Filológiát tanult, azután egy ideig a királyi könyvtár őre és tanár volt Berlinben. 1833-ban nagyobb utazást tett Oroszországban. Neje, Charlotte Willhöft (aki Hamburgban született 1806-ban), 1834. december 29-én sajátkezűleg tőrrel vetett véget életének azért, hogy férjét a nagy fájdalom teljes emberré és költővé érlelje. Szerető nejének ez a hősies önfeláldozása tényleg mély búbánatba taszította Stieglitzet, aki az eset után többnyire Olaszországban élt, ahol a kolera áldozata lett. Beteges ambíciója arra sarkallta, hogy első rendű költővé legyen, de poétai szárnyalása magasra soha sem emelkedett: középszerű költő maradt.
Fő művei
Bilder des Orients (a III. Szelim szultán című tragédiával együtt, Lipcse, 1831-33, 4 kötet)
Stimmen der Zeit in Liedern (2. kiad. uo. 1834)
Bergesgrüsse (München, 1839)
Stieglitz hagyatékából adta ki Cuntze: Heinrich Stieglitz, eine Selbstbiographie (Gotha, 1865)
Briefe von Stieglitz, an seine Braut Charlotte (Lipcse, 1859, 2 kötet)
Klaus Doderer: Heinrich Stieglitz. In: Zeitschrift für deutsche Philologie. 74. Bd., 1955. S. 185–190.
Ludwig Geiger: Heinrich und Charlotte Stieglitz. In. L.G.: Dichter und Frauen. Vorträge und Abhandlungen. Berlin, 1896
Karl Gutzkow: Cypressen für Charlotte Stieglitz (1835). In: Berlin – Panorama einer Weltstadt IV.: „Aus dem literarischen Berlin“
Petra Hartmann: Die Rosskur der Charlotte Stieglitz. In: P.H.: Zwischen Barrikade, Burgtheater und Beamtenpension. Bielefeld, 2009. S. 9–47.
Susanne Ledanff (Hrsg.): Charlotte Stieglitz. Geschichte eines Denkmals. Frankfurt/M. und Berlin, 1986
Werner Leibbrand: Der Selbstmord der Charlotte Stieglitz. In: Deutsche Medizinische Wochenschrift 50, 1934
Wolfgang Promies: Der ungereimte Tod, oder wie man Dichter macht. Zum 150. Todestag von Charlotte Stieglitz. In: Akzente. Zeitschrift für Literatur. Hrsg. v. Michael Krüger. 32. Jg., 1985
Lynne Tatlock: Grim Wives’ Tales: Mundt’s Stieglitz, Stieglitz’ Goethe. In: Monatshefte für deutschen Unterricht, deutsche Sprache und Literatur. Bd. 82, Nr. 4, 1990. S. 467–486.
