Jacques Marquerre Laon-ban született, Franciaországban, 1637. június 10-én. Tizenhét évesen lépett be a jezsuita rendbe. Miután évekig Franciaországban tanult és dolgozott, a rend 1666-ban Quebecbe rendelte őt, mint az amerikai bennszülöttek misszionáriusát. Nagy tehetséggel tanulta meg a helyi nyelveket, különösen a huront. 1668-ban Marquette atya (franciául: Pére Marquette) azt az utasítást kapta elöljáróitól, hogy vezessen missziót a Szent Lőrinc-folyó mentén fel egészen a Nagy-tavakig. Segédkezett egy misszió megalapításában Sault Ste. Marie-ban, a mai Michigan területén, és La Pointe-ben, a Felső-tó mellett, a mai Ashland közelében. Itt találkozott az iliniwek (másképp illinois) indiánokkal, akik meséltek neki a Mississippi-folyóról. Meghívták az európai szerzetest, hogy tanítsa a népüket, akik a messzi délen éltek. A huronok és szomszédaik, a lakoták La Pointe-nél folyó háborúskodása miatt Marquette atya elhagyta a missziót és a Mackinac-szoroshoz ment. Értesítette elöljáróit a szóbeszédekből ismert folyóról és engedélyt kért a felderítésére.
Az engedélyt megkapta és 1673-ban Marquette, egy Louis Joillet nevű francia-kanadai vezető társaságában útra kelt. St. Ignace-ből indultak május 17-én két kenuval és öt francia-indián származású (mai megnevezéssel mesztic) kísérővel. a Michigan-tó mentén haladtak a Zöld-öbölig, majd fel a Róka-folyón, majdnem annak forrásáig. Ott egy nagyjából két mérföldes úton maguknak kellett cipelniük a kenuikat egy mocsaras, tölgyekkel benőtt vidéken, egészen a Wisconsin-folyóig. Ezen a helyen építették fel később a franciák Portage kereskedővárosát, amit a fekvéséről neveztek el. Június 17-én érték el a Mississippit a mai Prairie du Chien közelében.
A Marquette-Jolliet expedíció 435 mérföldet (700 km) tett meg a Mexikói-öböl felé, de az Arkansas-folyó torkolatánál visszafordultak. Útközben több indián törzzsel találkoztak, akik európai csecsebecséket hordtak és féltek attól, hogy spanyol felfedezőkbe, vagy telepesekbe botlanak.[7] Követték a Mississippit vissza az Illinois-folyó torkolatáig, amin keresztül a helyiek ismertek egy rövidebb utat vissza a Nagy-tavakhoz. A mai Chicago közelében érték el a Michigan-tavat. Marquette meglátogatott egy missziót a mai Green Bay-nél, míg Jolliet visszatért Quebecbe, hogy elvigye a felfedezések hírét.
Marguette és társai 1674-ben tértek vissza az Illinois területre, ezzel az első európaiakká válva, akik a mai Chicago területén teleltek át. Az Illinois Konföderáció vendégszeretetét élvezve, a felfedezők jelentős készleteket kaptak az útra és olyan ünnepi ételekkel vendégelték meg őket, mint pl. a sagamite.[8][9]
1675 tavaszán Marquette nyugatra utazott és egy misét celebrált az Illinois indiánok Nagy Falvában. A vérhas következtében, ami már a mississippi-i úton is kínozta, az egészsége megromlott. A St. Ignace-ba vissza vezető úton halt meg 1675. május 18-án, 38 éves korában a mai Ludington közelében.
A Michigan Historical Markerben ez olvasható:
Jacques Marquette atya, a nagy jezsuita misszionárius és felfedező a Michigan-tó partjai mentén halt meg és ott temette el két francia kísérője 1675. május 18-án. Úton volt visszafelé a missziójához, St. Ignace-ba, amit 1673-ban hagyott el, hogy útra kelve felfedezzék a Mississippit. Halálának pontos helye sokáig vita tárgya volt. A Pére Maquette-folyó közelében fekvő hegy déli lejtőjétől nem messze található helyszín megfelel a korabeli francia leírásoknak, térképeknek és a róla keringő hagyományoknak. Marquette-t végül exhumálták és újratemették St. Ignace-ben 1677-ben.[10]
Emlékezete
Marquette atya emlékét több város, földrajzi hely, park, egy egyetem és számos egyéb intézmény is őrzi:
Számos helyen szenteltek szobrot az emlékének, köztük a Marquette Egyetemen Milwaukee-ban, a quebeci parlament épületében, Detroitban és Fort Mackinac-ben, Michiganben.
Megjegyzések
↑A festmény megjelent több amerikai emlékérmén és bélyegen is 1898-ban. (Illusztráció)