A többi tokfélénél jóval nagyobbra növő és sokáig élő halfaj, hiszen életkilátása a száz évet is meghaladhatja. Európa legnagyobb édesvízi hala endemikus élőlény a Kaszpi- és Fekete-tengeri medencében, és kisebb állománya megtalálható az Adriai-tenger vízrendszerében.
Intenzív halászata és az ikrájából készített nagyon értékes beluga- vagy fekete kaviár miatti túlhalászás, és az orvhorgászat következtében állománya jelentős mértékben lecsökkent. Az élettere is jelentősen beszűkült, hiszen a folyószabályozások során épített vízlépcsőkön elakad, és nem tud a folyók felsőbb részébe jutni.
Magyarországon a korábban nagy jelentőségű vizafogás, amely egykor a halászat meghatározó jelentőségű ágazata volt, mára teljesen ellehetetlenedett. Horgászata nagyobb mértékben csak a tengerparti országokban lehetséges, de az állománya olyan mértékben megritkult, hogy a washingtoni egyezmény döntése értelmében hivatalosan csak a tenyésztett halak ikráját lehet nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozni.[2]
Elnevezései
A magyar halászok körében régen nagy népszerűségnek örvendő viza több népnyelvi elnevezést is kapott. Ilyenek például a fajtok, az orhal, a szinviza, a vizahal és a viza-tok.[3][4] Tudományos nevét: Huso huso az etimológia a görög eredetű hus szóból vezeti le, mely magyarul disznót jelent.[5]
Más nyelvekben is visszaköszön orosz elnevezése a «белуга» (beluga), amely a «белый» (fehér) szóból eredeztethető. Magyarországon is számon tartják az ínyencek a nagyon finomnak tartott és rendkívül drága beluga kaviárt, mely a viza ikrájából is készül. Az általánosnak mondható 113,6 grammos beluga viza-kaviár ára 80 000 forint.[6][7][8]
Előfordulása
A Fekete-tengerben és a Kaszpi-tengerben, valamint ritkábban az Adriai-tengerben és a vízrendszerükhöz tartozó folyóvizekben honos. Ívásakor a tengerbe ömlő folyókba vonul. Korábban a folyóvíz szabályozások előtti időkben egészen messzire felhatolt. Bécsben vizamészárszékek működtek és onnan szállították tovább szekéren a halat a francia és a lengyel piacokra. Napjainkban a vízlépcsők megépítése miatt ez a távolság jelentősen lecsökkent és eltűnt a hal sok folyószakaszról.[9][10]
Megjelenése
Rendkívül lassan, de óriásira növő anadrom faj. A legnagyobb, rekord méretű példány 7,2 méter hosszú és 1571 kilogramm tömegű volt.[11] A vizák (Huso nemzetség) a világ legnagyobb édesvízi halai. A csontos halak főosztályába tartoznak, de a vázuk porcos, ezért egyfajta porcos ganoidnak tekinthető.
Teste többé-kevésbé csupasz, rajta 5 sorban elhelyezkedő csontvértek és elszórva csontszemcsék vagy más néven vértpikkelyek (ganoid pikkelyek) fedik. A fején csontos pajzsok találhatók. Négy bajuszszála az alsóállású száj előtt helyezkedik el. Állkapcsa előretolható. Orra tompa, bajuszszálai hengeresek és rojtosak. Szája nagy, alulról eléri a fej két szélét. Alsó ajka középen megszakított, ellentétben a sima tokkal.[9]
Legjobban közeli rokonaihoz a valódi tokfélékhez hasonlít, de markáns nagy méretével eltér tőlük. Különböznek továbbá, hogy a vágó toknak nemcsak az alsó ajka megszakított, hanem a felső is két félre osztott. A sima toknak az ajka nincs megszakítva és a bajuszszálai rojtozottak. A sőregtok orra feltűnően hosszú és vékonyabb. A szibériai tok szája kisebb, bajuszszálai közelebb állnak az orrcsúcsához, mint a szájhoz. A kecsege szája kicsi és a bajuszszálai rojtozottak.[12]
A viza mozgása kissé nehézkes. Életének egy részét a tengerben, másik részét a folyókban tölti. A fiatal állat a homokban keresgéli férgekből, lárvákból, csigákból és kagylókból álló táplálékát, idősebb korában kisebb halakat is fogyaszt.[9]
Szaporodása
Ivarérettségét csak 12–18 éves korában éri el, de 100 évig is élhet. A vizák évente két hullámban úsznak fel a tengerről ívásra, a folyók sekélyebb vizeire. Az állomány egy része ősszel úszik fel a folyókon, ahol a víz fenekén egy-egy mélyedésben vagy gödörben áttelelnek. A másik részük csak tavasszal kezdi meg a vándorlást.
Az ívásra március és május körül kerül sor, a folyók sóderes, köves aljzata fölött. Egy nőstény több százezer, de akár hétmillió(!), 2,5-3 milliméteres átmérőjű ikrát rak le. A körülbelül 8 nap alatt kikelő lárvák további 9 nap után kezdik meg önálló táplálkozásukat. A szülők az ívás után azonnal visszatérnek a tengerbe. Az ivadék sem időz az édesvízben, hanem a folyók deltavidékének félsós vizébe, majd néhány év után a nyílt tengerbe vándorol.[9]
Kárpát-medencei előfordulása
1987-ben Pakson fogták ki egy óriási példányát. Emlékkiállítása a Hangulat nevű egykori paksi eszpresszó kirakatában volt
Magyarországi folyóvizekben a halászok körében korábban oly nagyra tartott állománya mind a Dunán, mind a Tiszán a Vaskapu-szorosnál épített erőműveknek és a vízszennyezettség fokozódásának hatására drasztikusan lecsökkent. Az utóbbi évszázad második felében feljegyzett vizafogások a Duna magyar szakaszán már eseményszámba mentek. Ezzel szemben 1554-1555-ből származó források szerint több mint 160 vizát fogtak a halászok a vizafogókban.[5]
A viza említései magyar történelmi forrásokban
A Képes krónika leírja, hogy 1053-ban I. András a Győr alatt állomásozó III. Henrik német-római császár éhező seregének megsegítéséül küldött többek között ötven vizát.[13] Egy 1230-as oklevél alapján IV. Béla, ekkor még ifjabb király a heiligenkreuzi cisztercita kolostornak 200 vizát (husones - wizahal) ajándékoz évente.[14]V. Ince pápa 1276. évi bullájában Izsánál a vizafogást említi.[15] 1318-ban István veszprémi püspök egy váci dunai Tanya viza-halászóhelyet és más birtokokat elcserél Károly Róberttel.[16] 1338-ban Fejér vármegyei Tolve melletti dunai viza-fogókat említenek egy birtokátadás kapcsán.[17] 1397-ben Ebed felső részén a Duna mellett az esztergomi káptalan viza és tokhalászó birtokát említik.[18] 1423-ban György passaui püspök(wd) személyesen győződött meg az esztergomi érsekség vizahalászatának gazdagságáról.[19] 1434-ben a nyúlszigeti apácák perében wyzafolowgy-at említenek.[20] Állítólag 1447-ben Beatrix királyné 105 dukátért 21 vizát vásárolt a gútai halászoktól.[21] Az adat hitelessége Beatrix születési évének ismeretében, erősen megkérdőjelezhető. A 15. század végén a vizahalászat (eladás) bevétele külön jövedelmi tétel volt az esztergomi érsekség számadáskönyveiben (például Gútáról, Naszvadról), melyből a legtöbbet a királyné vásárolt.[22] Valamikor 1498-1511 között gróf Szentgyörgyi Farkas vizafogót építtetett a Dunán. Ennek gátját a komáromi várnagy Korlátkövi Osvát széthányatta, amiből per kerekedett, de végül II. Ulászló közbelépett s magára vállalta a per folytatását.[23]Oláh Miklóshumanista beszámolójában arról tudósít, hogy az 1537. esztendőben különösen eredményes dunai halászat alkalmával sikerült mintegy ezer vizát fogni.[24] Az 1592-es urbárium is említi a komáromi vizafogókat.[25] A viza kereskedelméhez a komáromi jegyzőkönyvekben is találni adatokat a 16. század végéről.[26] 1710-ben Somorjánál több nagy vizát fogtak ki, a legnagyobb 320 fontot nyomott.[27]
Ha mennyiségében nem is, de halainak nemességében bizony megelőzi a Duna a Tiszát. Többek között bővelkedik tokfélékben, melyeknek páratlanul csodálatos halászásával Magyarország büszkélkedik.[24]
Ez nagy jelentőségű kérdés, méltó arra, hogy a hazánk anyagi érdekeivel foglalkozó kormányférfiak is egy kis figyelmet fordítsanak reá.[24]
Az 1950-es évekig még megtalálható volt a Duna és a Tisza vízrendszerében. A Dunán a viza számított a legnagyobb és a legértékesebb mindennapos halnak. Gyakran óriási (100–500 kg-os) példányai is előfordultak a halászzsákmányokban. BudapestXIII. kerületének középső részét máig Vizafogónak nevezik. Egykor minden nagyobb folyónkból halászták; a Drávából, a Tiszából, a Marosból és a Körösökből is. A Tiszából 1920-ban Vásárosnaménynál, 1933-ban Tiszafürednél, 1953-ban Tiszakécskénél még fogtak, később azonban már csak a Dunából, elvétve egy-egy példányt. A legutóbbi hármat is a Dunából fogták: 1957-ben Paksnál egy 2,7 méterest, 1972-ben Ercsinél egy 120 kilóst, majd ismét Paksnál, 1986-ban egy 3 méteres, 180 kilós példányt. Sajnálatos módon a Kárpát-medencében a többi anadrom tokféle az Acipenser güldenstaedti – vágó tok, az Acipenser nudiventris – sima tok, és az Acipenser stellatus – sőregtok is a kihalás szélére került.[5][9]
Mesterséges tenyésztése
Az 1970-es évekbenMagyarországon sikeres kísérleteket folytattak a kecsege és a viza keresztezésével. A hibridet „vicsegének” nevezték el. Később azonban a tenyészanyag fenntartási nehézségei miatt, az ilyen programok megszűntek. A magyarországi toktenyésztésnek a VIZA 2020 program ad új lehetőséget. Ez a program a fajok mesterséges szaporítását, telepítését és a még megmaradt élőhelyek rekonstruálását is magában foglalja. Például 2010 szeptemberében visszatelepítési program keretében 100 kishalat engedtek a Dunába.[24][29] A 2010 novemberében az Ercsinél a Dunába engedett jelölt vizaivadékok közül a Vaskapunál már ki is fogtak példányt román halászok. A hal 10 nap alatt több mint 650 kilométert tett meg. A kifogott vizát lefotózták, videófelvételt készítettek róla, és visszahelyezték a Dunába, hogy folytatni tudja útját a Fekete-tenger felé.[30] Később a No.10998 jelű viza el is érte a Duna deltát, ezáltal bizonyossá vált, hogy a Duna felső szakaszáról a halak valóban eljutnak tengeri élőhelyükig.[31]
Dunai halászata
Ősszel a téli szállást kereső halak a víz felszínén lomhán úszkáltak, csak kelepcébe kellett csalni az úgynevezett „vizafogó tanyán”.
A vizafogó tanyát a halászoknak időben elő kellett készíteni. Cégével[32] karókat vertek le a vízbe a varsa számára. A viza beúszott a varsába, és bennrekedt.
Ha még jégolvadás előtt történt a halászat, szigonyt vágtak a hal hasába.
Az ívásra vonuló vizákat két hajó közé kifeszített hálóval halászták a zátonyos, gázlós folyószakaszokon.
↑ abcDr. Györe Károly: Viza - Huso huso Linné, 1758. HAKI Halászati és Öntözési Kutatóintézet Szarvas. [2014. április 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 29.)
↑Huso huso (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). caspianenvironment.org. [2012. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 29.)
↑Kaviárok, ikrák (magyar nyelven). gourmandnet.hu. [2010. augusztus 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 29.)
↑Fekete kaviár (magyar nyelven). diningguide.hu, 2009. január 21. [2011. december 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 18.)
↑ abcdeÉdesvízi halak. Budapest: Magyar Könyvklub. 1996. = Természetkalauz, ISBN 963 547 140 8
↑Guti Gábor - Pannonhalmi Miklós: Vizát a Dunába 2020-ra!. horgasszunk.hu. (Hozzáférés: 2010. november 29.)
↑Wood, The Guinness Book of Animal Facts and Feats. Sterling Pub Co Inc (1983), ISBN 978-0-85112-235-9
↑Kollányi Ferenc 1901: Visitatio capituli E. M. Strigoniensis anno 1397. Történelmi Tár 54, 82, 260; Tóth Krisztina 2020: Esztergom megye történeti földrajza a késő középkorban. p. 241.
↑Borsa Iván 2003: Zsigmondkori oklevéltár VIII. 1421. Budapest, 314 No. 1023. Vö. Wenzel Gusztáv 1887: Magyarország mezőgazdaságának története. Budapest, 338; Fraknói Vilmos 1899: Oklevéltár a magyar kegyúri jog történetéhez. Budapest, 505.
↑DLDF 12594; Szamota István 1895: A tihanyi apátság 1055-i alapító oklevele mint magyar nyelvemlék. Nyelvtudományi Közlemények 25, 153; Petri Mór 1901: Szilágy vármegye monográfiája 1, 26; 1992 Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen. Budapest, 1586.
↑Jozef Sluka 1971: Híres halászok voltak. A Hét 1971. március 12.
↑Kuffart Hajnalka 2018: Modenában őrzött esztergomi számadáskönyvek és az esztergomi érsekség udvartartása. Bölcsészdoktori (PhD) értekezés. 42 252. jegyzett, 61, 64 (1487), 83 (1489) nn. Vö. Fügedi Erik: Az Esztergomi érsekség 104.
↑Tringli István 2022: Hatalmaskodások a középkori Magyarországon. Budapest, 526. Vö. DLDF 282621, 32 r.
↑ abcdRideg Árpád és Pannonhalmi Miklós: Vizák születése Homokmégyen. Hallépcső-Fishpass.eu, 2009. május 19. [2011. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 20.)
↑Alapy Gyula: Régi halászat Somorján. In: Presinszky Lajos 1997: "Hamisabb a Duna a szép menyecskénél" - Barangolás Felső-Csallóközben. Somorja, 129 (Alapy Gyula 1933: A csallóközi halászat története. Komárom, 160-166)
↑Szerinte a zsákmány a korábbiakhoz képest megcsappant (Botta István 1988: A viza Magyarországon. Természet Világa 119/2, 79-80). Vö. Bél Mátyás 1989: Veszprém megye leírása - A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 6. Veszprém, 35, 175.
↑A cége egy cölöpökre fektetett gerenda volt, amely átfogta a vizet, s e gerendához támaszkodott a sűrű karósor, mely a halnak útját állta. A karósor közepén kihagyás, vagyis a kapu volt, amelybe a halász a varsa nevű hálócsapdát beállította.
↑Védett halfajok. MOHOSZ. [2014. december 13-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 29.)
További információk
1999-es moldovai postabélyeg a vizáról
Búzás Mihály: Visszatér a viza!? (magyar nyelven). Magyar Szó, 2010. november 12. [2010. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 29.)
Huso huso (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). caspianenvironment.org. [2012. július 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. november 29.)
Khín Antal: Csallóközi vizahalászat. In: Presinszky Lajos 1997: "Hamisabb a Duna a szép menyecskénél" - Barangolás Felső-Csallóközben. Somorja, 125-128 (Jankó Zoltán 1928: Csallóközi Múzeum. Pozsony, 50-54)
Khin Antal 1930: Vyzy na velkom Žitnom ostrove a ich lovenie. Časopis Muzeálnej slovenskej spoločnosti XXII.
Beluga (Huso huso) (angol nyelven). ARKIVE. [2010. május 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 29.)
Huso huso (Linnaeus, 1758) (angol nyelven). Encyclopedia of Life. [2011. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. október 29.)
Ajánlott magyar nyelvű könyvek
Dudich, E., Loksa, I. (1987): Állatrendszertan – Tankönyvkiadó, Budapest ISBN 9631805433
Papp, L.(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest
Deckert, K. et al (1974): Uránia Állatvilág: halak, kétéltűek, hüllők – Gondolat Kiadó, Budapest ISBN 9632801385
.JPG)
