Andreas Kielman von Kielmansegg (Göppingen, 1525 előtt – 1590) generális, Nagykanizsa és Komárom várkapitánya, ideiglenesen megbízott felső-magyarországi generális.[5]
Élete
Apja, Hans Kielman, városi előkelő polgár, anyja Apollonia Eibiswald. Andreas volt a legidősebb, testvérei Johann orvos és Bartholomaus végvári tiszt.
1550-ben az Udvari Kamara kancelláriájában írnoki tisztséget (Hofkammer-Kanzleischreiber) kapott. 1550 őszén I. Ferdinánd király udvarába került. 1553–1556 között udvari familiáris két lovassal. 1556–1559 eleje között egy zászlóaljnyi német gyalogos kapitánya (Hauptmann) volt Felső-Magyarországon. Tavasszal elhagyta magyarországi állomáshelyét, Innsbruckba utazott, hogy ott feleségül vegye Josef von Thurn und Taxis császári tanácsos és postamester lányát, Eleonorét. 1560-ban udvari főkvártélymester (Oberst-Hofquartiermeister) lett. 1560-ban Pesthy Ferenccel együtt királyi biztos volt Kassán. 1561–1566 között mustramester és hadi biztos Felső-Magyarországon. 1561–1562-ben királyi biztos több alkalommal a bányavidéki végeken is. 1566–1577 között Pethő Jánost váltva komáromi főkapitány lett. 1573 április-májusában királyi biztos volt Egerben, ekkor az egri főkapitányságra is szánják, de 1577 júniusa és 1580 szeptembere között Kanizsa várának főkapitánya volt. 1579-ben rendelkezett a fontos hadfelvonulási útvonalak menti erődítésekről.[6] 1580–1584 között újra komáromi főkapitány lett. A Komáromnál átutazó kereskedőket feltartóztatták, emiatt a kereskedők a komáromi vámot kerülték.[7] Komáromi főkapitányi és csapatai fizetésével 1585-ben még adósak maradtak neki.[8]
1562 februárjától haláláig császári tanácsos, 1584-től haláláig haditanácsos és főhadszertárnok (Oberst-Zeugmeister) volt. 1585-1587 között királyi biztos több alkalommal a bányavidéki főkapitányságban. 1587 decemberében a győri végvidéki főkapitányi tisztségre javasolták. 1588–1590 ideiglenesen megbízott felső-magyarországi főkapitány.
Róla kaphatta nevét Kilimán község.[9] 1578-ban az alsó-ausztriai oberhöfleini kastélyt bírta.[10] 1579-ben egyetértett a sárkányszigeti castellum stratégiai okokból való lerontásával, ami minden bizonnyal meg is történt.[11]
Források
- Kruppa Tamás 2013: Thurzó Kristóf és az ellenreformáció. Egy lutheránus arisztokrata katolizálása, majd hitehagyása a 17. század elején. Levéltári Közlemények 83, 306.
- Pálffy Géza 1996: Egy Zala megyei település nevének keletkezéstörténete és eddig ismeretlen XVI. századi névadója. Magyar Nyelv 92/2
- A veszprémi végvár fő- és vicekapitányainak életrajzi adattára (XVI-XVII. század), Kapra Ferenc
- Martí Tibor - Pálffy Géza 2023: Biografías paralelas: Las carreras de Melchor de Robles (†1565) y János Pethő de Gerse (†1578) - Dos ejemplos de las carreras de un noble español y húngaro en el siglo XVI. In: István Szászdi (Ed.): Seguridad y fronteras durante el reinado de los Habsburgo. Valladolid, 145–169.
- Póka Ágnes 2021: Gyalui Thorda Zsigmond naplója (1558-1568). Budapest, 293-294
- Vándor László 1994: Kanizsa története a honfoglalástól a város török alóli felszabadulásáig. In: Nagykanizsa. Városi monográfia I. Nagykanizsa, 322-323
- Erich Graf von Kielmansegg 1910: Familien-Chronik der Herren, Freiherren und Grafen von Kielmansegg. 2. ergänzte und verbesserte Auflage. Wien, 1—72.
- Gustav von Gömöry 1885: Türkenroth und das Grenzwesen in Ungarn und Croatien während sieben „Friedensjahren" von 1575 bis 1582. Nach Quellen des k. k. Kriegs-Archivs. In: Mitthelungen des k. k. Kriegs-Archivs 1885, 164, 4. jegyzet.
- Jedlicska Pál 1897: Adatok erdődi báró Pálffy Miklós a győri hősnek életrajza és korához 1552-1600. Eger,
- Takáts Sándor 1928: A török hódoltság korából. Budapest.
- Fuggerzeitungen
