A Cserehát az Északi-középhegység dombvidéki jellegű, erdős tája, amely a szlovák határtól délre, a Bódva és a Hernád között a Sajóig húzódó háromszög alakú területet foglalja magában. Átlagos magassága 250–300 méter, legjelentősebb magaslata a Kecske-pad (340 m).
A Cserehát azokról a hatalmas kiterjedésű cseres-tölgyes erdőkről kapta a nevét, amelyek egykor ennek a tájnak a jellegzetességei voltak, de mára hírmondójuk is alig maradt.
A Cserehát mintegy hidat képez a Bükk-vidék, az Aggteleki-karszt és a Zempléni-hegység között. A tájat barna talajú domb- és hegyhátak, valamint a közöttük húzódó széles völgyek jellemzik. A terület keleti részén, a Hernád völgye felé a hegyhátak valamelyest magasabbak, szép kilátást nyújtva a Bükk és a Zemplén vonulataira.
A dombvidék legmagasabb csúcsa a 340 méteres Kecske-pad (Irotai-tető), Irotától északra, míg a legalacsonyabb pontja Szikszó környékén van (115 m). A dombok dél felé fokozatosan ellaposodva, szinte észrevétlenül olvadnak bele az Alföld síkvidékébe.
Területét barna erdei talaj borítja, az alacsonyabb részeken agyagoshomokpadokkal; néhol márványszerű, aprókristályosmészkő is található, elszigetelt előfordulásokban. Ilyen a vidék legidősebb kőzete, a szürke erezésű rakacai„márvány”.
Vízrajz
A Cserehát a Hernád, a Bódva és a Sajó folyók vízgyűjtője. Völgyeiben 40 kisebb-nagyobb patak fut, ezek közül a jelentősebbek:
Rakaca (Hossza 36,3 km; Vízgyűjtő területe 236,2 km²; Közepes vízhozama 0,691 m3/s)
A patakok heves esőzések után gyakran kiöntenek. A dél felé nyíló völgyekben nagy a villámárvizek veszélye. A jó vízellátottságú völgyek alja néhol agyagos, másutt egész éven át vizenyős, lápos, mocsaras.
A Cserehát egyetlen jelentős állóvize a tájképi jelentőségű, nagy kiterjedésű Rakaca-víztározó, mely az Aggteleki-karszt és a Cserehát „közös” üdülőövezete.
Élővilág
A Cserehát növényritkaságai közé tartozik a kockás liliom, valamint a Ziliz melletti óriási tölgyfa. Az egykor hatalmas területeket borító ősfás cserfaerdőket gyakorlatilag teljesen kiirtották, de a fiatalabb tölgyesek állományai ma is jelentősek. Rengeteg az akác és sokfelé látni ültetett nyárfásokat, nyárligeteket, néhol feketefenyveseket is.
A lápréteken számos ritka rovarfaj él. Igen gazdag a madárvilág.
Sokfelé találtak kőkori, bronzkori és avar leleteket.
A honfoglalás után a Mátrával és Zemplénnel együtt az Aba nemzetség szállásterületéhez tartozott, melynek nevét több település őrzi; ekkor a központ Abaújvár. Az Aba nembéli Gagy a Belső-Csereháton alapított településeket.
Az 1200-as évekig ezen az addig jobbára elhagyatott, erdős területen királyi birtokok voltak, ahová foglalkozásuk szerint telepítték le a királyi szolgálók családjait: vadászokat (Alsó- és Felsővadász); szakácsokat (Szakácsi); csőszöket (bakták, mai Baktakék); szekereseket (egykori Szekeresfalva, ma Szepsi).
A jászóipremontrei kolostort a 12. századbanKönyves Kálmán király alapította; a középkorban országos jelentőségű hiteleshely. 1255-ben lett kész az erődítése, melyet azután 1619-ben Bethlen István erdélyi fejedelem vett ostrom alá. Falai között 1657-től 1929-ig jezsuita noviciátus és hittudományi főiskola működött. 1676-ban kurucok gyújtották föl.
1273 után IV. László király jelentősen megváltoztatta a birtokviszonyokat, Forrót téve meg a vidék központjává.
1300–1310 között Aba Amadé uralta a területeket, Gönc központtal.
Később jelentős területeket szerzett az innen felemelkedő Perényi és Rákóczi-család.
1550-es évektől Cserehát településeit is támadják a törökök:
1558-ban, majd 1577-ben Velicán füleki bég kirabolja és felégeti Szikszó városát;
Hasszán temesvári pasa 1567-es hadjárata során fosztogat és rabszolgákat gyűjt a Csereháton, a környékbeli erődítményeket mind elfoglalva;
1588-ban egy 11 ezer fős sereg támadását sikerül visszaverni a Szikszói csata során;
1640-ben az egri törökök lecsapnak a gagyi völgyre, s az itt fekvő Alsó- és Felső-Gagyot, Ketyét, valamint Baktát (Baktakék) kirabolják és felégetik.
A Rákóczi-szabadságharc (1704–11) és az azt követő pestisjárvány a Cserehát lakosságát csaknem teljesen kipusztította. Az 1715. évi összeírás a korábban ismert 28 csereháti településből 15-öt kihagy, ezek tehát elpusztultak vagy elnéptelenedtek: Alsógagy, Gagyapáti, Büttös, Pusztaradvány, Monaj, Hernádszőlled (ma Hernádvécse), Gadna, Abaújlak, Galvács, Kány, Tornabarakony, Szárazkék (Kéty, ma Baktakék), Homrogd, Szanticska (ma Abaújlak része). A megmaradt települések zöme magyar lakosságú volt (Nyésta, Selyeb, Debréte, Pamlény, Tornaszentjakab, Irota, Rakacaszend, Garadna, Felsővadász); négy helyen (Abaújszolnok, Abod, Rakaca, Viszló) magyar-szláv vegyes családok éltek, Perecsén pedig csak tótok.
A visszatelepítést elősegítendő, az északkeleti vármegyék (Sáros, Szepes, Abaúj, Gömör, Zemplén) 3–5 évi adómentességgel támogatták azokat, akik újranépesítik ezen területeket. Ennek köszönhetően a korábbi menekültek mellett számos ruszin paraszt is elhagyta régi lakhelyét és új lakóhelyül a Cserehátot választotta. A Cserehátba való első ruszin betelepülés 1730–40 között történt.
1831 nyarán, majd az 1870-es években kolerajárvány dúlt.
1892 és 1924 között a gazdasági válság hatására jelentős kivándorlás történt Amerikába: több mint ezren hagyták el ezt a tájegységet.
Népesség, kultúra, gazdaság
A Cserehát Magyarország egyik jellegzetesen aprófalvas térsége. A trianoni békeszerződés után elveszítette természetes gazdasági és kulturális kapcsolatait a fejlett kassai régióval, így a térség – különösen az ötvenes évektől kezdve – egyre inkább leszakadt az ország többi részétől. Megindult az elvándorlás (főleg a borsodi iparvidékre), aminek nyomán az aprófalvak elnéptelenedtek. Az elhagyott portákat cigányok vették birtokba, akiknek számaránya a csereháti falvakban egyre nagyobb – Csenyéte lakossága például teljesen kicserélődött az utóbbi évtizedekben.
A Csereháton egykor virágzó külterjes állattartás (sertésmakkoltatás, tehenészet, juhászat) a termelőszövetkezetek szétverése, a falvak tönkremenése és a népesség átrétegződése nyomán napjainkra szinte teljesen elsorvadt.
Turisztika
A vidék turisztikai vonzerejét a szép, néhol szinte érintetlen természeti környezet és a falvak kulturális öröksége (népi lakóházak, kastélyok, kúriák) adják. Néhány törpefalu megindult az üdülőfaluvá válás útján (Szanticska, Gagyapáti).
A szép fekvésű Rakaca-víztározó partja kellemes kikapcsolódási lehetőségeket kínál (horgászás, kempingezés, üdülőházak).
.jpg)
