A boogie-woogie (magyarosan bugi-vugi) egy zenei stílus és egy szvingalapokon nyugvó tánc neve. A zene gyökerei a country és a western muzsika mellett a blues, ami az 1940-es években lett igazán népszerű, és amit eleinte csak egy, később akár három zongora egyszerre, gitár vagy nagyzenekar (big band) játszott.
Jellemzői
Jellemzője a szabályos basszus kíséret (basso ostinato), melyet a bal kéz játszik, és a jobb kézzel játszott trillák és díszítések. Szigorúan véve nem szóló zongorastílus, szokták használni ének kíséreteként, illetve szólóként nagyzenekarban és kis jazz-együttesekben. Néha "eight to the bar"-nak (nyolc hang ütemenként) nevezik, de a legtöbb darab tulajdonképpen sima 4/4-es ütemű.
A boogie-woogie eredete bizonytalan, de az USA déli államainak kocsmáiban (honky tonk) játszott nyers zene hatása kétségtelen. W.C. Handy és Jelly Roll Morton is megemlíti, hogy néhány zongoristát már 1910 előtt is lehetett hallani ebben a stílusban játszani. Clarence Williams szerint a stílust elsőnek egy texasi zenész, George W. Thomas játszotta. Thomas 1916-ban publikálta az egyik legelső kottát ("New Orleans Hop Scop Blues") boogie-woogie basszus kísérettel, bár azt Williams már 1911 előtt is hallotta tőle játszani.
Jóllehet Clarence Williams az első zenészek egyike volt, aki 1923-ban boogie-woogie lemezt vett fel, mégsem játszott tiszta boogie-woogie stílust, inkább csak blues-kórusoknál a hangulat változtatására használta. A boogie-woogie stílus minden bizonnyal széles körben elterjedt volt a fakitermelő táborokban éppúgy, mint minden egyéb munkahelyen, ahol nagy számban dolgoztak feketék, egészen az északi afro-amerikai közösségekig, mint például Chicago.
Longhair professzor például szintén így indult, stílusa eleinte nem különbözött annyira a korai kocsmazongorálástól.
George W. Thomas szerzeményét, a The Fives-t - melyet 1923 februárjában Joseph Samuels zenekara, a Tampa Blue Jazz Band vett lemezre az Okeh Records kiadónál - tekintik az első hivatalos, nagyzenekar által játszott boogie-woogie felvételnek. Az első teljes mértékben boogie-woogie stílusú szóló darabnak Jimmy Blythe Chicago Stomps c. felvételét tekintik, 1924 áprilisából.
A korai, tisztán boogie-woogie felvételek közül kettő nagyon népszerű volt. Meade Lux Lewis szerzeményét, a Honky Tonk Train Blues-t 1927-ben rögzítették a Paramount Records-nál, majd 1930 márciusában adták ki. A Pinetop's Boogie Woogie-t, Clarence "Pinetop" Smith 1928-as felvételét 1929-ben adták ki, és ez volt az első boogie-woogie sláger, ami hozzájárult a stílus névadásához.
„Red Dog Shuffle”
A boogie-woogie 1937-38-ban kapott nagy nyilvánosságot, amikor John Hammond a Carnegie HallbanFrom Spirituals to Swing címmel koncerteket hirdetett. Ezeken többek között elhangzott Pete Johnson és Big Joe Turner előadásában a Turner's tribute to Johnson és Roll 'Em, Pete, Meade Lux Lewis által a Honky Tonk Train Blues és Albert Ammons Swanee River Rock-ja is. (a Roll 'Em, Pete egyike az első rock and roll felvételeknek)
Ez a három zongorista Turnerrel a New Yorkbeli Café Society nevű éjszakai klubban ütötték fel rezidenciájukat, ahol a kifinomult társaság szerette őket. Gyakran játszottak párban, sőt egyszerre hárman, gazdagon előadott zongorajátékot alkotva.
Népszerűségük nagy hatással volt a kortárs boogie-woogie zongoristákra és arra, hogy a boogie-woogie hangzást sok más zenei irányzat is adaptálta. Nem sokkal Tommy Dorsey bandájának T.D.'s Boogie Woogie c. nótája után egy csomó, különböző vonalat képviselő boogie-woogie zenész jelent meg. Conlon Nancarrow zeneszerző is mélyen a boogie-woogie hatása alá került, ahogy azt zongorára írt korai munkáinak nagy része is mutatja.
Népszerűsége az 1920-as és 1930-as években teljesedett ki, majd a boogie-woogie hóbort volt az egyik legnagyobb hatással a jump-blues és végeredményben a rock and roll fejlődésére, így mind a mai napig hallani különböző klubokban, lemezeken szerte Európában és az Amerikai Egyesült Államokban.
A tánc
Az Egyesült Államokban a szvingzenére kialakult különböző táncokat nehezen lehet pontosan leírni és definiálni, mivel igen gyakran összemosódnak a stílusbeli különbségek vagy éppen azonosságok – lévén, hogy ezek a táncok a mai napig egymásra folyamatosan hatással vannak. A különböző szvingtáncok döntő többségének (lindy-hop, balboa, shag, west coast swing, hollywood style stb.) szülőhelyei, a majd minden jelentősebb városban megtalálható tánctermek voltak. A sokféle szvingtánc az idők folyamán elterjedt, változott, először az Egyesült Államok területén, de később átkerült más földrészre is.
A boogie-woogie-nak két jelentése van. Egyrészt jelöl egy zenei irányzatot, másrészt egy alapvetően szving eredetű táncot, amely az 1950-es években a rock & roll elterjedésével vált népszerűvé Európában. Az Egyesült Államokban nevezik néha a szving európai stílusának, változatának is. Legfőbb jellemzője a szabad vezetés, az improvizáció, talán ez az, ami leginkább megkülönbözteti a többi tánctól.
A 6-os számoláson alapuló általunk, Magyarországon is ismert és táncolt boogie-woogie lényegében nem más, mint a jitterbug, lindy hop és az 1950-es évekbeli más rock & roll stílusok németek által továbbfejlesztett, átalakított változata. Valójában hazánkban is ezt vették át először az akkori táncosok elsősorban német tanároktól az 1990-es évek elején. Később a boogie (illetve egyes táncosok, majd követőik) a fejlődés során a lindy hop 8-as számoláson alapuló figuráit, elemeit átvette – ez főleg az 1990-es évek végétől figyelhető meg fokozottan.
Bár szvingalapú tánc, jellegéből adódóan inkább rock and roll és zongora boogie, esetleg retro-swing (Brian Setzer Orchestra, Mitch Woods stb.) zenéhez illik – de aki ezt a stílust szereti és műveli, az táncol(hat)ja másra is. Az előzőekből következik tehát, hogy egy igazi boogie-táncos nem előre betanult koreográfiákat sajátít el (lásd például a latin versenytáncok, akrobatikus rock & roll), hanem a saját egyéniségével próbálja visszaadni a zene hangulatát. Akrobatikus figurákat szintén alkalmazhatunk.
A WRRC (World Rock & Roll Confederation) az akrobatikus rock & roll, a boogie-woogie és szving (tánc) (lindy-hop) területén működő táncszervezet, szövetség, amely minden évben számos versenyt rendez. A boogie-élmezőny tagjai ma már sok más, hasonló kategóriában is versenyeznek (szving, lindy hop) – lévén a stílusok hasonlósága, átjárhatósága egy felkészült párnak nem okoznak akadályt.
Manapság a nemzetközi versenyeken a párok véletlenszerűen kapott gyors zenére táncolnak (kiemelve itt is az improvizációs készséget), egészen a döntőig, ahol a már előre megadott lassú és gyors számokba belehallgathatnak de a választás lehetősége itt sem adott, mivel sorsolással döntik el ki, melyik számra táncol. Igen gyakran kell élőzenére táncolni, és ez esetekben előfordul, hogy még a meghallgatás lehetősége sincs biztosítva a pároknak. A zene gyorsasága lassú szám esetében 28-32, gyors számoknál 48-52 ütem / perc.
Fontos megemlíteni, hogy a boogie-woogiet, mint táncot nem csak tradicionális boogie-woogie zenére (manapság úgynevezett zongorás boogie-ra táncolják. Éppen a közös gyökerek, a hasonló mozgásformák következtében a tipikus rock and roll, blues, jazz illetve a swing típusú zenék mind lehetőséget teremtenek egy kis boogie-ra.
Arthur Migliazza (born 1980), American blues and boogie woogie pianist.
Moon Mullican (1909–1967), known as the "King of the Hillbilly Piano Players" during a recording career that stretched from the 1930s through the 1960s, including hits such as "Seven Nights to Rock"; considered a major influence on Jerry Lee Lewis
