Hidzsáz (Arab nyelven : الحجاز , al-Ḥiǧāz) régió a mai Szaúd-Arábia nyugati részén. A Vörös-tenger keleti partján fekszik, északon kiterjed az Akabai-öbölig, délen Jazanig húzódik. Legnagyobb városa Dzsidda, de ismertebbek az iszlám szent városai, mint Mekka és Medina, amelyek a területén találhatók. Alapvető jelentőséggel bír úgy az arabság, mint az iszlám történetében. Neve (korlát, sorompó, határ) abból adódik, hogy elválasztja az Arab-félsziget keleti tartományait (Nedzsd) a nyugati vidékektől. A Hidzsáz bizonyos részeire (Mekka és Medina városok körzetébe) a belépés csak a muszlimoknak engedélyezett.
Történelem
Az i. e. 10. században arab törzsek telepedtek meg az Arab-félsziget félsivatagos vidékein. Jemenben a déli arabok alapítottak államot, északon törzsi szövetségek alakultak a karaván-kereskedelem ellenőrzésére. Délen a mezőgazdaság, Közép-Arábiában a tevetenyésztés alkotta a gazdaság alapját, de a földközi-tengeri régióba irányuló, többségében Elő-Ázsia, Kelet-Afrika és Dél-Ázsiából kiinduló kereskedelmi útvonalak közös fellépésre ösztönözték a térség lakosságát. Indiából arany és drágakő, Dél-Arábiából tömjént és mirhát szállítottak, a híres tömjénútMáribtól Hidzsázon át Gázáig húzódott.[1] Az ókorban a terület a római provincia, az „arab patraea” része volt.[2] A nagyobb városokban kialakult törzsi alapokon szervezett kereskedőréteg kihasználta a karavánutak adta lehetőségeket, egyúttal az iszlám előtti vallási kultuszok szent helyei (például a Kába-kő Mekkában) a területnek különös jelentőséget adtak. A perzsa Szászánidák és a Bizánci Birodalom csatározásai közepette viharos történelmi közegben Hidzsázban lépett föl az arabok Prófétája, a próféták utolsó pecsétje Mohamed, aki nemcsak az iszlám vallás alapítója, hanem egy új civilizáció alapjait is lerakta a 7. század első felében. Az évszázadok folyamán a különböző iszlám formációk és nagyhatalmak az ellenőrzésük alatt tartották, birtoklása nemcsak gazdasági, hanem presztízs okokból a mai napig jelentős. A 20. század elején rövid ideig független királyság volt, amikor még az Oszmán Birodalom tartományaként, Husszein ibn Ali a mekkai serif kikiáltotta függetlenségét (1916-1924). 1925-ben a szomszédos Nedzsd királya, Abdul Aziz Ibn Szaúd megdöntötte a királyságot, és a születendő vahhabita állam, a későbbi (1932-től) Szaúd-Arábiai Királyság részévé tette.[3]
Földrajz
A mintegy 300 000 km² nagyságú, történelmi hedzsázi terület közigazgatásilag nem pontosan körülhatárolt, korszakonként változott attól függően, hogy a terület gazdái hol húzták meg annak határvonalát.
Az északi részen fekvő Hamadhvádinál kezdődik, a történelmi Midián(wd)[4] területén halad át. Délen az Aszír tartományban található és Jemenig húzódó mintegy 60 km széles száraz, part menti sivatagot sokszor nem számítják a történelmi Hidzsáz területének. Keleten a felföld (Nedzsd) körzeténél sem húzhatók meg a pontos határai.
A jelenlegi közigazgatás a következő egységekre bomlik:
A Vörös-tenger partjától a hegyek 2446 m-ig emelkednek, majd magasságuk fokozatosan csökken kelet felé. A csapadék évről évre változik, a legmagasabb mért érték 600 mm volt. Átlagosan, magasságtól függően általában csak a 100 és 300 mm. A tengerparton a levegő nyáron meglehetősen párás.
Népesség
Hidzsázban több mint hatmillió ember él. A legfontosabb városok Mekka, Medina, Dzsidda és Taif.
Gazdaság
A sivatagi éghajlat miatt csak beduin gazdaságról beszélhetünk, illetve az oázisokban megfigyelhető némi mezőgazdasági tevékenység is. A kereskedelem akárcsak a történelmi korokban hagyományosan fontos szerepet játszik, jelentős gazdasági tényező az évenkénti Mekkai zarándoklat (haddzs), illetve a kisebb zarándoklatok Medinában.
