Apai ágon Joël Dicker dédapja a zsidó származású Jacques Dicker(wd) volt. Mivel veszélyben volt forradalmi tevékenysége miatt az Orosz Birodalomban, Svájcba vándorolt ki, ahol politikus lett, egy ideig a Szocialista Párt elnöke.[2] Anyai ágon ükapja zsidó nagpolgár volt, aki nemesi címet kapott Oroszországban. Joël Dicker anyai nagyszülei 1917-ben elmenekültek a bolsevik forradalom miatt Franciaországba, majd 1942-ben a német megszállás miatt Svájcba.[3][4]
Az író apja franciatanár volt, anyja pedig könyvkereskedő.[3]
Tanulmányai
Dickernek boldog gyermekkora volt Genf falura hasonlító Toinex negyedében.[5] Tízéves korában egy pajtásával együtt gyerekfolyóiratot indított La Gazette des Animaux (Állatok újsága) névvel, amelyet hét éven án vezetett. Ezért megkapta a természetvédőknek járó Cunéo-díjat, és a Tribune de Genève(wd) napilap Svájc legfiatalabb főszerkesztőjévé jelölte ki.[3]
A gimnáziumnak megfelelő genfi Collège et école de culture générale Madame de Staël nevű iskolát végezte el,[6] majd egy évig a párizsiCours Florent(wd) színiiskolába járt. Tanulmányait a Genfi Egyetemen folytatta, ahol jogászi diplomát szerzett 2010-ben.[5]
Az egyetem után, mielőtt csak írással foglakozhatott, a Szövetségi Gyűlés egyik képviselőjének az asszisztenseként dolgozott.[3]
Írói pályája
Gyerekkorában olykor arról álmodozott, hogy zenész lesz, máskor, hogy labdarúgó stb. Szenvedélyes olvasó csak kamaszkorában lett,[6] és akkor gondolt arra, hogy író legyen.
Első irodalmi próbálkozása a Le Tigre (A tigris)[7] című novella volt. Kéziratával elnyerte a Fiatal írók nemzetközi díját, és 2005-ben a novella egy kötetben több más novellával együtt megjelent a L'Hèbe kisebb svájci kiadónál. Ez után négy regényt írt, amelyeket egyetlen kiadó sem fogadott el.[8]
2010-ben egy újabb regényének, a Les derniers jours de nos pères (Apáink utolsó napjai) kéziratát a Genfi írók díjával jutalmazták, és közösen adta ki a svájci L’Âge d'Homme kiadó és a párizsi Éditions de Fallois.[8] Ennek akkor nem volt sikere.[9]
Az író következő regényének, a La Vérité sur l'affaire Harry Quibertnek (Az igazság a Harry Quebert-ügyben) már nagy sikere volt. Több díjat kapott, közöttük volt egyike a legtekintélyesebbeknek, A Francia Akadémia regénynek járó nagydíja(wd),[10] és több mint egy millió példányban adták el.[11] Nemzetközi bestseller lett, főleg miután megjelent angolul2014-ben.[12]
Bernard de Fallois(wd) halála után Dicker elhagyta ennek kiadóját, amely azután csődbe is ment, és 2021-ben elindította sajátját, a Rosie & Wolfe kiadót.[13] Más területen is elkezdett tevékenykedni, ugyanis egy barátjával együtt megvett egy híres, 1875-ben alapított genfi csokoládéüzletet.[3]
Gyerekkora óta rajong a zenéért. 2016-ban egy volt egyetemi tanárjával megalakították a latin rockot játszó Latinwood együttest, amelyben Dicker dobos.[15]
Testi formájának karbantartása érdekében több sportot is űz.[16]
Művei
Joël Dicker egy novella, a 2005-ben megjelent Le Tigre (A tigris), és több regény szerzője.[17]
A 2010-ben kiadott Les derniers jours de nos pères (Apáink utolsó napjai) cselekménye Franciaországban történik a német megszállással szembeszegülő ellenállás körében.
Ezek közül három regény, La Vérité sur l'Affaire Harry Quebert, Le Livre des Baltimore és L’Affaire Alaska Sanders sorozatot képez. Közös bennük a főszereplő, Marcus Goldman fiatal író, és az, hogy cselekményük helye, valamint mindegyik szereplője amerikai.
La Disparition de Stephanie Mailer nem része ennek a sorozatnak, de ennek a cselekménye is amerikai közegben zajlik.
A többi két regény, a L'Énigme de la chambre 622 és az Un animal sauvage színhelye Svájc.
2018-ban tízrészes tévésorozat készült Az igazság a Harry Quebert-ügyben nyomán Jean-Jacques Annaud rendezésében.[18]
Fordítások
Több-kevesebb Dicker-regényt összesen kb. negyven nyelvre fordítottak le.[10]Magyarul megjelent kettő:
Az igazság a Harry Quebert-ügyben. Budapest: Göncöl, 2014, ISBN 9789639183841; fordította Boros Krisztina;[19]
A Baltimore fiúk. Budapest: Libri, 2017, ISBN 9789634330561; fordította Pacskovszky Zsolt.[20]
Elismerései
2010 – A genfi írók díja a Les Derniers Jours de nos Pèresnek;[21]
(franciául) Assouline, Pierre: Yves Laplace des héros de Plainpalais (A plainpalais-i hősök Yves Laplace-ja). In La République des livres, 2015. április 30. (Hozzáférés: 2024. április 30.)
(franciául) Barleycorn, Trinidad: L'élève et son prof réunis en musique (Tanítvány és tanárja együtt a zenében). In Le Matin, 8 decembrie 2016. december 8., xavieroberson.com (Hozzáférés: 2024. április 30.)
(franciául) Barth, Nadia: « Plus genevois, tu meurs » (Genfibbet mint én keresni kell). In Migros Magazin, 16 martie 2020. május 16, 24–26. o. (Hozzáférés: 2024. április 30.)
(franciául) Meizoz, Jérôme: Paroles de vendeur : Joël Dicker (Eladói szavak: Joël Dicker). In Revue critique de fixxion française contemporaine, journals.openedition.org, 2017. december 15. (Hozzáférés: 2024. április 30.)
