A 4. században még a ma Alsó-Szászországnak nevezett, akkori Szászországban éltek, innen vándorolt egy részük a hunok okozta népvándorlás idején Britanniába. Velük tartottak az akkor a közelükben élt angli törzsek, valamint a jütök is, akiknek akkori lakóhelye nevét máig őrzi a dániaiJütland. A szászok, utánuk pedig az angolok voltak a legszámosabbak, ezért nevezzük az egész vándorlást az angolszászok betelepedésének és az angolszász kifejezés máig használatban maradt.
Nagy Károly térítette a kontinensen maradt szászokat keresztény hitre, olyan eredménnyel, hogy egy évszázad múlva már ők térítették meg a szomszédos szlávokat, és foglalták el területük egy részét. Ezen előrenyomulást jelzik a további szász tartományok. Szász-Anhalt meghódítása kitűnő alapot jelentett a további hódításokhoz. Ezt jelzi a tartomány neve (megálló, támaszpont). Ennek birtokában a kialakuló Szász Hercegség a 10. században a birodalom legnagyobb hercegsége volt. Ezen a területen volt akkori központjuk, és nevezetes városaik: Magdeburg, a Madarász Henrik alapította Merseburg és az I. Ottó által császári székhellyé kiépített Quedlinburg. A szász hercegek eredményes harcot folytattak a kalandozó magyarok ellen, s jutalmul Ottó elnyerte a császári koronát.
Szászoknak nevezik az erdélyi németeket és a szepességi „cipszereket” (németülZipser) is, akiknek ősei a 12. századtól telepedtek le a Magyar Királyság e területein. Ezeknek a népcsoportoknak azonban csak a nevük azonos a németországi szászokéval, mivel többségük nem a szász területekről, hanem a nyugatabbi Rajna-vidékről, vagy a délebbi területekről származott.
