Kara Oszmán ifjabb fiának, Hamzának nem volt gyermeke, ezért halála után unokaöccse, Muizz ad-Dín Dzsihángír következett. Ő azonban gyenge uralkodónak bizonyult, 1450-ben vereséget szenvedett a karakojunluiDzsihán Sáhtól, és elismerte Karakojunlu fennhatóságát Akkojunlu felett. Ennek következtében 1453-ban félreállították, és testvérét, Núr ad-Dín Ali ifjabb fiát, Úzún Haszant állították a helyére. Haszan az első pillanattól kezdve az egyezmény ellenében foglalt állást, és már 1450-től szervezte az ellenállást. 1457-ben azonban Haszan is vereséget szenvedett, így lehetőséget teremtett Dzsihán Sáh számára a hórászáni hadjárat indítására.
Amíg Karakojunlu Hórászánban és más keleti területeken harcolt, Haszan megpróbálta talpra állítani a saját törzsszövetsége haderejét. A béke idejét meghosszabbította, hogy Dzsihán Sáh ellen saját fiai is fellázadtak, és csak 1467-ben indíthatott nyugatra, Akkojunlu ellen hadjáratot. Eddigre azonban Haszan megfelelően felkészült, és legyőzte Karakojunlut. Dzsihán Sáh halálával a lázadásoktól szétzilált Karakojunlu szinte azonnal szétesett, 1468-ban fővárosát, Tebrizt is elfoglalták. Ettől kezdve az Akkojunlu fővárosa is Tebriz lett Diyarbakır helyett.
Uzun Haszan jó kapcsolatokat ápolt a Trapezunti Császársággal. Az Akkojunlu irányultsága így továbbra is az Oszmán Birodalom elleni fellépés maradt. Amikor az oszmánok megtámadták Trapezuntot, Haszan a keresztény császár oldalán szállt csatába. Ez a támogatás sem segített azonban Trapezunt végnapjainak elkerülésében, az oszmánok 1461. szeptember 26-án sikerrel vívták meg Trapezunt várát.
Haszan 1472-ben az orvosát, a zsidó Izsák béget küldte követségbe Európába és személy szerint Mátyás királyhoz is, a török elleni összefogás érdekében. Elvi megállapodás ugyan született, de a gyakorlatban nem történt semmi a többszöri követség-váltás ellenére.[1]
Haszan ugyan még több alkalommal legyőzte az oszmánokat nyílt ütközetben (1471-ben Erzincan mellett), de végül 1473-ban Otluk mellett maga is olyan súlyos vereséget szenvedett, hogy nem sikerült felmenteni sógora, II. Dávid városát. 1473-tól viszont már Velence követeinek erős biztatása ellenére sem vállalt újabb oszmánellenes hadjáratot.
Legidősebb fia, a törvénytelen származású Udzsurlu Mehmed fellázadt apja ellen, majd az oszmán szultánhoz menekült. Haszan bérgyilkosokat küldött utána, akik meggyilkolták. Egy grúziai hadjáratban Haszan megbetegedett. 1478-ban a fővárosban, Tebrizben halt meg. Halála után nem sokkal két fia – Jakup és Halíl – között testvérharc tört ki.
Családja
1458-ban feleségül vette IV. (Komnénosz) Ióannésztrapezunti császár második feleségétől, Sajbánida N. császárnétól, Devlet Berdi kánnak, az Arany Horda uralkodójának feltételezett lányától született leányát, Teodórát (vagy Katalint) (–1478 után), „Deszpina Hatun”-t, aki Harput városában élt. Teodóra nem tért át az iszlám hitre, később a diyarbakiri keresztény templomban temették el. Teodórától három leánya és egy Jakup nevű fia született, aki korán meghalt. Haszannak korábban egy rabszolgaleánytól született a legidősebb fia Udzsurlu Mehmed. Halíl, Jakup és Júszuf nevű fiai a szeldzsuk főfeleségétől, Sáh Begumtól születtek, Makszúd anyja ismeretlen.
A Komnénosz Teodórától született lánya, Alam Sah Begum/Halima Begi Aga (keresztény nevén Márta), Hajdar Szultánhoz ment feleségül, akinek fia később I. Iszmáíl néven a Szafavida-dinasztia alapítója lett. Később tehát a rokon uralkodóház, a Szafavidák szüntették meg az Úzún Haszan által létrehozott Akkojunlu államot.
The Enciclopaedia of Islam, 1986. (angol nyelven), 584–585. old.
Bosworth, Clifford (1996) The New Islamic Dynasties: A Chronological and Genealogical Manual (2nd ed.) Columbia University Press, New York, ISBN 0-231-10714-5
