Gyógyforrásait először 1672-ben említették mint „égő vizet”. Az történt ugyanis, hogy pásztorok felégették a száraz téli nádast, és az egyik forrás is lángra lobbant.[3]1762 és 1779 között Andreas Caspari tanulmányozta vizüket. 1837-ben feljegyezték, hogy meleg nyári napokon a vízben található metán lángolni kezdett. Később a medencékből feltörő gázt a főtérre vezették és ott örökmécsest világítottak vele. A fürdő kiépítésére 1843-ban részvénytársaságot hoztak létre és 1845-ben már 647 vendége volt. Ettől kezdve Erdély egyik legjelentősebb fürdőhelyének számított. 1877-ben a Breckner család tulajdonába került, de az örökösök elhanyagolták, ezért 1905-ben a helyi evangélikus egyház vette át és fejlesztette tovább. 1908-ban 731 szálló fürdővendége volt. Közülük 354 volt nő, 243 férfi és 134 gyerek, nemzetiségi összetételük szerint 358 magyar, 260 szász (ezek fele a környező falvakban élő gazdálkodó), 83 román és 30 zsidó. A fürdőszemélyzet harminc főből állt.[4] A fürdőzők egy részét a helybeli szász családok szállásolták el. A fürdőteleptől keletre lévő hegyoldalt 1910-ben fenyőkkel ültették be. Az 1946-os államosítás után egy nagy éttermet építettek a tömegnyaraltatás új igényének kiszolgálására, azonban az 1980-as évekre a fürdőtelepet elhanyagolták, és elromosodott.
1870 után a mangalica és az angol berkshire sertés keresztezésével kitenyésztették a fekete, első lábai körül és afölött keresztbe világos csíkot viselő báznai sertést, amely az első világháború után egész Erdélyben elterjedt. 1903-ban a fürdőtelepet bérlő Breckner család sólepárló üzemet létesített, amelyet nemsokára a budapesti Édeskuty cég vásárolt meg, és az itt előállított jódos-brómos sót Victoria márkanéven forgalmazta.
1912-ben kezdték meg a próbafúrásokat földgáz felkutatására. 1914-en egy fúrószonda alatt besüppedt a föld, és egy 10 méter átmérőjű, 14 méter mély kráter keletkezett. A kráter megtelt vízzel, és a báznai gyerekek fürdőhelyévé vált. Nemsokára megkezdődött a gáz hasznosítása. 1938-ban 19 072 km³ gázt termeltek ki.
Medgyesszékhez, 1876-tól Kis-Küküllő vármegye hosszúaszói, 1878-tól dicsőszentmártoni járásához tartozott. Az evangélikus egyház 1922-ben téglagyárat építtetett, amelyet a kommunista hatalomátvételkor államosítottak. Első román polgármestere 1936-ban lépett hivatalba. 1946-ban ötvenhat román telepes családot költöztettek be a Szovjetunióba deportált szászok házaiba, főként a két Küküllő környékéről és néhány családot Moldvából.
2007-ben a Romgaz első alkalommal rendezte meg kéthetes nemzetközi sakktornáját a gyógyszállóban.[5]
Népessége
1723-ban 60 szász és 16 román családfő élt a településen.
1850-ben 1133 lakójából 687 volt német, 315 román és 131 cigány nemzetiségű; 687 evangélikus és 446 görögkatolikus vallású.
1900-ban 1456 lakójából 927 volt német, 515 román és 14 magyar anyanyelvű; 927 evangélikus, 508 görögkatolikus és 12 református vallású.
2002-ben 1727 lakosából 1076 volt román, 518 cigány, 110 magyar és 20 német nemzetiségű; 1448 ortodox, 87 pünkösdista, 80 református, 54 baptista és 31 evangélikus vallású.
A faluközponttól két kilométerre délre fekvő régi fürdőtelep épületei elhagyatottak, romosak. A telep több egymással párhuzamos, észak–déli irányú sétányból állt, amelyeket szállodák és magánvillák szegélyeztek. A telep központi épületét, amely éttermet és kádfürdőket foglalt magába, 1853-ban építették, mellette később báltermet húztak fel. Ezektől északra 1890-ben építették a gyógyszalont és az iszapfürdőt. A fürdőmedencék, források és kutak a területen elszórva helyezkedtek el.
A szocializmus idején épült, a Romgaz által üzemeltetett gyógyszálló fedett medencével és szabadtéri stranddal a falutól délkeletre, a régi fürdőtelep szélén, egy húsz hektáros parkban található. A víz gazdag konyhasóban, klórban és jódban. A tó fenekéről felhozott iszapotpakolásként alkalmazzák.
A Kráter-tó1914-ben, egy gázszonda beomlásával keletkezett a fürdőhely északkeleti részén. Mélyéből metángáz bugyog.
↑Benkő Elek: Erdély középkori harangjai és bronz keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár, 2002 [2]Archiválva2013. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
Források
Reinhold Schullerus: Baaßen: Geschichte einer sächsischen Gemeinde in Siebenbürgen. München, 2002
Hankó Vilmos: Erdélyi fürdők. Kolozsvár, é. n. [1891]
.JPG)
.JPG)
.JPG)
.svg){kind=small}
