Ókeresztúr nevét a 14. században említette először oklevél. Akkor Papkeresztúr-nak nevezték. Első birtokosa a 14. század második feléből ismert; aki Bernátfia Lőrinc volt, aki mivel utódja nem maradt, az akkor Papkeresztúrnak nevezett települést a csanádi társas káptalanra hagyta.
1456-ban a káptalan birtoka volt és V. László király a káptalan jobbágyait felmentette a szegedi várnagyoknak addig fizetett adók alól. E kiváltságát később Mátyás király is megerősítette.
1557-1558-ban a török hódoltság alatt a temesvári defterdár 10 házat írt itt össze, melynek lakosai magyarok voltak. A község azonban csakhamar elnéptelenedett, és 1647-ben már a puszta telkek között szerepelt.
1648-ban Dőry István és Török András kapták meg adományként.
1701-ben Dolny István csanádi püspök jelentette be igényét e pusztára, melyet 1702-ben meg is ítélt neki, de a puszta a Magyarország területéből elszakított temesvári bánságba került, és Temesvár visszavétele után szerbek kezdtek ide letelepedni.
Egy 1717. évi jegyzék a falut Kistúr néven említi.
1735-ben ismét puszta lett, majd 1752-ben a tisza-marosi határőröké lett és ekkor újra benépesült.
Ókeresztúr a középkorban határos volt a valószínűleg a középkorban elpusztult Örvösfalu-val, melynek 1419-ben Örvösi Pál fia István, Mihály fia Gergely, Miklós fia Tamás, Mátyás fia Simon és István fia Tamás voltak birtokosai.
1450-ben a falu földesurai az Örvösi családból János, Benedek és Simon fia Pál, továbbá Keserü János és Pánczél Pál.
Örvösi Pál neve 1469-ben tűnt fel utoljára, mikor a budai káptalant Temerkény birtokába beiktatták.
Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914. → elektronikus elérhetőség: Torontál vármegye. Torontál vármegye községei, 99. oldal
