A tengeri népek kifejezés az ókori népek két csoportját jelöli, akik tengeri portyázókként a keleti Mediterráneum partjain megtámadták Anatóliát, Ciprust, Levantét és Egyiptomot két hullámban (első és második tengeri koalíció), az i. e. 13–12. század fordulóján. A tengeri népek sikeresen taroltak le mindent maguk előtt, mígnem a XIX. dinasztia idejének végén, és különösen III. Ramszesz uralkodásának ötödik vagy nyolcadik évében elérte Egyiptomot a támadás. A fáraó sikeresen visszaverte az inváziót, a tengeri népek pedig szinte nyom nélkül eltűntek. E hosszú háborúskodásnak volt a része a történelem első ismert tengeri csatája. Ramszesz küzdelmeit az idegen támadókkal az uralkodó építkezésein nagyon jól dokumentálták az egyiptomi mesterek, de a tengeri népekkel kapcsolatos tudásunk nagy része általánosságban is elsősorban egyiptomi forrásokon alapszik.
Történeti források
A tengeri népeket legkorábban Merenptahfáraó egyik felirata említi, akinek uralkodását általában i. e. 1213 és i. e. 1204 közé teszik, bár egyes csoportokat korábban is említenek, mint például a danunákat (dnn) vagy danaoszokat III. Amenhotep idején és a szardanákat (srdn) vagy szardónioszokat, mint II. Ramszesz zsoldosait. Merenptah közli, hogy uralkodásának 5. évében (i. e. 1208) legyőzte a támadó líbiaiak és tengeri népek szövetséges erejét, 6000 embert megölve és 9000 foglyot ejtve.[forrás?]
20 évvel később III. Ramszesznek egy újabb invázióval kellett szembenéznie. Thébai halotti templomában (Medinet Habu) leírja – annak ellenére, hogy senki sem állhatott ellen a tengeri népeknek és ők lerohanták Hattit, Kizzuwatnát, Karkemist, Arzawát és Alasiját városaikat lerombolva – hogyan verte meg őket tengeri csatában, nem engedve őket partra szállni a Nílus-deltában (Nílus-deltai csata). Megadja a tengeri népek törzsneveit, ami ugyanaz, mint Merenptah listája. Ramszesz néhány más győzelméről ismert, hogy fiktívek, ezért egyes egyiptológusok úgy gondolják, hogy Ramszesz nem harcolt a tengeri népek ellen, Merenptah győzelmeit a sajátjaként tüntetve fel,[forrás?] ami nem ismeretlen gyakorlat a fáraók körében.
Egy tengeri nép megjelenik egy másik forrásban az i. e. 12. század elején. Ammurapi, Ugarit utolsó királya (kb. i. e. 1191 – i. e. 1182) kapott egy levelet a II. Szuppiluliumasz hettita királytól, amiben az figyelmeztette őt a „sikalajukra, akik hajókon élnek”. Ezek talán ugyanazok, akik Merenptah listáján „sekelesekként” szerepelnek. Hamarosan ezután Ammurapi hatalma megdőlt, Ugaritot kifosztották és jelentéktelen településsé vált, sohasem lett többé politikailag fontos tényező.
A források egy lehetséges összehasonlítása
A népek azonosításának legelfogadottabb verzióját az alábbi táblázat foglalja össze, de ezt többen vitatják.
(*) Oasszosz káriai, Oaxosz krétai város, mindkettő vonatkozhat a károkra
(**) Homérosznál Trója körül élő nép
Hipotézisek és régészeti bizonyítékok
Egyes hipotézisek[forrás?] vitatják a tengeri népek koncepcióját, az egyiptomi harcokat csak jelentéktelen csetepatéknak minősítve, a kánaáni és mezopotámiai pusztulásokat a habiruknak tulajdonítva.
A geológusok által bizonyított tény,[forrás?] hogy - az i. e. 2500 körüli évekhez hasonlóan - a klimatikus viszonyok ismét megváltoztak, a Föld átlaghőmérséklete csökkent, az éghajlat hidegebbé vált, és valószínű emiatt nagy népvándorlások indultak a termékenyebb területek felé.
Egy másik hipotézis a nagy pusztulást teljesen a görögöknek, azaz az akhájoknak és a danaoszoknak tulajdonítja, akik végül saját magukkal is végeztek. Mint látjuk fenn, az akhájokat a fő hipotézis is a nagy invázió részének tartja, azonkívül nincs rá bizonyíték, hogy a görög szárazföldet külső támadás érte volna, Görögország pusztulása, a görög sötét kor kezdete tehát görög belügynek látszik leginkább, bár Püloszban, a Peloponnészosz délnyugati részén támadástól tartva a kor elején erődöt és riadóláncot állítottak fel.
Régészeti bizonyítékok, a tengeri népek által feldúlt helyeken talált itáliai kerámiák és bronzfegyverek támasztják alá az itáliai eredetű részvételt. Fibulák és borostyánékszerek Közép-Európára utalnak, ugyanakkor néhány itáliai típusú kés és csésze nagyon emlékeztet a Magyarországon és Németországban i. e. 1800 és i. e. 1600 közötti időszakból talált tárgyakra.
A legerősebb régészeti bizonyítékok a filiszteusok égei eredetét – Myc IIIC kerámia – bizonyítja,[forrás?] bár néhányan[forrás?] ezt is vitatják és a filiszteus kultúrát belső kánaáni fejlődés eredményének tartják, bár itt a bizonyítékok az égei eredet mellett igen erősek, még indoeurópai nyelvi bizonyítékok is fellelhetők.[forrás?]
Egy bizonyosnak látszik a tengeri népekkel kapcsolatban. Mindig porig égették a városokat és a romokon saját alacsonyabb kultúrájú településeiket hozták létre, s Homérosz alapján valószínűtlen, hogy a tradicionális helládikus harci osztály tagjai ennyire szemétre dobták volna a zsákmányt.
Egy elmélet szerint a föníciaiak segítségével a Fekete-tenger vidékéről és Anatóliából hajóztak volna délre népek, hogy új területet foglaljanak maguknak. Ezt az a tény támasztaná alá, hogy Föníciát valóban nem érte támadás, holott körülöttük mindenkit.
Szöveges és régészeti bizonyítékok szerint a görög és az egyiptomi állam zsoldosokat foglalkoztatott északról és nyugatról. Lehet, hogy ezek a zsoldosok végül szövetkeztek bennszülött szolgarendűekkel, hogy megdöntsék az összetett, de megcsontosodott görög és közel-keleti államokat.
Néhány kutató a danaoszokatDán törzsével azonosítja, akik elhagyták volna a tengeri népek koalícióját és a zsidó törzsek koalíciójához csatlakoztak volna az i. e. 12. században. Egy ilyen történet megmagyarázná a dán törzsbeliek és a filiszteusok közötti különös gyűlöletet, amit a Bírák könyve említ.
Trude Dothan. (1982). "The Philistines and their Material Culture." Jerusalem: Israel Exploration Society.
Sanford Holst. (2005). Phoenicians, Lebanon's Epic Heritage. Los Angeles: Cambridge & Boston Press.
Eliezer D. Oren (ed.). 2000. "The Sea Peoples and Their World: A Reassessment." Philadelphia: University Museum.
Eberhard Zangger, 2001. The Future of the Past: Archaeology in the 21st Century (London:Weidenfeld & Nicholson) ISBN 0-297-64389-4 A survey of modern archaeology applying modern techniques to Aegean prehistory.
