A terület geológiailag a Déli-Alpok térségében húzódó új-zélandi alpesi törésvonal(wd) mentén fekszik. A törésvonal nyugati oldala évi 30-40 milliméterrel mozdul el észak felé a keleti oldalhoz képest, mialatt emelkedő mozgások is megfigyelhetők.[4][5] Igen magas a valószínűsége egy akár a Richter-skála szerinti 8-as erősségű földrengésnek is a közeli évtizedekben.
A régió növényzete nagy arányban érintetlen mérsékelt övi esőerdő, ami helyenként a parti síkságokon is megmaradt, míg az ország más területein a sík területek túlnyomó részét művelés alá vonták. A terület 80%-a különböző fokozatú természetvédelmi terület, nemzeti park, ahol megtalálhatók az új-zélandi élővilág különlegességei. Az állatvilág helyi érdekessége a keleti nagy kócsag(Ardea alba modesta), a Magyarországon is gyakori nagy kócsag közeli rokona.
Éghajlat
Mérsékelt övióceáni éghajlatának fő jellegzetessége a mintegy 2500 mm-es évi átlagos, nagyjából egyenletes eloszlású eső, amit az uralkodó nyugati szelek hoznak és a Déli-Alpok lejtői felett csapódik ki. A nyári (december−február) hőmérsékleti csúcsértékek is elmaradnak a 30C°-tól, télen (június–augusztus) fagyok is előfordulnak. A hegyekről időnként hideg katabatikus szelek fújnak a tenger felé. A meredek hegyoldalakon hulló heves esők gyakran okoztak súlyos áradásokat a rövid folyókon.
Történelem, gazdaság
A területen a 13. században jelentek meg a maorik. A táj fő értékét számukra a pounamu kő kitermelése jelentette, amit aztán a szigetország más területeire is eladtak.[6] Ismertek aranylelőhelyeket is, de ezek csak akkor váltak értékessé, amikor az európaiak megjelentek.[7] A nyugati parti aranyláz(wd) csúcsidőszaka 1864-től 1867-ig tartott, ekkoriban a régió egyes városai a szigetország legnagyobbjai voltak.
A régió európai telepesei közül sokan érkeztek Írországból az ottani nagy éhínség (1845–49)(wd) után.[8] A 21. században is az ő leszármazottaik – keveredve a maorikkal – alkotják a lakosság nagy részét.
Az aranylelőhelyek kimerülése után a szén lett a térség legfontosabb ásványkincse. Már az 1840-es évek közepén felfedezték a felszínre is kibújó szénmezőket a Buller folyó völgyében. A tényleges bányászat csak az 1860-as években kezdődött meg, majd az 1880-as évekre a régió fő gazdasági ágazatává vált. A 20. század közepén a készletek kimerülése, majd a környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülésével a szénbányászat lehanyatlott, de néhány bánya még a 21. század elején is működik. A szén mellett jelentős uránérc-lelőhelyeket is felfedeztek.
Sokáig a fakitermelés is jelentős ágazat volt, azonban a természetvédelmi és a gazdasági jellegű erdőgazdálkodás küzdelmében fokozatosan a természetvédelem kerekedett felül, és így sikerült megőrizni a helyi mérsékelt övi esőerdők nagy részét, együtt a gazdag őshonos állatvilággal. Ezekre a természeti értékekre támaszkodik a régió új gazdasági ágazata, a környezetkímélő ökoturizmus.
A helyi mezőgazdaság legjelentősebb ágazata a tejtermelés. A 2019–20 szezonban 150 000 tejelő tehén volt a területen, az országos szám 3%-a.[9]
A regionális GDP 2019-ben az országos érték 0,6%-át tette ki. Az egy főre jutó GDP a régióban ugyanekkor 57 101 új-zélandi dollár volt.[10]
Pounamu kőből emelt emlékmű a terület 1860-ban történt megvásárlásának emlékére Greymouth városában
Aranybányászok városa 1900-ban készült fényképen
Földrengésbiztos szállodaépület Hokitika városában
Az aranyláz és az iparosodás kezdeteinek emlékműve érctartalmú kövön
Népesség
A 2018-as népszámlálás adatai szerint a helyi lakosság száma 31 575 volt, a 16 új-zélandi régió közül a legkevesebb. A népsűrűség mindössze 1,41 fő/km².[11]
A lakosok 90,5%-a európai, 11,7%-a maori, 3,4%-a ázsiai, 1,5%-a csendes-óceáni származásúnak (is) vallotta magát. (Többféle etnikumot is meg lehetett jelölni.) A lakosság 12%-a született külföldön, szemben az országos 27,1%-os aránnyal. A legnépesebb települések Greymouth (2021-ben 8310 lakos), Westport (4280), Hokitika (2910).
Vallás
A népszámlálás során 53,2% vallotta magát vallás nélkülinek, 35,1% volt a keresztények, 0,6% a hinduk, 0,2% a muszlimok, 0,3% a buddhisták aránya. 2,0% más vallást jelölt meg.
↑He Korero Pūrākau Mo Ngā Taunahanahatanga a Ngā Tūpuna (Place Names Of The Ancestors) - A Māori Oral History Atlas: Poutini: A Guardian Taniwha. Land Information New Zealand, 2018. szeptember 14. [2022. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. november 26.)
↑Taonga, New Zealand Ministry for Culture and Heritage Te Manatu: Māori and Chinese miners (angol nyelven). teara.govt.nz . (Hozzáférés: 2021. november 26.)
↑Taonga, New Zealand Ministry for Culture and Heritage Te Manatu: Settlement (angol nyelven). teara.govt.nz . (Hozzáférés: 2021. november 26.)
Ez a szócikk részben vagy egészben a West Coast Region című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
