A bariton hangterjedelme zongorán szemléltetve, a pont a C4-et jelöli.
A bariton (az ógörög barütonosz, azaz mélyen hangzó kifejezésből; latinul: baritonans, baritonus, olaszul: baritono) a leggyakoribb, középfekvésű (a tenor és a basszus közötti) férfi hangfaj, illetve szólam. A franciák a baritont basse-taille, értsd: mély tenornak nevezik vagy concordant-nak (mert a bariton hangterjedelme a tenorokkal és basszusokkal „összeegyezik”). Ezt a szólamot a szólamkönyvek a 17. századig vagannak vagy quinta voxnak nevezték.
Fajták hangmagasság szerint
Hangterjedelme A-tól e'-ig vagy g'-ig tart.[1] A bariton hangokat aszerint, amint inkább felfelé vagy lefelé terjednek, tenor-, illetőleg basszbaritonoknak nevezzük. A tenorbariton a hőstenortól (Tenore drammatico, di forza vagy robusto) alig különböztethető meg; sok hőstenor nem egyéb, mint olyan baritonista, akinek hangját különösen a magasabb hangokra képezték ki.
Típusok
Baryton-martin: bariton a legmagasabb hanggal.
Drámai bariton: a bariton erős, mély változata, például BeethovenFideliójában Pizarro.
Lírai bariton: a legtöbbet használt baritontípus, sokszor komikus szereplők ilyenek, például MozartVarázsfuvolájából Papageno.
Verdi-bariton: egy igen magas bariton fajta, főleg a romantikus operákban kedvelt.
Hősbariton: a drámaihoz hasonló, erőteljes, "érces" hang, például PucciniTosca-jában Scarpia vagy Wagner egyes szerepei.
A barbershop-zenében a lead szólamnál picivel alacsonyabb, általában egy kvinttel a basszus fölött énekel. Ebben a stílusban nők is énekelhetik (ha elég mély a hangjuk).
