Fiumétól 77 km-re délkeletre, az Adriai-tenger partján fekszik. A festői városka egy keskeny partszakaszon épült a 698 m magas Vratnik-hegy tövében. Zengg városa rendelkezik a legnagyobb agglomerációval a Fiume és Zára közötti partszakaszon. A község területe 76 km hosszan húzódik a tengerpart, valamint Horvátország legnagyobb hegységei a Kapela- és a Velebit-hegység között. Fekvése miatt fontos csomópontja a Fiumét Zárával, Splittel és Dél-Dalmáciával összekötő, valamint a hegyeken át a szárazföld belsejébe haladó főutaknak.
Éghajlata
Modern napóra Zenggben, 5000 kilométerre az Egyenlítőtől és az Északi-sarktól is Zengg (XVII. század)
Éghajlata alapján a község két területre osztható. A tengerparti rész mediterrán, a hegyvidék alpi-dinári éghajlatú. A tengerpartot meleg és száraz nyarak, valamint enyhe és csapadékos telek, míg a hegyvidéket hidegebb telek és csapadékosabb, enyhébb nyarak jellemzik. Az éves átlaghőmérséklet a tengerparton 15,2 °C. A legalacsonyabb hőmérséklet Zenggben -10,4 °C, a legmagasabb 37,6 °C. A hegyvidéken a legmelegebb hónap az augusztus 13,1 °C, míg a leghidegebb a február -4,2 °C átlaghőmérséklettel. Zenggben és közvetlen környékén az évi napsütéses órák száma 2338. Zengg területe kifejezetten szeles, ez a legszelesebb vidéke a horvát Adriának. A tenger felől gyakran és erősen fúj a tengerparti szél, a bóra.
Története
Zengg területe ősidők óta lakott. A mai várostól keletre fekvő Kuk-dombon háromezer éves erődített település maradványait találták. E település alatti záporpatak torkolatában fekvő öbölben horgonyzóhely és piac volt, ahol az itteni lakosok a környező vidékekről hajón érkezőkkel kereskedtek. A piac fontosságának növekedésével az erődített település lakói fokozatosan lehúzódtak a tengerpartra és új települést alapítottak, amelyet az i. e. 4. században említ „Attienites” néven először az egyik görög periplus (szöveges útikalauz) a Pseudo-Scylax.[2] A rómaiak az i. e. 2. században foglalták el ezt a területet és a településnek a „Senia” nevet adták. Innen indultak a japodok és a megmaradt illír törzsek elleni hadjáratokra. Ők kezdték meg a város kiépítését, ami az i. e. 1. századtól a 4. századig tartott. A rómaiak uralma alatt Senia az Adria ezen részének kereskedelmi, közlekedési és kulturális központjává vált. Felépültek a város középületei, a vízvezeték, a fürdő, a templomok és egyéb épületek. Minderről az a számos kőemlék, istenszobor, épületmaradvány és sír mesél, amit a város területén folyt régészeti feltárások során találtak. Az ókori város romjai a város feletti Nehaj-várhoz felsétálva jól láthatók.
A város az 5. századtól többször volt kitéve barbár népek támadásának, amelyek korábbi gazdagságát megszüntették. A régészeti feltárások során előkerült égésnyomok és romok megerősítik, hogy a várost több barbár támadás érte. Az első ilyen támadást valószínűleg a vizigótok még az 5. század első felében intézték a város ellen, míg az utolsó a 7. század elején az avarok és szlávok támadása volt. A horvátok érkezéséről és az ezt követő első századokról nem áll rendelkezésre adat. A korai horvát állam központja délebbre, a mai Dalmácia területén volt, így Senia elveszítette korábbi kereskedelmi és közlekedési központ jellegét. A város római neve azonban lényegében átöröklődött a későbbi korokra. Az ókori romokon a középkorban új horvát település épült fel, bár a neve csak a 12. században bukkan fel újra az írott forrásokban. Ekkor az új geopolitikai viszonyok miatt a város szerepe újra felértékelődött, amit az is jelez, hogy 1169-ben megalapították a püspökséget.[2]1184-től a templomos lovagrend fennhatósága alá került, ami az 1270-es évekig tartott. Ezt követően a vegliai grófoké, illetve későbbi nevükön Frangepánoké lett, akik alatt a város kezdte visszanyerni régi fényét. Fejlődött a kereskedelem, a városban és környékén új középületek, templomok, kolostorok, lakóházak épültek. A papoknak és szerzeteseknek köszönhetően fejlődött a glagolita műveltség, amelynek alapját a szlávok 9. századi evangelizációja képezte. Egyedülálló módon IV. Ince pápa1248-ban hivatalosan is engedélyezte a zenggi püspöknek a glagolita írás, a horvát nyelv és liturgia használatát.[2] Ez a 14. és 15. században újabb lendületet adott a horvát írásbeliségnek, amiről számos fennmaradt feljegyzés, könyv és okirat tanúskodik. Zenggben 1494 körül alapított glagolita nyomda működött, amely az egész Délkelet-Európa egyik első nyomdája volt. A 15. század közepén a városba bevonult Mátyás magyar király serege. 1469-től Zengg szabad királyi város és a török veszély, valamint Velence elleni védelemre létrehozott kapitányság központja lett. A 16. század első felében erősödtek a török támadások, melyek során a város egész környéke elpusztult. Maga Zengg a török által meghódított területekről menekülő lakosság menedékhelye lett. A török hódítás és a velencei terjeszkedés elleni védelem céljából szerveződött meg a kalózkodóuszkókok tengeri flottája, amelynek a város a központja lett. 1558-ban vezérük Iván Lenkovics parancsára a Trbušnjak-dombon erődöt (a Nehaj-várat) építettek és a 17. század elejéig ellenálltak a török hódításnak, de rendszeresen fosztogatták a velencei hajókat is. Az erőd építésekor pusztult el a Szent Péter-templom a páloskolostorral és az ókori épületek maradványaival együtt. 1617-ben a Velencei Köztársaság az ellene végrehajtott kalóztámadások megtorlásául elfoglalta az erődöt, az uszkókokat pedig szétkergette.[2]
A békésebb időszak újra lehetővé tette a kereskedelem és vele együtt a város fejlődését. Különösen virágzó időszaka volt a 18. század vége és a 19. század eleje, amikor megépült a Jozefina út, megújult a kikötő, felépült az állami raktár és elkészült a patak szabályozása. Ebben az időben Zengg az ország egyik legjelentősebb gazdasági és kulturális központja, kikötője pedig egyike volt a legnagyobbaknak az osztrák birodalomban, amelyen keresztül jelentős só-, gabona- és faszállítmányok mentek. A zenggi tengerészek hajóikkal behajózták az egész környező világot, különösen intenzív kereskedelem folyt a mediterrán országokkal. A fejlődő város újabb betelepülőket és munkaerőt vonzott ide. Új kereskedelmi és hajóépítő vállalatok alakultak, megalapították a kereskedelmi- és iparkamarát, pezsgett a kulturális élet. Megalakult a városi énekkar, az olvasókör és más kulturális egyesületek. Az értelmiség körében teret nyert a horvát nemzeti eszme. A városban olyan jelentős írók és költők éltek, mint Silvije Strahimir Kranjčević (1865–1908), Vjenceslav Novak (1859–1905), Milutin Cihlar Nehajev (1880–1931), Milan Ogrizović (1877–1923) stb. 1873-ban megépült a Károlyváros–Fiume vasútvonal, amely azonban elkerülte a várost és ez a tény csökkentette gazdasági jelentőségét. Visszaesett a kikötői forgalom, az áruk ezután inkább Triesztbe vagy Fiumébe érkeztek, amelyeknek vasúti összeköttetésük is volt. Zengg kikötőjének szerepe a fakereskedelemre korlátozódott.[2] Ennek negatív hatása már a 19. század végén megmutatkozott a város fejlődésében is. 1910-ben 3296 lakosából 3126 horvát volt. A trianoni békeszerződésigLika-Korbava vármegyéhez tartozott. Ezt követően Zengg is Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a városmag több épülete súlyosan megsérült a bombázásokban, a kulturális örökség egy része megsemmisült. A zenggi püspökséget 1969-ben Fiuméhez csatolták, létrehozva ezáltal a fiume-zenggi püspökséget, majd ezt 2000-ben II. János Pál pápa újra felosztva létrehozta a gospić-zenggi püspökséget. 2001-ben Zengg 8132 lakosából 7869 horvát volt. 2011-ben a városnak 4822, a községnek összesen 7165 lakosa volt.
A város felett magasodó hegyen áll Zengg szimbóluma, a 16. századi Nehaj-vár.[5] A vár építése 1558-ra fejeződött be. Építtetői a horvát katonai határőrvidék parancsnoka, Ivan Lenković és Herbert Auersperg zenggi kapitányok voltak. Az építéshez az anyagot nagyrészt a vár helyén és környékén állt templomok, kolostorok és a város falain kívül álló házak falaiból nyerték. Az erőd négyzet alaprajzú, oldalai 23 méter hosszúak, magassága 18 méter. A várba lépcsőkön, egy fahídon és egy szűk, kétrészes kapun át lehet bejutni. A falak vastagsága 2–3,3 méter, felül pártázatosak, rajtuk öt kis saroktorony áll. A falakon a kisebb puskalőréseken kívül tizenegy nagy, ágyúk számára kialakított lőrés biztosítja a védelmet. Belül, a várudvaron lévő ciszterna káváját három címer díszíti. Balra Lenković kapitányé, középen I. Ferdinánd osztrák császár, Zengg akkori uralkodójáé, míg jobbra Herbert Auersperg zenggi kapitányé látható. A földszinten a konyha a legénység szállásai és a fegyverraktár vannak. Itt láthatók a 11. századi Szent György-templom feltárt alapfalai. Az első emeleten voltak a tisztek és a várparancsnok szobái. A második emeleten voltak elhelyezve az ágyúállások, tizenegy nehéz ágyúval. Ma itt rendezik a város egyes kulturális eseményeit. A vár teteje kilátóként szolgál. A várőrség innen belátta a tenger és a szárazföld nagy területeit és füstjelekkel küldte jelzéseit a környező öblökben és szigeteken elhelyezett őrhelyekre. Innen nemcsak a partvidék messzi területeit, hanem a Rab, a Goli, a Prvić, a Cres és a Krk szigeteket, a Hegyvidék az Učka-hegység és a Velebit nagy részét is be lehet látni. A várban állandó kiállítás tekinthető meg a zenggi uszkókok és a zenggi kapitányság történetéről, egyháztörténeti gyűjteménnyel és a város nemesi címereiből összeállított tárlattal együtt, a városi múzeum igazgatása alatt.
A városi múzeum[6] az egyik legtekintélyesebb helyi család, a Vukasovićok palotájában kapott helyet. A palota a 14–15. században épült, gótikus stílusban. Később reneszánsz stílusban építették át. A múzeumot 1962. május 7-én alapították. Állandó kiállításai: régészeti és vízalatti régészeti, numizmatikai, glagolita nyomdászati, fegyverkiállítás és Zengg újabb történetéről szóló témájúak. Etnográfiai és természettudományi gyűjteménye is van, könyvtár, levéltár, kisebb festmény-, képeslap- és fényképgyűjtemény is tartozik hozzá.
A kikötői erődrendszer maradványa a 13. századi hengeres Sabac-torony.
Az Ožegović-várkastély a Cilnica tér keleti oldalán található. A várkastély egy négy épületszárnyból álló kétszintes épület, belső udvarral és három saroktoronnyal. A 13. század második felében épült a Frangepán grófok állandó rezidenciájaként, masszív és szilárdan épített erődítményként, négyzetes alaprajzzal, amelyet három saroktorony és egy további torony erősített. Az építkezés legkorábbi időpontja a fal felirata szerint 1340, bár ennél valószínűleg régebbi. Ma két, 1763-ból és 1896-ból származó átépítése ismert, de alapvetően egy középkori vár, ahol a történelem során számos átépítés történt. A város kivételes építészeti és történelmi értékű műemlék, az egyik legfontosabb zenggi műemlék.[7]
A Nagyboldogasszony-székesegyház[8] (A Gospić-Zenggi egyházmegye társszékesegyháza) 1169-ben épült. Írásos forrás 1271-ben említi először, amikor a zenggiek a templom előtti téren választották meg a vegliai grófokat (a későbbi Frangepánokat) a város urává. A feltárások és restaurátori munkák során előkerültek az eredeti román stílusú templom részletei, amelyről ismert Valvasor leírása is a 17. századból. Eszerint a 15–16. században a templom egyhajós volt, valószínűleg gazdagon díszített homlokzattal, ami egyúttal a város gazdagságáról is árulkodott. A 16. század végén tizenhárom oltára volt.[9] A 17. század elején már romos állapotban volt és Szűz Mária tiszteletére volt szentelve. A templomot a 18. században teljesen átépítették és háromhajóssá bővítették. A munkák első szakasza Bedeković püspök (1704-1709) idejében kezdődött és Ratkaj püspök idejében, 1714-ben fejeződött be. Ivan Anton de Benzoni püspök (1730-1745), aki méltatlankodott amiatt, hogy a régi templom bontási munkái a szükséges gondosság és ellenőrzés nélkül történtek, az addig egyhajós épülethez egy jobb oldali hajót és öt új oltárt építtetett. A bal oldali hajó Čolić püspök (1746-1764) idejében épült meg, aki három új márványoltárt is emeltetett. A templom újbóli felszentelése 1752-ben volt. 1764-ben a székesegyháznak kilenc oltára volt.[9] Az újjáépítés után a főhajó pilléreit a keresztút képeivel díszítették. A régi katedrálisból került át a bal oldali kápolnába a oltáriszentségtartó és egy 1329-ből származó címer. A szentély alatt kripta található, ahol több püspök és kanonok van eltemetve, míg a jobb oldali hajó alatti kriptába a 19. század közepéig a város kiválóságait temették. A régi harangtornyot 1826-ban felújították. 1900-ban a templomot újra átépítették. Ekkor bontották le az eredeti harangtornyot, helyette újat emeltek. 1923-ban a homlokzatot renoválták, a belső falakat 1934-ben kifestették az előző, 1865-ös festés stílusában. Az 1943. októberi és az 1944. februári bombázásokban a székesegyház is súlyos károkat szenvedett. A bombák beszakították a tetőt és megsérült a homlokzat. A vakolat leverése után láthatóvá váltak a román kori templom falmaradványai.[9] Restaurálása 1946-47-ben történt.
A városi loggia[10] egy korai gótikus épület földszintjén tornáccal, felette pedig két emelettel a város központjában, a Frangepán téren. A loggia épülete egy már létező épületre támaszkodott, amelynek a loggia egyfajta portikusza volt. Eredeti formájában a 17. század végéig maradt meg, ekkor megkezdődött újjáépítése és átalakítása, amely a 20. századig, az utolsó szecessziós szakaszig tartott. Az épületet először 1388-ban említi a Zenggi Statútum, míg eljelentéktelenedése, mint a város függetlenségi szimbólumának elfojtása, egybeesett az uszkókok 17. századi kiűzésével. A loggia az Adriai-tenger mentén a 13. és 16. század között épített loggiák sorába illeszkedik, és történelmi források szerint az egyik legrégebbi ilyen építmény az Adriai-tenger partján.
Az egykori ferences kolostor – ma városháza – 16. századi.
Az 1558-ban épített Assisi Szent Ferenc-templom a második világháborúban pusztult el, csak a tornya és romjai maradtak.
Az Arti Szűz Mária (Sv. Marije od Arta) templom[11] a városfalakon kívül a tengerpart közelében az Art-fokon épült a tengerészek fogadalmi templomaként a 15. században. Az utakról szerencsésen visszatérő tengerészek számos ajándékkal, hajókról és hajószerencsétlenségekről készített képekkel, szépen kidolgozott hajómodellekkel halmozták el. A templomot első alkalommal I. Mátyás magyar király oklevele említi 1489-ben. Ez a 15. századi templom valószínűleg Ivan Lenković zenggi kapitány 16. századi várépítésének esett áldozatul. Helyette új templomot emeltek, de ennek építési ideje nem ismert. A korabeli dokumentumok és térképek alapján a 17. század elején már bizonyosan állt. 1639-ben „Sta Maria” néven szerepel Alessandro Pieroni itáliai építész tervrajzán.[9] Egyhajós épület félköríves apszissal. A szentélyben áll a márványból épített Szűz Mária-főoltár, ezen kívül még két oltára van, melyek Szent Rókus és Szent Miklós tiszteletére vannak szentelve. Nagyon értékesek és szépek a késő barokk padok. A berendezés a 18. század végéről és a 19. század elejéről származik.[9]
A Szentlélek-templomot 1389-ben említik először. Ez is a falakon kívül állt, de ezt is lerombolták a Nehaj vár építésekor. A mai templomot már a falakon belül emelték, 1559-ben. A templom barokk stílusú, homlokzata csiszolt kőtömbökből épült. Alatta kripta található, a legrégebbi sírkőlap 1496-ból való. A korabeli dokumentumok szerint a 16. és a 18. század között ispotály működött mellette úgy, hogy a templommal közös tető alatt volt. Bár a templomot sűrűn említik a dokumentumok, első sematikus ábrázolása csak 1763-ban, a város tervrajzán látható.[9]
A Keresztelő Szent János-templomot már 1271-ben említik és megemlíti a város 1388-as statútuma is. Az egyhajós, négyszögletes apszisú templom a város központjában épült gótikus stílusban. Homlokzatán ma is láthatók a gótikus ablakok maradványai és valószínűleg a gótikus kapuzat egy része is. A templom a 19. század közepén elveszítette fontosságát. Az 1880-as hozzáépítés során végleg eltűntek gótikus jegyeit és eredeti festése.[9]
A várostól északnyugatra, a középkori falak közelében áll a Szent Márton-templom.[12] Építésének ideje nem ismert, de a 14. században már bizonyosan állt, amint azt egy 1330-as glagolita felirat bizonyítja. Egy Szent Mártont ábrázoló feliratos dombormű is innen származik, melynek eredetije Zágrábban a történeti múzeumban van. A templom eredetileg gótikus stílusú volt, de 1864-ben és 1934-ben átépítették. A II. világháború után államosították és csak 1968-ban kapta vissza az egyház.[9] 1968 és 1972 között restaurálták.
A várostól 2 km-re, Vratnik irányában, a temetőben találhatók a Szent Vid-templom romjai. A régészeti kutatások alapján építését a 12. és 14. század közé teszik. Egyhajós épület volt négyszögletes apszissal, homlokzatán harangtoronnyal. A 19. században megszűnt egyházi használata és lakás céljára szolgált. 1849-ben új templomot építettek helyette ugyancsak Szent Vid tiszteletére, ennek oltárképe a régi templomból származik. A templom alatt a Marković család sírboltja található.[9]
.JPG)
