A gravetti kultúra az aurignaci kultúrát követte és a Würm-glaciális második hidegmaximuma előtti lehűlési időszakra esett. A korai gravetti kultúrát a tompa hátú pengék és a gravetti nyílhegyek definiálják. A korai gravetti regionális kifejeződései a Périgordi IV (DK-Franciaországban), akárcsak a pavlovi-kultúra Morvaországban, Alsó-Ausztriában és Szlovákiában. Figyelemreméltó, hogy a keleti gravetti nagyobb gazdasági szakosodást és kifejezett technikai előnyt mutat a nyugati gravettihez képest. A késő gravettit (rovátkolt bordás) Willendorf–Kosztyonki kultúrának is nevezik, a willendorfi (Wachau) és a Don menti Kosztyonki lelőhelyekről. Dél- és Kelet-Európában a hidegmaximum után is továbbéltek a gravettis hagyományok ("epigravetti"), ami itt a nyugat-európai magdaléni kultúrával egyidejű és egészen a középső kőkorszakig (mezolitikum) meghatározta a kulturális változásokat.[5]
Elnevezés történet
A gravetti elnevezést (angolul: Gravettian) 1938-ban Dorothy Garrod vezette be, a Dordogne megyei Bayac menti La Gravette sziklamenedékben lévő lelőhely után. Az új fogalom felváltotta mind a francia Henri Breuil "Aurignacien inferieur" elnevezését Font-Robert lelőhely alapján, mind az aurignaci kultúra gravetti-hegy fázis elnevezést. Denis Peyrony dél-franciaországi osztályozásában a Périgordi IV. és V-nek felel meg. A gravetti időhorizontnak a dordogne-i paleolitikumbeli dominanciája miatt néha périgordinak rövidítik (a szint megjelölése nélkül).
Régészeti leltár
A gravetti kultúra tipikus kovakőeszköze a gravetti nyílhegy, egy keskeny csúcs, amit az egyik oldalán tökéletes élűre alakítottak, a másikon pedig tompa hátú. Feltehetően több ilyen élet helyeztek egymás után egy fanyélbe és nyírfagyantával rögzítették, hogy tüskés szigonyt kapjanak. Azt a kérdést, hogy abban az időben az íjat és a nyilat használták-e, megfelelő leletek hiányában nem lehet megválaszolni. Egyes régészek azt feltételezik, hogy a vékony késeket és gravetti-hegyeket csak hajítódárdákhoz illeszthették.
A legrégibb bumerángot 1985-ben fedezték fel az Obłazowa-barlangban lengyelországi Kárpátokban és radiokarbon keltezéssel mintegy 23 000 évesre becsülték. A gravetti időhorizont nyújtja ezenkívül a textíliák legrégibb bizonyítékait is. Dolní Věstonice-i égetett agyag töredékek fűzők, többféle textil kötés, csomó és háló lenyomatait tartalmazzák.
Vadászat
A vadászzsákmányt főleg farkas, rénszarvas, mezei nyúl, sarki rókák és néhány más faj csont leletei jellemzik. A kisebb állatok aránya a zsákmányon belül jelentős volt. A mamutcsontok aránya a morvaországi Pavlovban mindössze 7,5-18,9%-ot tett ki. Természetesen egy elejtett mamut - ami biztosan nehezebb és veszélyesebb zsákmány volt - sokáig táplálékul szolgálhatott a csoportnak.
Az élelmiszerek rövid idejű tartósításának és tárolásának egyszerű módjait is feltételezni lehet ebben az időben. A vadászat mellett a halászat is elérhető élelmiszerforrás volt.
Gábori Miklós a 20. századi magyar ősrégészet kiemelkedő alakja szerint a gravetti kultúra embere Kelet-Európában elsősorban mamutra, Közép-Európában pedig elsősorban rénszarvasra vadászott.[6]
Gravetti művészet
A gravetti kultúra mennyiségi és minőségi áttekintést ad a barlangfestészet csúcspontjáról. Különösen jól ismert gravetti időszaki barlangfestészeti technika a kéz-negatív, amikor a sziklafalnak támasztott kezet használták sablonként. Ezenkívül számos kis művészeti tárgy és ékszer is fennmaradt. Közép- és Kelet-Európában agyagból és mészkőből formált kis női szobrocskákat és a termékenységi hiedelem "Vénuszait" is megtaláljuk, mint az értelmes ősember hagyatékát. Ezen kívül állatfigurákat, (amelyeket először agyagból égettek ki, például Dolní Věstonicében, 800 °C-os hőmérsékleten.) A gravetti korszakban vált az ékszer sírmellékletté, például Szungirban. A bükki kultúrához tartozó Istállóskői-barlangban találták azt a háromlyukú csontsípot, melyet az első "hangszernek" nevezhetünk, mert öt hangot szólaltat meg. Ezért inkább furujyának nevezik. Nyilvánvalóan itt - a bükki kultúrában - van az ötfokú (pentatonikus) dallamalkotás legrégibb lehetősége. A fiatalabb gravetti korszak (kb. 25 000-22 000 évvel ezelőtt) jellemzői a Vénusz-figurákként jegyzett női szobrok. A leletek gyakorisága és hasonlósága miatt (több mint 100 példány) egész Európában Szibériáig a korszakot "szobrocskák-horizont"-nak is nevezik. A figurák vagy mamutcsontból (pl. brassempouy-i vénusz, moraváni vénusz) vagy égetett agyagból (pl. a Dolní Věstonice-i vénusz) vagy oolitból (willendorfi vénusz) készültek. Más Vénusz-figurákat sziklafalból kiemelkedő domborműként faragtak ki (pl. lausseli vénusz).
A Duna-kanyar északi oldalán a telepnyomok kivétel nélkül a Duna menti legalacsonyabb teraszon helyezkednek el azokon a pontokon, ahol a rénszarvascsordák átkelőhelyei voltak (koruk: 17 000-18 000 év).
Szob - összegyűjtött és továbbszállításra váró ékszercsiga-halmok, kis "lerakatok" kerültek elő
Ságvár-Lukasdomb - a Balatontól 10 km-re délre, a magyarországi gravetti kultúra legfontosabb települése - alsó réteg 18 600, a felső 17 400 éves - a leletek között: agancsból készített kapák, illetve vágóeszközök, csákányfejek. Két különböző jellegű lakókunyhó maradványa. Ezek Magyarország területén a legrégebbi mesterséges lakóépítmények.
↑Ezredfordulón:Magyar régészet az ezredfordulón, Főszerkesztő: Visy Zsolt, Felelős szerkesztő: Nagy Mihály, Budapest (2003). Hozzáférés ideje: 2012. június 14.
↑Gábori, 1970: Gábori Miklós: Az ötvenezer éves ember. In: A magyar régészet regénye. Panoráma, 1970.
↑Gábori, 1984: Gábori Miklós: A régibb kőkor Magyarországon. In: Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Akadémiai Kiadó, Budapest 1984. II. fejezet.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Gravettien című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
