Bellus (szlovákul Beluša) község Szlovákiában, a Trencséni kerületben, az Puhói járásban.
Fekvése
Puhótól 5 km-re délre a Vág bal partján fekszik. Szentjánosháza és Vágerdőalja tartozik hozzá.
Története
A régészeti leletek tanúsága szerint a falu területén már az újkőkorban és a korai bronzkorban ie. 2000–1500 körül is éltek emberek. A vonaldíszes kerámiák népének, valamint a lausitzi és a puhói kultúra népének települését és temetőjét találták itt meg. A falu környéke lényegében azóta folyamatosan lakott volt. Első írásos említése 1330-ból származik "terra Belos" alakban, abban a dokumentumban, mely a birtok határát jelöli ki. Következő említése a bellusi és a viszolaji területet elhatároló oklevélben található 1369-ben "Belus" alakban. 1375-ben "civitas Belus" néven abban a Nagy Lajos király által kiadott oklevélben található, melyben a király Trencsént más várakkal együtt tárnokmesterének, Bebek Györgynek adja. 1439-ig a trencséni váruradalom, majd ezután a kaszai és az illavai uradalom része. 1598-ban 153 háza volt. 1659-ben Bellus I. Lipót császártól városi és vásártartási jogot kapott. A 17. században egymás után alakultak meg a bellusi céhek, legelsőnek a cipészek céhe alakult meg. 1720-ban 88 adózó háztartása volt. 1723-ban tűz pusztított a településen, melyben az összes régi ház leégett. 1784-ben 309 házában 334 család és 1779 lakos élt. 1813-ban a Vág elöntötte a települést, az árvíz hatalmas károkat okozott. 1823-ban ismét árvíz pusztított. 1827. szeptember 15-én a nagy tűzvészben 130 ház égett le. 1828-ban 302 háza és 2001 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, kézművességgel és fazekassággal foglalkoztak. 1831-ben kolerajárvány pusztított. 1883-ra létrejött a vasúti összeköttetés a környező településekkel, megépült a vasútállomás is. 1887-ben a települést községgé sorolták vissza.
A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Illavai járásához tartozott. 1936-ban árvíz okozott nagy károkat a településen.
Népessége
1910-ben 2521 lakosából 2360 szlovák és 105 magyar anyanyelvű volt.
1970-ben 4067 lakosából 4045 szlovák volt. Szentjánosházán 772 szlovák, Vágerdőalján pedig 510 szlovák élt.
2001-ben 6052 lakosából 6000 szlovák és 1 magyar volt.
2011-ben 5874 lakosából 5678 szlovák, 25 cseh, 2-2 ukrán és orosz, 1-1 magyar, ruszin, német, lengyel és bolgár, 6 egyéb és 156 ismeretlen nemzetiségű volt.
Neves személyek
- Itt született 1720-ban Adami Mihály jezsuita szerzetes, nyelvész, heraldikus, genealógus.
- Itt született 1739-ben Adámi Pál orvosdoktor.
- Itt születhetett 1841-ben Gond Ignác római katolikus plébános.
- Itt hunyt el 2013-ban Jozef Kočiš szlovák történész, levéltáros.
- Itt szolgált Hoffmann Mór (1843-1915) tanár, szerkesztő, író. Hevesi Sándor apja.
Nevezetességei
- Szent Anna tiszteletére szentelt római katolikus temploma a 13. század második felében épült.
- Árpád-házi Szent Erzsébetnek szentelt templomát 1560-ban építették.
- Szentjánosháza Hétfájdalmú Szűzanya tiszteletére épített temploma 1990-ben épült.
- A szentjánosházi Nepomuki Szent János kápolna 1766-ban épült.
- Az öt új emlékmű a település öt nagy katasztrófájában elhunytakra emlékeztet.
- Gyógyfürdője 22 °C-os kénes-szénsavas melegvízzel várja a vendégeket.
- Hegyesmajtény felé eső határában az út mellett érdekes természeti képződmény, kőkapu látható.
Jegyzetek
Források
