Out of Time

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.

Az Out of Time az amerikai R.E.M. együttes 1991-es hetedik stúdióalbuma. Ez volt a nemzetközi áttörésük. Az együttes három Grammy-díjat kapott érte 1992-ben, egyet az albumért, a legjobb alternatív zenei album kategóriában, kettőt a Losing My Religion dalért.

Ez az eklektikus album jelentős előrelépést hozott az együttes népszerűségében. A stílus az előző lemezektől az alternatív rock irányába mozdult, hangzásában pop, folk, klasszikus és country elemek keveredtek. Ez a zenei irányvonal a következő, Automatic for the People lemezükön folytatódott.

A lemezről kimásolt Losing My Religion az együttes legnagyobb kislemez sikere lett, az album pedig mind Angliában, mind Amerikában az első helyet érte el a listákon, sok új rajongót hozva a számukra az egész világon. Ez az esemény jelentős mozzanat volt az egész alternatív rock irányzatot tekintve, amely az ehhez hasonlóan sikeres albumok hatására underground státuszból lassan népszerűvé vált a mainstream kultúrában is.

Az együttes nem támogatta meg lemezbemutató turnéval az albumot, mint ahogy a következőt sem.

Az Out of Time tartalmazta az együttes egyik legszokatlanabb dalát, a Shiny Happy People-t, amely nyíltan egyfajta rágógumi-popzene sémára épül. Bár a szám erősen megosztotta a korábbi rajongókat, jelentősen növelte az együttes nemzetközi ismertségét. A R.E.M. sosem játszotta élőben. Ennek lehetséges oka, hogy a felvételen Michael Stipe-ot a The B-52’s együttes énekesnője, Katie Pierson kísérte, aki a koncerteken nem szerepelt. 1991. április 13-án a Saturday Night Live show műsorban élőben előadták Pierson közreműködésével. (Pierson a Contry Feedback és a Me In Honey számokban is közreműködött.)

A másik híres cameo az albumon egy KRS-One nevű rapper közreműködése a Radio Song című dalban. Mike Mills basszusgitáros énekelt a Near Wild Heaven és Texarkana című dalokban, Michael Stipe segítségével.

A komolyabb sikereket elérő Shiny Happy People és Radio Song nem szerepeltek az együttes In Time – The Best of R.E.M. 1988-2003 válogatásalbumán.

Az album a R.E.M. együttes legkelendőbb lemeze a mai napig: Amerikában 4x Platina minősítést szerzett, és világszerte mintegy tízmillió példányban kelt el. Az 1992-es Grammy ceremónián elnyerte a legjobb alternatív album kategória díját.

1998-ban a Q magazin olvasói minden idők 38. legjobb albumának szavazták meg, 2006-ban ugyanezen a szavazáson a 37. helyet érte el.

2006-ban a Time minden idők 100 legjobb albumai közé választotta.[1] Archiválva 2007. november 9-i dátummal a Wayback Machine-ben.

2005-ben a Warner Bros. Records egy kétlemezes változatot adott ki az albumból, amely tartalmazott CD-t és DVD-t is és 5.1-es Sorround keveréssel rendelkezett.

Minden dalt Bill Berry, Peter Buck, Mike Mills és Michael Stipe írt.

1. Radio Song – 4:13
2. Losing My Religion – 4:26
3. Low – 4:55
4. Near Wild Heaven – 3:17
5. Endgame – 3:48
6. Shiny Happy People – 3:45
7. Belong – 4:05
8. Half a World Away – 3:26
9. Texarkana – 3:37
10. Country Feedback – 4:07
11. Me in Honey – 4:06

• Bill Berry – dob, percussion, basszusgitár, zongora, vokál
• Peter Buck – gitár, mandolin
• Mike Mills – basszusgitár, orgona, zongora, csembaló, vokál
• Michael Stipe – ének