Don DeLillo (Bronx, New York, 1936. november 20. –) amerikai regényíró. Munkáiban a késői 20., és a korai 21. századi Amerikáról fest többnyire kedvezőtlen képet. Az írót az irodalomkritikusok a posztmodern irodalmi irányzat egyik központi alakjának tekintik.
Életrajzi adatok
DeLillo Bronx-ban, New York egyik városnegyedében látta meg a napvilágot. Szülei olasz emigránsok voltak, családi nevük eredetileg Da Lillo. Serdülő korában DeLillo-t különösebben nem érdekelte az írás. Az olvasást akkor szerette meg, amikor egy nyári szünidő alatt felügyelői állást vállalt egy autóparkolóhelynél, ahol órákat töltött várakozással és a kocsik figyelésével. Miután 1958-ban középfokú egyetemi diplomát szerzett a Fordham University (Bronx, New York) diákjaként, egy hirdetővállalatnál helyezkedett el. Öt évig írt ismertető szöveget különböző katalógusokba, míg megelégelte ezt a fajta a munkát és felmondott. Egy interjú alkalmával ezt mondta írói pályája kezdeteiről: "Azokban az időkben írtam pár novellát, de ritkán. Az állásomat otthagytam, de nem azért, hogy írjak, hanem mert ott akartam hagyni. Egyszerűen nem akartam tovább dolgozni."[4]
1975-ben összeházasodott Barbara Bennett tájkertésszel. A házaspár New York város közelében él.
Művei és témái
DeLillo saját megfogalmazása szerint írásait elsősorban az "absztrakt expresszionizmus, a külföldi filmek, és a dzsessz befolyásolták."[5]
Első regénye 1971-ben került kiadásra Americana címmel és langyos kritikai sikerrel. A késői 70-s éveket DeLillo Görögországban töltötte; itt írta meg The Names című regényét. Bár a kritikusok általában dicsérték, munkáinak nem volt széles körű olvasóközönsége.
Írói hírnevét a Fehér zaj (White Noise) című könyve hozta meg, amiért a Nemzeti Könyvjutalmat (National Book Award) is megkapta 1985-ben. A Fehér zaj az akadémiai élet szatírája. A regényben iróniával teli képet alkot egy kisvárosi főiskola tanárainak életéről, mintegy szembeállítva a lakosság látszólagosan idillikus életkörülményeit egy ipari baleset okozta fatális szerencsétlenséggel. 1997-ben általános siker fogadta Underworld című magnum opuszát is. A vastag kötet ötven amerikai évet ölel át a második világháborút követően; a cselekményt egy hosszantartó szerelmi viszony szövi át. Bár a regényt benevezték a Pulitzer-díjra, a díjat Toni Morrison írónő kapta meg A kedves (Beloved) című regényéért. Az Underworldről Martin Amis brit író és kritikus úgy beszélt, mint "egy nagy író felemelkedésének mérföldkövéről."[6]
A New York Times újság 2006-os felbecsülése szerint az Underworld egyike volt az utolsó huszonöt év legjobb amerikai regényeinek.
DeLillo olyan posztmodern témákat tár fel mint a fogyasztói társadalom felszínes magatartása, az intellektuális réteg újdonság-hajhászása, rejtett összeesküvések (Fehér zaj), a családok széthullása és újraegyesülése (Underworld), az újjászületés ígérete az erőszak alkalmazásán keresztül (Falling Man). Az utóbbit 2007 ben írta; a 2001. szeptember 11-én a Világkereskedelmi Központ ellen elkövetett terrortámadás utóhatásairól szóló könyv többek között a terroristák indítóokait kutatja – úgy fogja fel a merénylőket mint színészeket a társadalom színpadán, akik háttérbe szorítják a művészeket, különösen az írókat, éppen azokat, akik a tradíció szerint a társadalom igazi bírái kellene hogy legyenek. Könyvei másik gyakori témája a tömeget befolyásoló média, és annak szerepe egy adott esemény kiforgatásában és jelentőségének megváltoztatásában. Ilyen például a Fehér zajban a szerencsétlenség pontos leírásának hiánya – a televízió és a rádió célja, hogy agyonhallgassa a balesetet.
A tömegpszichológiát, és az egyénnek a tömegbe való akaratlan beolvadását DeLillo szintén intenzíven vizsgálja műveiben. Egy 1993-as, Maria Nadotti olasz újságírónőnek adott interjújában így vetette fel ezeket a kérdéseket: "A Mao II című könyvem azt kérdezi, ki beszél ezekhez az emberekhez. Az író, akinek a tradíció szerint hatással kellene lennie kortársai gondolkodására? Vagy a diktátor, a katonai tekintély, a terrorista, mindazok akik a saját szemléletüket hatalmuknál fogva a világra erőszakolják, és ezzel a földet a veszély és a harag színterévé változtatják? A dolgok az utóbbi időkben megváltoztak. Már nem tudunk repülőre szállni úgy, ahogy tíz éve tettük: minden más, és ez a változás bevésődött a tudatunkba, ugyanolyan erővel mint ahogyan annak idején Beckett vagy Kafka írói tudatába is belevésődött a látnoki éleslátás."[7]
Kritika
Az amerikai irodalomkritikus Harold Bloom Don DeLillo-t nevezte meg mint egyikét a mai idők legjobb posztmodernista regényírói – Thomas Pynchon, Philip Roth, és Cormac McCarthy – mellett. Amikor megkérdezték hogy egyetért-e ezzel, DeLillo ezt felelte: "Erre nem reagálok. Nem szeretek címkét viselni. Regényíró vagyok, pont. Egy amerikai regényíró."[8]
Egyes kritikusok szerint DeLillo regényei túlstilizáltak, és intellektuális szempontból sekélyesek. Bruce Bawer író és kritikus elítélte DeLillo munkáit azzal a megjegyzéssel, hogy azok nem igazán regények, inkább csak "röpiratok, amikkel belénk akarja verni azt az ötletet, hogy ma Amerikában az élet unalmas, bénító és elembertelenítő…" Úgy tűnik, mondja David Remnick (az író egy másik kritikusa), hogy könyv és könyv után DeLillo azt próbálja mondani, hogy mániákus gyilkosnak – ennélfogva emberibbnek – lenni jobb, mint csak ülni Amerikában a léghűtéses berendezések, szerelőszalagok, televíziók, szuperüzletek, szintetikus anyagok, hitelkártyák közepette.[9]
George Will ismert amerikai újságíró kijelentette, hogy az író portréja Lee Harvey Oswald-ról (John F. Kennedy állítólagos gyilkosáról) Libra című regényében nem más mint irodalmi vandalizmus, azonkívül jele DeLillo "rossz polgári mivoltának".[9] DeLillo a vádra így reagált: "Bár nem veszem komolyan, rossz polgárnak hívni egy írót inkább bók mint sértés, legalábbis az én felfogásom szerint. Pontosan ennek kell lennünk – rossz polgároknak. Annak kell lennünk, mégpedig abban az értelemben, hogy az ellen írunk amit a hatalom jelképez, gyakran amit a kormány jelképez, amit a nagyvállalatok diktálnak, amit manapság fogyasztói tudatnak hívunk. Ha ebben az értelemben rossz polgárok vagyunk, csak a kötelességünknek teszünk eleget."[9]B. R. Myers amerikai kritikus a mai amerikai irodalomról szóló, "Egy olvasó manifesztuma" című kritikai írásában (A Reader's Manifesto) DeLillo neve is megjelent a tárgyalt írók között.
Bloom, Harold (ed.), Don DeLillo (Bloom's Major Novelists), Chelsea House, 2003
Boxall, Peter, Don DeLillo: The Possibility of Fiction, Routledge, 2006
Civello, Paul, American Literary Naturalism and its Twentieth-century Transformations: Frank Norris, Ernest Hemingway, Don DeLillo, University of Georgia Press, 1994
Cowart, David, Don DeLillo – The Physics of Language, University of Georgia Press, 2002
Dewey, Joseph, Beyond Grief and Nothing: A Reading of Don DeLillo, University of South Carolina Press, 2006
Dewey, Joseph (ed.), Kellman, Steven G. (ed.), Malin, Irving (ed.), Underwords: Perspectives on Don DeLillo's Underworld, University of Delaware Press, 2002
Duvall, John, Don DeLillo's Underworld: A Reader's Guide, Continuum International Publishing Group, 2002
Duvall, John (ed.), The Cambridge Companion to Don DeLillo, Cambridge UP, 2008
Engles, Tim (ed.), Duvall, John (ed.) ,Approaches to Teaching DeLillo's White Noise, Modern Language Association Press, 2006
Halldorson, Stephanie, The Hero in Contemporary American Fiction: The Works of Saul Bellow and Don DeLillo, 2007
Hantke, Steffen, Conspiracy and Paranoia in Contemporary American Fiction: The works of Don DeLillo and Joseph McElroy, Peter Lang Publishing, 1994
Kavadlo, Jesse, Don DeLillo: Balance at the Edge of Belief, Peter Lang Publishing, 2004
Keesey, Douglas, Don DeLillo, Macmillan, 1993
LeClair, Tom In the Loop – Don DeLillo and the Systems Novel, University of Illinois Press, 1987
Lentricchia, Frank (ed.), Introducing Don DeLillo, Duke University Press, 1991
Lentricchia, Frank (ed.), New Essays on White Noise, Cambridge University Press, 1991
Martucci, Elise, The Environmental Unconscious in the Fiction of Don DeLillo, Routledge, 2007
Morley, Catherine, The Quest for Epic in Contemporary American Literature, Routledge, New York, 2008
Orr, Leonard, White Noise: A Reader's Guide Continuum International Publishing Group, 2003
Osteen, Mark American Magic and Dread: Don DeLillo's Dialogue with Culture, University of Pennsylvania Press, 2000
Ruppersburg, Hugh (ed.), Engles, Tim (ed.), Critical Essays on Don DeLillo, G.K. Hall, 2000
Schuster, Marc "Don DeLillo, Jean Baudrillard, and the Consumer Conundrum", Cambria Press, 2008
Weinstein, Arnold, Nobody's Home: Speech, Self, and Place in American Fiction From Hawthorne to DeLillo, Oxford University Press, 1993
Popkulturális utalások
Conor Oberst „Gold Mine Gutted” című számát úgy kezdi, hogy „Csak Don DeLillo, egy whiskey, én és egy villogó ébresztőóra voltunk ott” (It was Don DeLillo, whiskey, me, and a blinking midnight clock).
Rhett Miller „World Inside a World” című számában hivatkozik az Underworldre: „DeLillónál olvastam, mintha épp nekem írta volna” (I read it in DeLillo, like he'd written it for me).
A The Airborne Toxic Event együttes a Fehér zajban szereplő, azonos nevű gázszivárgás nyomán vette föl a nevét.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Don DeLillo című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
