A régebbi Stecknitz-csatorna először Lauenburgot és Lübecket kötötte össze az Old Salt Route-on az apró Stecknitz (a Trave mellékfolyója) és a Delvenau (az Elba mellékfolyója) folyók összekapcsolásával. Az 1391 és 1398 között épült Stecknitz-csatorna volt az első európai csúcsszintű csatorna és az egyik legkorábbi mesterséges vízi út Európában.[3]
A tizenkilencedik század végén történt német egyesülés után az új Német Császárságban csatornaépítési láz tört ki.[4] A Stecknitz-csatorna évszázadokon át üzemelt, de az újabb hajók mélyebb és szélesebb csatornákat igényeltek, és a modern mérnöki munka lehetőséget kínált a vízi út újjáépítésére és bővítésére. 1893-ban a német kormány lezárta a Stecknitz-csatornát az uszályforgalom elől, majd 1895-ben megkezdődött annak kiszélesítése és kiegyenesítése.[5][6] Az új Elba–Lübeck-csatornát II. Vilmos német császár avatta fel, és 1900-ban[7] nyitották meg a hajóforgalom számára. Ma továbbra is jelentős teherforgalmat bonyolít le, valamint festői útvonalat kínál sétahajók számára is.[8]
Technológiája
Fával megrakott uszály egy zsilipben az Elba–Lübeck-csatornán
A csatorna két zsilipen halad keresztül az Elbától a csatorna legmagasabb pontjáig, és öt zsilipen, amelyek a csúcstól a Travéig ereszkednek le. Mindegyikük 80 m belső hosszúsággal készült, belső szélessége pedig 12 m.[9]
↑Pohl: History of Hydraulic Engineering (angol nyelven). Dresden University of Technology. [2017. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. október 17.)
Ez a szócikk részben vagy egészben az Elbe–Lübeck Canal című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
