A kerti hortenzia (Hydrangea macrophylla) a somvirágúak (Cornales) rendjébe tartozó hortenzia (Hydrangea) nemzetség legismertebb faja, tömérdek kertészeti változattal.
Az 1800-as években Japánból került Európába. Japánban akkor már évszázadok óta a kertek kedvelt növénye volt. Nyugat-Európa több országában is termeszteni kezdték, és mára rengeteg, különféle virágú és (a cserepes virágtól a bokorig) változatos növekedésű változatát nemesítették ki.
Tulajdonságai
Egy–másfél méter magasra növő, lombhullató cserje. Sok kis virága félgömb alakú virágzattá áll össze; ebben gyakran vannak meddő virágok is, megnagyobbodott, sziromszerű csészelevelekkel – a kertészeti, bujtatva vagy dugványról szaporított változatok gyakran csak meddő virágokat hoznak.
Fajtái
Labdaszerű virágzata lehet teljesen fehér, krémszínű sárga, vagy a piros és a kék bármilyen átmeneti árnyalata – ez a fajtán kívül a kalcium- és nitrogén-ellátástól is függ. Ugyanazt a növényt a művelés módjának és virágzás időzítésének más-más megválasztásával kerti vagy szobai változattá is nevelhetjük. A májusi első áldozásra nevelt fehér virágúakat már decembertől hajtatják, a kertben tartott példányok viszont többnyire csak augusztustól nyílnak. Van különösen nagy, fehér virágú őszi fajtája is, amely még később kezd virágozni, de egészen a fagyokig. Egyes, napos helyen tartott, kék virágú fajták lombjai ősszel vörösbarnára színeződnek, még dekoratívabbá téve a bokrot.
Az utóbbi években kapható, ún. Teller-hibridek virágzata eltér a hagyományos fajtákétól: egy külső, terméketlen virágokból álló kék koszorúból és azon belül pedig apró, termékeny virágok sokaságából áll. Ezek a fajták 2 méter magasra is megnőhetnek.
Termesztése
Talaj
A tápdús, jó vízvezető, de nem túl száraz, kissé savanyú talajt kedveli. Meszes talajon a kék fajták virága lila vagy akár rózsaszín lesz, de vannak kimondottan liláspiros fajták is. A káliumtól kékebb lesz a virág (például ha timsóoldatot teszünk az öntözővízbe). A fehér fajták színe nem függ az ásványi sóktól.
Fény
A hortenziabokrot a szabadban a legjobb félárnyékos helyre ültetni, hogy a virágokat nyáron ne érje közvetlen napsugárzás, mert az erős fényben a virágok összezsugorodhatnak (ez rendszeres permetezéssel csökkenthető). A virágzat másnap reggelre még többszöri zsugorodás után is díszlik, de előbb-utóbb elfonnyad.
Hő
A fiatal növényeket fagymentes helyen kell teleltetni; később a nem túl kemény fagyokat már elviselik. Alacsony töveket célszerű télire betakarni; kemény fagyok ellen a magasabb bokrokat gyékénnyel vagy régi zsákokkal védik.
Szaporítás
A hortenziát kétféle módon szaporítják. Ha hely van hozzá, bujtathatjuk a bokor alsó vesszőit, de gyakoribb a hajtásdugványozás.
Alfajok, változatok
Alfajai, természetes változatai:
- Hydrangea macrophylla ssp. macrophylla (törzsváltozat),
- Hydrangea macrophylla var. oamacha,
- Hydrangea macrophylla ssp. serrata (Thunb.) Makino (1929),
- Hydrangea macrophylla subsp. yesoensis,
- H. macrophylla f. prolifera.
Kertészeti változatok:
- Piros virágú:
- 'Alpengluehen'
- 'Bouguet Rose'
- 'Chaperon Rouge' (kárminpiros)
- 'Glowing Embers'
- 'Leuchtfeuer'
- 'Maman' (nagy)
- 'Rotschamz'
- 'Sanguinea' (bíbor levél, vérvörös virág)
- 'Sybilla' (élénkpiros)
- 'Vorster Fruhrot'
- Fehér:
- 'Hanabi' (hosszú)
- 'Libelle Snow' (tányér alakú)
- 'Mme Mouillere'
- 'Soeur Therese'
- Rózsaszín:
- 'Ayesha'
- 'Blaaw's Runner'
- 'Cassiope' (telt)
- 'Freudenstein'
- 'Izu'
- 'Izu no Hana' (a külső virágkör egysoros)
- 'Nigra' (sötét szárral)
- 'Red Baron' (gömb alakú)
- 'Rosita'
- Piros-fehér-rózsaszín:
- 'Tricolor'
- 'Bemiyama' (tányér alakú)
- Kék:
- 'Adria' (gömb)
- 'Europa Bleu'
- 'Hornly' (kis termetű cserje)
- 'Kunhert Blue' (dús)
- 'Mathilde Gutges' (sötétkék gömb)
- 'Renate Steniger'
Felhasználása
A teljesen kinyílt virágfejeket októbertől vázában, eleinte kis vízzel, majd anélkül szárazvirággá érlelhetjük. Őszi színüket így sokáig megtartják, de még ha meg is kopik, a viráglabda néha évekig dekoratív marad. A Teller-hibridek tányérvirágzata szárazvirágnak nem alkalmas.