Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó szent muzsikát.
– Zsirai Miklós
Jómódú gazdálkodó szülők első gyermekeként látta meg a napvilágot, később két öccse született.
1896-ban rövid időn belül elhunyt édesanyja és egyik testvére, 1904-ben pedig édesapja is.
Elemi iskolai tanulmányait Mihályiban kezdte, osztatlan iskolában, majd 1904 szeptemberében Sopronba, az evangélikus líceumba került.
Tagja lett a líceum önképzőkörének, a Magyar Társaságnak, verseket írt, fordított, de biológiai, történelmi és irodalomtörténeti írásai is voltak.
1910-ben a líceum gyorsíró körének jegyzője lett, valamint a „Soproni Gyorsíró” folyóirat társszerkesztője.
A líceumban ébredt fel a magyarságtudata is, ott szerette meg a könyveket és a tudományokat.
Sikeres érettségi vizsgája után 1912-ben a Báró Eötvös József Collegium hallgatója lett, magyar- latin- görög szakon.
Az alapvizsgákat letéve 1914-ben saját költségén Finnországba utazott finn nyelvtudásának tökéletesítése céljából.
Az első világháború kitörésekor -mivel Finnország orosz fennhatóság alatt volt- haza kellett térnie. Jelentkezett katonának. Sopronban vonult be, majd kiképzés után az orosz frontra került, 1915. március 29-én orosz hadifogságba esett az uzsoki csatában, a Turka város közelében levő Suchy-Richy falu mellett.
A hadifogság alatt döntően a tobolszki táborban (Szibéria) volt. (Erről az időszakról utólag Vándor Anna végzett alapos kutatásokat.) Csak 1920. november 20-án sikerült hazatérnie.
Sokat nélkülözött, de ezen időszak alatt megtanult oroszul , s a tábor őreinek segítségével megismerkedett a zürjén (komi) nyelvvel is. A Vöröskereszten keresztül olvasnivalókhoz is hozzájutott, így bővítette nyelvészeti, néprajzi és történelmi ismereteit.
Hazatérte után tudta meg, hogy másik öccse a délvidéki fronton eltűnt, halottnak nyilvánították.
Újra beiratkozott az egyetemre, figyelmét ekkor a finnugrisztikára és a szlavisztikára összpontosította.
Egyetemi tanulmányait 1921-ben fejezte be, bölcsészdoktori diplomával.
Még ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári irodájának vezetője lett. Az itt eltöltött idő alatt nagy gyakorlatra tett szert a tudományszervezésben, valamint sok tapasztalatot gyűjtött a tudománypolitika világáról is.
1924-ben kinevezték az Eötvös Collegium tanárává, majd 1929-ben a budapesti tudományegyetem Finnugor Összehasonlító Nyelvészeti Tanszékének professzora lett. 1932-ben nyilvános rendkívüli, 1935-ben pedig nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést kapott. Legendásan jó előadó volt. Színes, magával ragadó előadásait zsúfolásig megtelt termekben tartotta, hallgatói között szép számmal voltak orvosok és jogászok is.
Budapesti lakásán a háborúig értékes könyvtárat hozott létre.
Az 1944-es évben már beteg volt, orvosai pihenést javasoltak neki. Az évforduló telét szülőfalujában, rokonoknál töltötte családostul. (Egy másik jelentős nyelvész, Országh László is Mihályiban töltötte a budapesti ostrom ideje alatti heteket, ahol többször találkozott Zsiraival is.)
Hazatérve azt tapasztalta, hogy Budapest ostromakor könyvtára és feljegyzései szinte teljesen megsemmisültek. Lakását kifosztották, tönkretették a megszálló szovjet katonák. Családjával ezután közel két évig az egyetem Trefort utcai gyakorló gimnáziumának, a „Mintának” egyik helyiségében lakott.
A háború után kinevezték a Szent-Györgyi Albert által vezetett Országos Köznevelési Tanács igazgatóságába Bibó István, Illyés Gyula, Kodály Zoltán és mások társaságában.
A Tanács csak tanácsadói testület volt, tagjai érdemi döntést nem hozhattak.
Az 1949-es évtől kezdve élete zaklatottá vált, egyre inkább kiábrándult a közéletből és a politikából is. Az 1947/1948-as és az 1948/1949-es egyetemi tanévben a Pázmány Péter Tudományegyetem, azaz az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. A kommunista rendszer hívei szakmailag támadták, nem tudta megvédeni nemzetközi hírű tudóstársait, nem tudott segíteni internált mihályi rokonai és csalódások érték kollégái, tanítványai viselkedése miatt is.
Zsirai számára természetes volt, hogy a nyelvészet nemcsak a nyelvi kérdések, hanem néprajzi, őstörténeti, vallástörténeti kérdések összessége is. Elsősorban „obi-ugrista” volt, de élete, tevékenysége nem választható el a finnugrisztika egyéb területeitől sem.
Kiadványsorozatot indított Finnugor népnevek címmel. Ennek első kötete, a Jugria 1930-ban jelent meg. Foglalkozott etimológiai kutatásokkal és magyar nyelvészeti (szófajtani, szóképzési) kérdésekkel is. Akadémiai székfoglaló előadása az Obi-ugor igekötők (1933) máig helytálló megállapításokat tartalmaz, sokat idézett tudományos munka. Fő műve, a Finnugor rokonságunk (1937) a nyelvrokon népek történelmének, néprajzának, irodalmának enciklopédiaszerű bemutatása. Ebben a nagyszabású műben a szerző népszerű módon ismertette az összehasonlító nyelvészeti módszert, valamint megrajzolta a finnugrisztika nagyjainak portréit is.
Az első világháború után Finnország és Észtország függetlenné vált, megalakult a Szovjetunió. Magyarország a Tanácsköztársaság és a trianoni békeszerződés sokkjában, külpolitikai elszigeteltségben volt. A külpolitikai elszigeteltség feloldásának a nyelvrokonság kutatása volt az egyik legjobb területe, ezért ebben az időszakban a szakma tekintélye is nőtt. Ugyanakkor a kutatásokat számos nehézség is hátráltatta.
A Szovjetunióban gyakorlatilag lehetetlenné váltak a helyszíni kutatások. Az utazást az is megnehezítette, hogy Zsirai Miklós, mint orosz (szovjet) hadifogoly 1938-ig nem kaphatott útlevelet.
Finnországba összesen négy alkalommal sikerült eljutnia. Ezek közül a meghatározó az 1914-ben, még egyetemi hallgatóként megtett útja, majd 1923-ban tett több hónapos utazása.
A második világháború után a Finnországgal való kapcsolattartás is nehézségekbe ütközött. Zsirainak 1944 után 1953-ban volt először lehetősége arra, hogy finn szakembert fogadhasson tanszékén.
Ebben a helyzetben a meglévő és korábbi anyagok tanulmányozása, rendszerezése, kiadása, a még publikálatlan korábbi nagy gyűjtések közzététele tartozott egyik fő tevékenységébe. (Eredeti nyelvű könyvek nem juthattak el hozzá, már annak is örült, ha hébe-hóba egy vogul vagy osztják ábécés könyvet kapott.)
Így került sor többek között Reguly Antal még kiadatlan chanti népköltészeti gyűjteményének megjelentetésére is.
Pályája 1943-ig töretlenül ívelt felfelé, ekkor jelentek meg jelentős tanulmányai és kötetei, a Jugria (1930), Az obi-ugor igekötők (1933) és a Finnugor rokonságunk (1937)
1949 törést hozott életében. 1953-ban nyilatkozott meg utoljára, Molnár Erikkel szemben védte meg a nyelvtudománynak az őstörténeti kutatásokban való szerepét, s a nyelvészeti paleontológia vallomásának fontosságát.
Nyelvművelés és oktatási tevékenysége
1932-1936 között szerkesztője, társszerkesztője volt a „Magyarosan” című, nyelvművelő folyóiratnak.
Az 1950-es évek elején rádióműsorban népszerűsítette a magyar nyelvet a „Nyelv és rádió” című műsorban. (Előadásait 1995-ben Fábián Pál rendezte sajtó alá.)
1922-ben tanárát, Horger Antalt, váltotta a jegyzői poszton. 1937-től alelnöke, 1944-től pedig elnöke lett a Társaságnak. Elnökségének idején a Társaság fennmaradásáért kellett küzdenie, eközben eljárt zsidó származású nyelvtudósok mentesítése érdekében is. A második világháború bejezése után a Társaság súlyos anyagi gondjaival kellett szembesülnie, valamint azzal a ténnyel, hogy a Társaságról a vezetőség kizárásával születtek döntések. Ezért 1952-ben lemondott elnöki tisztségéről, de haláláig alelnöke maradt a Társaságnak.
Utcanév és két emléktábla Budapesten, és Mihályiban.
A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1998 óta kétévenként Zsirai Miklós díjat ad ki, melyet a tudós lánya alapított.
2005-ig iskola viselte nevét Óbudán, melyben emlékszoba is be volt rendezve a tudós személyes tárgyaiból. Az iskola bezárása után az emlékszoba tárgyai az MTA Nyelvtudományi Intézetében kialakított Zsirai-emlékszobában kaptak helyet.(Budapest, VI. Benczúr utca 33.)
Jegyzetek
↑ abBnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
