Helen Humes szüleitől örökölte tehetségét, akikkel a templomukban gyakran duettben énekeltek. Már 1927-ben Sylvester Weaver mellett énekelt. 1937-ben Albanyba költözött és Harry Jamesbig bandjének énekese lett. Velük rögzítette a Jubilee, az I Can Dream Can't I és a That's The Dreamer In Me számokat is. Az 1930-as évek végén dolgozott Count Basie-vel, (a big band vezetőjével) aki a Cincinnati Cotton Clubban fedezte fel őt. Count Basie meghívta, hogy Billie Holiday utódja legyen a zenekarban. Ebből az időszakból az egyik legnagyobb slágerük a Between The Devil And The Deep Blue Sea volt.
Az 1940-es, -50-es években Kaliforniában különböző zenekarokkal, blueszenészekkel dolgozott, köztük például Nat King Cole-lal. Egyik sikere ebből az időszakból a Be Baba Leba. Ez a dal a 7. helyezést érte el a Race Records listáján. 1950-ben Humes elénekelte Benny CarterRock Me to Sleep című számát, ami áthidalt egy szakadékot a Big Band Jazz Swing és a Rhythm and blues között.
Amikor Hume édesanyja 1973-ban meghalt, eladta az összes lemezét és a zongoráját, és nem akart többé énekelni. Aztán Stanley Dance, zenekritikus rávette, hogy Count Basie-vel együtt lépjen fel az 1973-as Newport Jazz Festivalon.
Az 1974-es Montreux-i Jazz Fesztiválon egy all-star zenekarral és Jay McShannel duóban lépett fel. De csak a hetvenes évek végén folytatta igazán pályafutását, például a New York-i Cookery dzsesszklubban való megjelenésével.
Egy ideig Hawaiin és Ausztráliában élt, mielőtt a kaliforniai Santa Monicába költözött, ahol 1981-ben halt meg.
Albumok
Helen Humes (1960)
Swingin' with Humes (1961)
Songs I Like to Sing! (1961)
Helen Comes Back (1973)
The Incomparable Helen Humes with Connie Berry & Her Jazz Hounds (1974)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Helen Humes című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
