Soká feküdtem gyötrő lázba, Már elmenőbe, visszavágyva. Aztán valahogy itt maradtam. Lassan-lassan elmúlt a lázam, S egyszer csak elhagyám az ágyam Sok vívás és csalódásokra. Kezembe pálca: indulhatok, Hazamegyek én a falumba.
Amikor felgyógyult, a katonák ruháit vizsgáló részlegen dolgozott. Itt a katonák zsebeiben talált énekek hatására lett néprajzkutató. A háború után visszatért Szászvárosba, tanítani, majd 1925-től 1948-ig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban tanár (1943–44-ben igazgató), 1948 és 1957 között nyugdíjas tanár (könyvtáros) volt.
Munkássága
Nagybacon nyelvjárása (Budapest, 1916) című doktori értekezését a Magyar Nyelvőrben (1916–18) néhány nyelvjárási tanulmánya, majd az EME Vándorgyűlésének Emlékkönyvében (1934), az Erdélyi Múzeumban (1938–39) és a Művelődésben (1968) főként népköltészeti közleményei követték. Ifjúkori gyűjtését kiszélesítve, 1927-től diákjainak bevonásával a megye jó részére kiterjedő gyűjtőmozgalmat szervezett. Ennek eredménye három évtized múlva a Háromszéki magyar népköltészet (Marosvásárhely, 1957): több mint 60 helységből 1675 népköltészeti alkotással (mesék, balladák, dalok, gyermekjátékok, lakodalmi költészet, köszöntők, mondókák, táncszók, közmondások, találós kérdések, írott versek) a mai napig a romániai magyar folklór egyik leggazdagabb és legátfogóbb megyei gyűjteménye. Ennek mese-fejezetéből állította össze utóbb A szegény ember kincse (1969) című népszerű válogatását. 80 éves korában volt iskolájának diákjai Gyökerek című lapjuk emlékszámával ünnepelték.
.svg){kind=small}
