Brand Sándor Kálmán (Ősi, 1887. szeptember 23. – Zalaegerszeg, 1965. június 20.) jogász, Zala vármegye alispánja, földbirtokos.
Élete
Római katolikus polgári családban született. Apja, Brand Gyula, ősi molnár mester, anyja, Brazsil Anna volt.[1] A középiskolát Veszprémben végezte a kegyesrendi gimnáziumban, majd a budapesti tudományegyetemen szerzett jogi és államtudományi oklevelet. 1913-ban lépett Zala megye szolgálatába, mint közigazgatási gyakornok. 1914. szeptember 14.-étől II. osztályú aljegyzőként tevékenykedett.
A ranglétrán emelkedve 1918. szeptember 9.-étől már Zala vármegye másodjegyzője, majd megtagadva a Károlyi-kormány utasításait, hivataláról lemondott. A Tanácsköztársaság idején részt vett először az Alsólendvai ellenforradalomban, majd a veszprémi ellenforradalmi szervezkedésben, amiért a forradalmi törvényszék elítélte. 1919. augusztus 6.-án visszatért a másodjegyzői hivatalba; 1922. szeptember 11.-étől már Zala vármegye főjegyzője, 1938. május 12.-étől pedig Zala vármegye alispánja. Rendkívül értékes közjogi munkálatokat végzett a megszállás alatt levő területek visszacsatolása érdekében. Megirta a határkiigazító bizottság elé terjesztett memorandumot, melyben ismerteti nagy történeti tudással a Muraköz viszonyát Magyarországhoz és Zala vármegyéhez. Nagyon érdekesek voltak a Budapesti Hírlapban „Zalavármegyei" aláírású közjogi és közigazgatási cikkei, melyekben Ferdinandy volt belügyminiszterrel polemizált. Ezeken kívül rendkívül értékes mezőgazdasági-közigazgatási cikkei jelentek meg. Elnöke a vármegyei Tűzoltó Szövetségnek és választmányi tagja a Kaszinónak, igazgatósági tagja a Vármegyei Bank és Takarékpénztárnak.[2]
1944-ben németellenes magatartása miatt eltávolították a közigazgatásból, 1945 májusában pedig maga mondott le az alispánságról. 1945-1947-ben a FKgP Zala megyei elnöke, és delegálás révén az Ideiglenes Nemzetgyűlésnek is tagja. 1945 őszén már nem indult az országgyűlési képviselői választásokon. 1950-ben a 100 hold földet (amiben addig gazdálkodott) is elvették tőle, Zalaegerszegről egy városkörnyéki présházba telepítették ki, szerény nyugdíjból és adományokból élt.[3][4]
Zalaegerszegen, 1965. június 20.-án mély szegénységben hunyt el.
Házassága és gyermekei
1921-ben feleségül vette derecskei Fodor Irén (*1897.–†Norwalk, Connecticut, Amerikai Egyesült Államok, 1978. április 29.) kisasszonyt.[5] A házasságukból született egyetlenegy leánya:
Jegyzetek
