Laura Gemser (eredetileg Laurette Marcia Gemser) (Jáva, Indonézia, 1950. október 5. –) indonéziai születésű, holland állampolgárságú, Olaszországban élő színésznő, pornószínésznő, fotómodell, divattervező, jelmeztervező.
Színésznőként elsősorban a Bitto Albertini és Joe D’Amato által rendezett erotikus és szoftpornó filmszerepekben vált híressé. Legismertebb alakításainak egyike a címszerep az 1975-ös Fekete Emanuelle c. filmben volt, (amely Just Jaeckin kultuszfilmjének, az Emmanuelle-nek nyomdokvizén készült), majd ennek a filmnek további (nagyszámú) folytatásában. Az általa megformált Fekete Emanuelle – szerzői jogi okokból egy »m«–mel írva – világszerte ismert kultuszfigurává vált. Mainstream filmekben is szerepelt, pl. 1977-ben a Bűnvadászok filmvígjátékban, 1983-ban Moira Chen művésznéven a Love is forever c. filmdrámában. Az 1980-as évek végén kiszállt a szexfilm-szereplésből, ezután jelmeztervezőként, és alkalmanként színésznőként is dolgozott a mainstream filmipar számára. Az 1990-es évek elején teljesen visszavonult, azóta Olaszországban él.
Életpályája
Származása, ifjúsága
Laurette Marcia Gemser Indonéziában született, Jáva szigetén. Édesapja holland volt, míg édesanyja helyi, indonéz lakos, s legfőképp anyai ősei vonásait örökölte. Ötéves korában, 1955-ben szüleivel együtt a hollandiai Leeuwardenbe költözött.[4]Utrechtben végezte tanulmányait, a MULO Regentesseschool középiskolába járt.[4] Ennek elvégzése után az utrechti Artibus iparművészeti főiskolára jelentkezett, divattervezői szakra.[4]
Színésznői pályája
Fotómodell-karrierjét belga és holland szexmagazinokban kezdte. Egzotikus külseje, nyúlánk termete a különleges délszaki szépség imázsát hordozta, ismertsége gyorsan nőtt. Az 1970-es években Olaszországba költözött,[4] 1974-ben megkapta első filmszerepét, Janine alakítását Pier Ludovico Pavoni rendező Amore libero – Free Love c. igen szabados szexfilmjében.[5]
Számára a nagy áttörést Francis Giacobetti rendező 1975-ben bemutatott Emmanuelle 2. (Emmanuelle – L’antivierge) című filmje hozta meg, amelyben Laura Gemser az egzotikus masszőzt alakította.[6] Kis mellékszerep volt, de Laura és Sylvia Kristel közös szexjelenetével egy csapásra ismertté tette nevét. A film képei megjelentek a Playboy magazinban. Az új, alig ismert szépség magára vonta a filmrendezők figyelmét. Laura számára megnyílt a softcore szexfilm-üzletág. Még abban az évben elkészült a Bitto Albertini olasz rendező Fekete Emanuelle (Emanuelle nera) c. szexfilmje,[7] ebben már Laura Gemser kapta a főszerepet, a német Karin Schubert mellett. Az Emmanuelle 2. mellékszereplőjéből Bitto Albertini megalkotta a Fekete Emanuelle-t – szerzői jogi megfontolásokból következetesen egy »m«-mel írva – a nagy sikerű „fehér” Emmanuelle fekete vetélytársát, a francia Emmanuelle-filmek olasz konkurenciáját. A Fekete Emanuelle-filmek címszereplője egy szabadúszó és szabadelvű fényképésznő, aki körbeutazza a világot, új fotótémákat, modelleket, kalandokat keresve, közben – természetesen – új szexuális tapasztalatokat szerez. Albertini sikeres kultuszfigurát alkotott, ez az alakítás meghozta Laura számára a világhírt. Laura az első Fekete Emanuelle-filmben szerepelt először együtt a nála 18 évvel idősebb Gabriele Tintivel (1932–1991), akihez egy évvel később feleségül ment.
Laura Gemser szerepeinek jellege nagyjából hasonló volt: rendkívüli csábító erőt sugárzó, szexre éhes, egzotikus szépséget játszott, gyakran a fehér karakterek szex-rabszolgáját vagy okkult rítusok titokzatos papnőjét, varázslónőt, szex-istennőt. A Fekete Emanuelle első részét 1976-tól kezdve további folytatások sora követte, az ilyen stílusú filmjeiről híressé vált Joe D’Amato rendezésében. E filmek többségét manapság az olasz erotikus és horror műfaj kultuszfilmjeiként tartják nyilván: Fekete Emanuelle (1975), Eva nera (1976), Emanuelle Amerikában (1976), Emanuelle és az utolsó kannibálok (1977) és egy Caliguláról szóló szex-horrorfilm (Caligola: la Storia mai raccontata, 1981).
Ezekben a filmekben Laura és a többi (főleg női) szereplő szélsőségesen erotikus és gátlástalan szexjeleneteket mutatott be, bár a kamera nem mutatott meg minden részletet. Az egzotikus helyszíneken forgatott filmeket áthatotta fülledt hedonizmus. Rendszeresen szerepelt bennük Gabriele Tinti is, ekkor már Laura Gemser valódi férje. A visszatérő női szereplők Lorraine De Selle, Patricia (Dirce) Funari, Annie Belle, Ely Galleani és Paola Senatore voltak, egyikük-másikuk az olasz mainstream filmiparba is feljutott.
Laura Gemser közismertségét világszerte a Fekete Emanuelle-filmek hozták meg. E filmeket az 1970-es, 1980-as években az Cinemax előfizetéses kábeltévé az Egyesült Államokban éjszakai műsorként sugározta. Rajongói a csatornát ezért „Skinemax”-nak (kb. pucér-maxnak) becézték. Az 1980-as évek tizenéves tévénézői számára, akik törvényesen nem vásárolhattak és nem kölcsönözhettek ki erotikus filmeket, valószínűleg Laura Gemser számított a legkedveltebb szexsztárnak. Laura szerepelt a Fekete Emanuelle cenzúrázatlan, hardcore változataiban is, bár mind ő maga, mind a filmkészítők váltig állítják, hogy hardcore „műveletekben” Laura nem vett részt, azokba más színésznőkkel felvett közeli hardcore inzerteket vágták bele. A Fekete Emanuelle kábeltévén át sugárzott változatából persze e hardcore jeleneteket maradéktalanul kicenzúrázták (vagy eleve benne se voltak).
Említést érdemlő (erotikus) szerepei voltak még: 1976-ban az Eva nera (angol címe Black Cobra Woman) címszerepe, ebben Jack Palance is játszott; Christian Anders német rendező 1981-es Die Todesgöttin des Liebescamps c. filmjében (más címei: Love Camp,Divine Emanuelle), az isteni kultusz karizmatikus papnője; Joe D’Amato 1982-es Ator l’invincibile c. filmjében Indun, a gonosz varázslónő; vagy Lilith, a szenvedélytől korbácsolt mutáns az Endgame – Bronx lotta finale c. Joe D’Amato filmben (itt Moira Chen álnéven).
Mainstream filmszerepei közül a Hall Bartlett által rendezett Love Is Forever című amerikai tévédrámát fogadták a legkedvezőbben, amelyben Laura Gemser (Moira Chen művésznév alatt) egy laoszi menekült nőt alakított (Keo Sirisomphone-t), a jól ismert Michael Landon (1936–1991) partnereként.[11]
Utolsó (legutóbbi?) filmje, amelyben szerepet vállalt, Joe D’Amato Passion’s Flower (Il fiore della passione) című játékfilmje volt, amelyet 1994-ben Dél-Koreában mutattak be.[12]
Jelmeztervezőként
Több mint egy évtizeden át alakított filmszerepei (és néhány kósza hardcore videóklipje révén) Laura igazi szex-szimbólummá vált. A filmszereplés mellett az 1980-as évek végétől saját tanult szakmáját is gyakorolta: több játékfilm jelmeztervezőjeként is dolgozott. Legutóbbi filmje, amelynek jelmezeit ő tervezte, Joe D’Amato 1990-ben bemutatott Troll 2 c. fantasztikus horrorfilmje volt.[13] (Ez a film egyébként teljes bukás volt, címe sűrűn szerepelt a „minden idők legrosszabb filmje” és hasonló című listákon (a kritikusok a jelmezeket sem kímélték).
Férjével, Gabriele Tintivel, akihez 1976-ban ment feleségül, több, mint 20, főleg erotikus filmben szerepeltek közösen. A házasság Tinti 1991-ben bekövetkezett haláláig tartott (rákbetegségben hunyt el). A megözvegyült Laura ekkor, az 1990-es évek elején teljesen felhagyott a filmiparral, azóta visszavonultan él Olaszországban.[14]
Filmjei
Laura Gemser filmjei többségének eredeti címe olasz nyelvű. A nemzetközi filmpiacra angol, német, francia címek alatt kerültek ki, a film-adatbázisokban gyakran e nem-olasz nyelvű címek alatt kereshetők eredményesen.