Nyelvi szempontból Afrika rendkívül színes képet mutat, a földrész lakói több száz különböző nyelvet beszélnek. Ezek közül a Szaharától északra a több mint 100 millió afrikai beszélővel rendelkező arab nyelv játszik meghatározó szerepet az irodalomban, bár néhol a berber nyelvű irodalom is jelentős. A klasszikus arab nyelv irodalma majdnem másfél évezredes hagyományra tekint vissza. Emellett az arab fordítások őriztek meg számos ókori görög és indiai művet is, amelyek ezek közvetítésével kerültek vissza az európai irodalmi életbe a reneszánsz idején. Kelet-Afrikában nagy hagyományú, jelentős irodalommal rendelkezik a 46 millió ember által beszélt szuahéli nyelv. Nyugat-Afrikában a legjelentősebb hagyományokra visszatekintő irodalom a joruba nyelvé (Nigéria, kb. 20 millió beszélővel), a kölcsönösen érthető mande nyelveké (bambara, mandinka stb., 10-20 millió beszélő), valamint a volof nyelvé (6 millió beszélő). Említésre méltó helyi irodalma van még Közép-Afrikában a lingala (6 millió), Dél-Afrikában pedig a xhosza, a zulu és a tswana nyelveknek (együtt kb. 20 millió beszélő). Fekete-Afrika irodalmi élete azonban döntő mértékben angol és francia nyelvű. Az angol nyelvű irodalom különösen a Dél-afrikai Köztársaságban, Nigériában és Ghánában, a francia nyelvű pedig leginkább Szenegálban, Kamerunban és Maliban virágzik. A francia nyelv Észak-Afrika egyes országainak irodalmában (különösen Algériában és Marokkóban) szintén nagy szerepet játszik az arab mellett. Dél-Afrikában igen jelentős ezenkívül az afrikaans, illetve néhány fekete-afrikai országban a portugál nyelvű irodalom.
A világ első irodalma a mezopotámiai irodalom mellett az ókori Egyiptom irodalma volt. Az első egybefüggő egyiptomi szövegek az i. e. 27. századra tehetőek. Ekkor két különböző írás alakult ki: a hieroglif írás és a hieratikus írás. Az írásjegyeket kőbe vésték vagy papiruszból készült hosszú tekercsekre festették. A szépirodalmi és tudományos művekről másolatokat készítettek. A papirusztekercsből álló könyveket templomi és királyi könyvtárakban őrizték. Az egyiptomi irodalom vallási, erkölcsi, tudományos és világi műveket egyaránt nagy számban hozott létre. A legismertebb ránk maradt vallási művek a halállal és a túlvilággal foglalkoznak: a 23 méter hosszú, színes képekkel díszített Halottak könyve, az Amduat könyve és a Kapuk könyve. A vallásos líra műfaja a himnusz volt. A legkiemelkedőbb a megrendítően szép leírásokat tartalmazó Aton-himnusz („naphimnusz”), amelynek szerzője valószínűleg Ehnaton fáraó volt.
Az intelmek bölcs mondások gyűjteményei, a legismertebbek az Ipuwer intelmei és a Noferti intelmei. Az elbeszélő irodalom egyik fő csoportját a nehéz életsorsokról, kalandos utazásokról, mesés eseményekről szóló tanító vagy szórakoztató elbeszélések alkotják, míg a másik csoportba a történetírás műfaja tartozik. A legismertebb egyiptomi elbeszélések A paraszt panaszai, a Szinuhe története, A hajótörött története, A két testvér története, valamint A Királyfi és a Sors. A világi lírát a zenés kísérettel előadott úgynevezett „hárfás dalok” jelentették. Ezek gyakran komoly filozófiai problémákat, az élet és halál kérdését tárgyalták, mint az Életuntról szóló költemény. A szerelmet és a természet szépségét ünneplő verseket is írtak. Az egyiptomiak rituális táncokkal összekötött vallási misztériumjátékokat is előadtak. A leggyakrabban eljátszott darab Ozirisz története volt.
.jpg)
.jpg)
.jpg)
