Nem tévesztendő össze a következővel: Újszalonta (Nagyszalontának a trianoni békeszerződés után Magyarországon maradt határrészéből 1924-ben alakult község, melynek neve 1940-ig Nagyszalonta volt).
Nagyszalonta (románulSalonta, korábban Salonta Mare, németülGroßsalontha) város Romániában, Bihar megyében. Neve a szlávSuleta családnévből ered, amely a Sulimir személynévből származik.
Nagyszalonta és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely volt. A településtől nyugatra halad el a szarmaták által 324 és 337 között épített, az Alföldet körbekerülő Csörsz-árok (vagy más néven Ördögárok) nyomvonala.
Nagyszalonta a 16. századig jelentéktelen községnek számított, melynek ősi birtokosa a Toldy család volt. 1241-ben a tatárok pusztították el, de hamarosan újraépült. 1332-ben a pápai tizedjegyzék már egyházas helyként említette Zalancha, Zalanta néven. 1337-ben a pápai tizedjegyzék adatai szerint papja 8 garas pápai tizedet fizetett. 1433-ban a Toldyakon kívül a Nadaby család is birtokos volt itt. 1552-ben a község összesen 13 és fél pusztából állt. 1556-tól a század végéig az erdélyi fejedelmek fennhatósága alá tartozott. 1598-ban a Nagyvárad alól eltakarodó török hadak pusztították el. Ezután majd nyolc évig lakosok nélkül állt.
1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem letelepítési céllal 300 köleséri hajdúnak adományozta a települést, akik megalapították Szalonta városát.[4]1610-ben Báthory Gábor erdélyi fejedelem a szalontai hajdúknak vámszedési jogot adott. Egy 1618-ból fennmaradt, Jóte Ferenc főkapitánysága alatt Nagy-Szalontán kelt oklevélen látható a szalontai hajdúk első pecsétje, amelyet Bocskaitól nyertek egyéb szabadalmaikkal együtt. A pecsétcímer oroszlánnal viaskodó sast ábrázolt.
A főtéren álló Csonkatorony Szalonta egykori várának őrtornya. A várat 1620 körül kezdték építeni. Azt, hogy 1636-ban már készen volt bizonyítja, hogy a törökök ellen vívott Szalonta környéki harcokban már említették: ez év október 6-ánI. Rákóczi György itt verte meg a törököket, akik Bethlen Istvánt akarták visszaültetni Erdély fejedelmi trónjára. Hajdú lakosai 1631-ben és 1632-ben I. Rákóczi Györgytől több pusztára nyertek adománylevelet. 1658-ban a lakosok a várat és a községet, a törökök közeledtének hírére, II. Rákóczi György fejedelem parancsára lerombolták, nehogy török kézbe kerüljön, és a községből minden jószággal elmenekültek. Várából mára csak a csonka torony maradt fenn. Az így pusztán maradt község csak a század végén kezdett ismét benépesülni, és 1695-ben már ismét szervezkedett.
A 18. század végén és a 19. század elején még körülbelül 200 nemes család lakta a várost, melynek állattenyésztése már a múlt század elején európai hírű volt.
Ősi egyháza a mai református templom helyén állt, akkoriban a váron belül, kőfallal és védőtornyokkal volt megerősítve.
A 13. században egyházas község és a váradi püspök birtoka volt. Egykori temetője a Templomhely nevű dűlőn állt.
Kölesér
Már a 13. században egyike volt a vármegye legnagyobb vásáros helyeinek; még a 16. században is a köleséri kerület központjaként szerepelt, nagy kiterjedésénél fogva kis- és nagyköleséri kerület néven.
Kölesér nevét 1273-ban említette először oklevél, mint püspöki birtokot. IV. László király eltaszított nejének, Izabella Erzsébetnek egy hártyára írott levele is fennmaradt, melyet 1282-ben Köleséren kelteztek. Az 1332. évi pápai tizedjegyzékben papját említik. 1495-ben már iskoláját és annak Zsoldos János nevű tanítóját is említették. 1548-ban Erdély és a kapcsolt részek itt tartottak országgyűlést, melyen jelen volt Fráter György is, mint Erdély kormányzója.
A város egyháza egykor az Egyházdűlő néven emlegetett helyen állt. Várdomb nevű dűlőjén a hagyomány szerint egykor vár állt. A sarkadi határban levő Királymezeje nevű dűlő azonosnak látszik azzal a hellyel, ahonnan 1349. július 17-énMeszesi Demeter váradi püspök egyik levelét írta.
Mező-Panasz
Egyházas község volt, melynek neve már a 14. század elején a pápai tizedjegyzékben szerepelt.
Vásári
Nevét a Bölönyi család egyik oklevele Kis- és Nagy-Vásári néven említi. A Vásáry nemzetség ősi, névadó birtoka volt. E családdal volt közeli vérrokonságban Vásári vagy Szügyi Miklós, aki a 14. század közepén esztergomi érsek s Nagy Lajos király egyik kitűnő diplomatája volt. A település egyháza is tekintélyes lehetett, mert 1349-ben VI. Kelemen pápa 100 napos búcsút engedélyezett itt, 1334-ben pedig a pápai tizedjegyzékben két papját is említették.
Látnivalók
Régészeti lelőhely a „Movila trupului” nevű helyen, bronzkori településsel és 10. századi temetkezési hellyel. A romániai műemlékek jegyzékében a BH-I-s-B-00995 sorszámon szerepel.
Régészeti lelőhely a „Pata puszta” nevű helyen, 11–12. századi temetkezési hellyel. (BH-I-s-B-00996)
Nagyszalonta „400 éve város” emlékére állított Hajdú emlékmű, az Erzsébet parkban az 1896-os millenniumi ünnepségek alkalmával ültetett két tölgyfa tövében található.
Arany János szülőháza helyén tájház működik, emléktáblával megjelölve. A költőóriás eredeti szülőháza 1823-ban leégett,[6] semmilyen nyoma nem maradt, így rekonstruálni sem lehetett. A helyén álló épületet 1908-ban vásárolta meg a nagyszalontai önkormányzat. 1909-ben került emléktábla az épület homlokzatára. Az épületet 2010-ben teljesen felújították és bekapcsolták a turisztikai vérkeringésbe.
1889. szeptember 7-én Kiss Ferenc Kossuth-díjas orvosprofesszor, a Szentágothai-Kiss Anatómiai Atlasz egyik szerzője, a budapesti Anatómiai Intézet Igazgatója (1935–1961 között)
Bihar vármegye és Nagyvárad. In Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1901.
.svg)
.svg){kind=small}