Valamennyi faj Madagaszkár szigetén honos, a család egyike a szigetország endemikus madárcsaládjainak.
Madagaszkáron kívül csupán egyetlen fajuk, az azúrkék vanga(Cyanolanius madagascarinus) egy elkülönült alfaja él, mely a szigetországtól északnyugatra található Comore-szigetek és Mayotte erdeiben honos. Ezt több szerző faji szinten is elkülöníti a madagaszkári egyedektől és comoro-szigeteki vanga(Cyanolanius comorensis) néven önálló fajként kezeli.
A fajok mind közeli rokonai egymásnak és egy adaptív szétterjedés végpontjait képviselik. A szigeti izoláció miatt a fajok több olyan ökológiai fülkét is elfoglaltak, amelyeket a kontinenseken több egyéb madárcsalád képviselői töltenek be. Madagaszkár szigetére – óriás mivolta és az afrikai kontinenshez való viszonylagos közelsége ellenére – több afrikai madárcsalád nem települt be, így ezek ökológiai helyét is a vangák foglalták el. Hasonlóképpen zajlott a folyamat, mint a Darwin–pintyek esetében a Galápagos-szigeteken, vagy a hawaii gyapjasmadarak esetében Hawaiinál.
Megjelenésük
A fajok közötti legfőbb különbségek a nagyságban, valamint a tollazat és csőr alakulásában van.
A sarlós vanga(Falculea palliata) csőre hosszú és sarló alakban begörbült, míg a sisakos vanga(Euryceros prevostii) csőre méretéhez képest különösen vastag, felül hosszanti irányban egy bordával is megerősítve. Ezzel szemben a kampóscsőrű vanga(Vanga curvirostris) csőre egyenes, a végén jól látható kampóval. A fajok közötti csőreltérések az eltérő táplálékforrások kihasználása miatt alakultak ki.
A csőrök eltérésén kívül elég nagyméretű nagyságbeli különbségek is vannak az egyébként igen közeli rokon fajok között.
A legnagyobb faj a sarlós vanga, mely testhossza 32 centiméteres, míg a legkisebb fajok szarkavanga(Leptopterus chabert) és a cinegevanga(Calicalicus madagascariensis) ennek a méretnek csak a felét érik el 14 centiméteres hosszukkal.
Életmódjuk
Magányosan, vagy legfeljebb kisebb csoportban élő madarak.
Erdőkben élnek, különböző fajaik a sziget esőerdeiben és a száraz, lombhullató erdőkben is előfordulnak. Kifejezetten a lombkoronában élő madarak, nagyon ritkán szállnak le a talajra.
A fák lombkoronájában vadásznak rovarokra és egyéb apróbb állatokra. A sisakos vanga erős csőrével apróbb gerinceseket is el tud kapni.
A csuszkavanga(Hypositta corallirostris) a hasonló életmód miatt megdöbbentően hasonlít a csuszkafélék családjának tagjaira. Felfedezése után sokáig oda is sorolták.
A vangagébicsek lapos, tál alakú fészküket a fák ágai közé rejtik. Elsősorban október és január között költenek.
Természetvédelmi helyzetük
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján a vörösvállú vanga(Calicalicus rufocarpalis) és az acélos vanga(Oriolia bernieri) szerepel a „sérülékeny” kategóriában.
E fajokat elsősorban kis elterjedési területük miatt a folyamatos erdőirtás fenyegeti.
Hasonló okok miatt a csak a sziget északnyugati részén levő száraz erdőkben élő alkacsőrű vanga(Xenopirostris damii) mára a „veszélyeztetett” kategóriába került.
A többi faj egyelőre nem veszélyeztetett, de az élőhelyük átalakítása hosszabb távon több fajt is veszélybe sodorhat.
A rövidujjú csuszkavanga(Hypositta perdita) természetvédelmi helyzete ismeretlen volt sokáig. Ezt a fajt kizárólag az 1931-ben Madagaszkár délnyugati részén begyűjtött kettő fiatal egyed alapján ismeri a tudomány. A madarakat hosszú ideig a közeli rokon csuszkavanga egyedeinek tartották és csak 1996-ban ismerték fel a múzeumi anyag átvizsgálásakor, hogy ezek különálló fajt alkotnak.
Ezt a madarat különösen ritkának vagy akár már kihaltnak is tartották, mert a két ismert egyed gyűjtési helyén az erdőt már régen kiirtották. A faj utáni kutatóexpedíció sikertelen maradt, a környéken csak csuszkavangákat találtak a tudósok. Végül 2013-ban genetikai vizsgálatok igazolták, hogy ez nem egy külön faj, a begyűjtött egyedek a szintén a szigeten őshonos fehértorkú timália(Oxylabes madagascariensis) fiatal egyedei voltak.
A DNS-szintézisen alapuló újabb rendszerek egyéb nemeket is a vangagébicsfélék családjába helyeznek, mint például a Newtonia nemet, a monotipikus Mystacornis crossleyi-t és a Pseudobias wardi-t.[1] Ezek korábban az óvilági poszátafélék családjába tartoztak és a család átfogó vizsgálata nyomán helyezték át őket ide.
Valamennyi faj Madagaszkár szigetén endemikus, így könnyen elképzelhető, hogy a vangák adaptikus szétterjedésének végpontjai.
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben a Vangawürger című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Novum állatvilág enciklopédiaV.: Madarak II. Szerk. Christopher Perrins, Rita Demetriou, Tony Allan. Szeged: Novum. 2008. ISBN 978-963-9703-41-4 – magyar nevek
T.S. Schulenberg: Vangidae, Vangas, in Steven M. Goodman, Jonathan P. Benstead, Harald Schütz: The Natural History of Madagascar, University of Chicago Press, ISBN 0-226-30307-1
Herausgeber: Forshaw, Joseph: Enzyklopädie der Vögel, 1999 - ISBN 3-8289-1557-4
