Share to: share facebook share twitter share wa share telegram print page

Eliasz al-Hravi

Eliasz al-Hravi
Született1926. szeptember 4.[1]
Zahlé
Elhunyt2006. július 7. (79 évesen)[2][3]
Bejrút
Állampolgárságalibanoni
HázastársaMona Hrawi
Foglalkozása
TisztségePresident of Lebanon (1989. november 24. – 1998. november 23.)
IskoláiSzent József Egyetem (Bejrút)
Kitüntetései
  • Order of Merit
  • Grand Cordon of the National Order of the Cedar‎
  • Az Olasz Köztársaság Nagykeresztjének Lovagja
  • Knight Grand Cross with Collar of the Order of Merit of the Italian Republic
Halál okarák
A Wikimédia Commons tartalmaz Eliasz al-Hravi témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Eliasz al-Hravi (arabul: الياس الهراوي, angolul: Elias Hrawi) (Libanon, Bekaa kormányzóság, Zahla, 1926. szeptember 4. - Bejrút, 2006. július 7.[4]) libanoni maronita keresztény üzletember, politikus, közlekedési és közmunkaügyi miniszter, majd 1989-98 között az ország köztársasági elnöke.

Élete

Az 1960-as években üzletemberként több céget alapított, egy évtizeddel később egy mezőgazdasági szövetkezet elnökeként dolgozott. 1972-ben lett parlamenti képviselő, 1981-82-ben Libanon közlekedési és közmunkaügyi minisztere. 1989. november 24-én választották meg köztársasági elnöknek a merénylet áldozatául esett René Moawad utódjaként (közvetlen elődje Szelím al-Hossz ügyvivő elnök volt).[5] Elnökké választására (Libanonban a parlament választja az elnököt) a háborús állapotok miatt a Bekaa-völgyben, Staura városkában került sor, ahol az 53 jelen lévő képviselőből 47-en szavaztak rá. Elnöki hivatalának elfoglalásakor már 13. éve zajlott a Libanoni polgárháború, első intézkedéseinek egyike volt a lázadó Michel Aoun tábornok (korábbi kormányfő) katonái ellen mozgósítani az országban 1987 óta tartózkodó szíriai hadsereget. Erre az intézkedésre a szíriai haderő bevethetőségének jogi alapjainak megteremtésével tudott sort keríteni.[6]

Al-Hravi igen bonyolult helyzetben lett az ország elnöke: az ország egy-egy területén két idegen állam hadserege próbálta fenntartani a rendet, miközben mindkét ország a maga érdekeit is kereste: Izrael a Hamász és a saját államhatára között képzett éket libanoni területen, hogy meghiúsítsa az ellenállási mozgalom rakétatámadásait, míg Szíria al-Hravit támogatva próbálta fenntartani a rendet a polgárháború sújtotta országban. A magát kormányfőnek tekintő, de tényleges hatalmat nem birtokló, ám jelentős katonai és némi polgári támogatottságot élvező Michel Aoun tábornok a háborús helyzet fenntartásában volt érdekelt. Egész 1990-ig tartott az ország katonai és politikai megosztottsága, amikor végül Aoun lemondott.[7] A polgárháború lezárásához vezető ún. Taif-egyezményt(wd) ugyan néhány nappal al-Hravi beiktatása előtt írták alá, az azonban, hogy az abban foglaltaknak érvényt tudott szerezni, már az államfő érdeme volt. Al-Hravi ugyan az egyezményben foglaltak alapján a muzulmánoknak több parlamenti helyet biztosított a választási törvényben egyébként patikamérlegen kiporciózott helyekből, ám maga ellen fordította országa valamennyi imámját és püspökét azzal, hogy szorgalmazta a polgári házasság (és a válás) bevezetését Libanonban. Legméltatlanabb tetteként azt tartják, hogy két, gyilkosságért elítélt muzulmán férfit cirkuszi körülmények között végeztetett ki elnökségének időszaka alatt.[4]

Utóda az 1998 október 15-én megválasztott Émile Lahoud lett, aki a Libanoni Fegyveres Erők főparancsnoka volt.[8]

Al-Hravi halálát 2006-ban rosszindulatú daganat okozta.[4]

Elődje:
Szelím al-Hossz
ügyvivőként
Libanon
köztársasági elnöke

1989–1998
Utódja:
Émile Lahoud

Források

  1. Proleksis enciklopedija (horvát nyelven)
  2. http://www.khaleejtimes.com/DisplayArticleNew.asp?xfile=data/middleeast/2006/July/middleeast_July127.xml&section=middleeast&col=
  3. http://www.britannica.com/EBchecked/topic/273645/Elias-Hrawi
  4. a b c Robert Fisk: Elias Hrawi. The Independent (2006. július 11.) (Hozzáférés: 2018. július 19.)
  5. Petra Zwickert: Officina világévkönyv '94/95. Dortmund-Budapest: Officina Nova. 1994. 286. o.  
  6. Szíria-ellenes támadás Libanonban. Népszabadság, XLVII. évf. 297. sz. (1989. december 15.) 2. o.
  7. Eszes Tibor: Kiolthatatlan tűzfészek: Libanon 15 éves polgárháborúja. Népszabadság, XLVIII. évf. 89. sz. (1990. április 17.) 5. o.
  8. Dr. Pirityi Sándor: Katonapolitikai eseménynaptár 1998. Új Honvédségi Szemle, 2. sz. (1999) 21. o.
Kembali kehalaman sebelumnya