Blace (Slivno)

	Blace
	Közigazgatás
Ország	Horvátország
Megye	Dubrovnik-Neretva
Község	Slivno
Jogállás	falu
Irányítószám	20357
Körzethívószám	(+385) 20
	Népesség
Teljes népesség	273 fő (2021. aug. 31.)
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	1 m
Időzóna	CET, UTC+1
	Elhelyezkedése
	é. sz. 43° 00′ 06″, k. h. 17° 28′ 49″43.001658°N 17.480143°EKoordináták: é. sz. 43° 00′ 06″, k. h. 17° 28′ 49″43.001658°N 17.480143°E
	A Wikimédia Commons tartalmaz Blace témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Ez a szócikk a Slivno községbeli Blace településről szól. Hasonló címmel lásd még: Blace (egyértelműsítő lap).

Blace falu Horvátországban, Dubrovnik-Neretva megyében. Közigazgatásilag Slivno községhez tartozik.

Fekvése

Makarskától légvonalban 49, közúton 66 km-re délkeletre, Pločétől légvonalban 7, közúton 15 km-re délkeletre, községközpontjától légvonalban 4, közúton 11 km-re nyugatra Neretva völgyének alsó részén, a folyó deltavidékén, a Kis-Neretva torkolatától délre fekszik.

Története

A Kis-Neretva torkolata előtti kis Osinj-sziget már a római korban is lakott volt. I. Justinianus bizánci császár a 6. században erődöt építtetett ide, hogy innen védelmezze és ellenőrizze az Adria keleti részén fekvő bizánci birtokokat. Az erőd mellett egy ókeresztény bazilika is állt a szigeten. Később a bencések építettek ide kolostort, melyet a 16. században a ferencesek vettek át. Az erődítmény fontosságát a középkorban is megőrizte. Kereskedelmi központja volt itt a Raguzai Köztársaságnak és a Velencei Köztársaságnak is. A 15. században Stjepan Vukčić-Kosača bosnyák herceg birtoka volt, aki megerősítette, de 1450-ben a raguzaiak lerombolták. 1470 körül Jurjević-Vlatković család a raguzaiak segítségével újjáépítette. A török uralom kétszáz éve alatt romokban állt. A török alóli felszabadítás után 1688-ban a Velencei Köztársaság része lett.

A mai Blace területén török alóli felszabadítás után két hullámban a szomszédos Hercegovinából érkezett horvát ajkú lakosság telepedett le. Az első telepesek már 1686-ban megérkeztek és legelőször Opuzen környékét népesítették be. Slivno felszabadítása után népesültek be a slivnoi falvak. A második nagyobb hullám az ún. kis háború (1714-1718) idején érkezett. Már rögtön a felszabadulás után 1689-ben megalapították a slivno ravnoi plébániát. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1880-ban 103, 1910-ben 184 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. A második világháború idején a Független Horvát Állam része volt. A háború után a szocialista Jugoszlávia része lett.

A második világháborút követően megindult a Neretva deltavidékének meliorációja, mely még ma sem fejeződött be teljesen. A mocsártól visszahódított területen intenzív mezőgazdasági művelés folyik, főként mandarin, szőlő, füge és olajfaültetvények találhatók. A Kis-Neretva és a tengerpart mentén több új település is létrejött, miközben a régi, magasabban fekvő települések kiürültek. A településnek 2011-ben 317 lakosa volt, akik főként a mezőgazdaságból éltek.

Népesség

Lakosság változása^[2]^[3]
1857	1869	1880	1890	1900	1910	1921	1931	1948	1953	1961	1971	1981	1991	2001	2011
0	0	103	127	157	184	0	278	186	182	173	182	205	201	318	317

(1857-ben, 1869-ben, 1921-ben és 1931-ben lakosságát Slivno Ravnohoz számították.1890-től 1910-ig településrész volt.)

Nevezetességei

A Keresztelő Szent János templomot Blace és Val között a tengerparton építették 1911-ben. Homlokzata felett három harang számára kialakított nyitott harangtorony áll. 1968-ban rossz állapota miatt a régi harangtornyot lebontották és ekkor épült a ma is látható torony. Mivel közel van a tengerhez a só többször kikezdte a falakat, ezért többször javítani kellett. Fából faragott oltára tiroli munka.
A Kis-Neretva torkolata előtt található az Osinj-sziget a Keresztelő Szent János templommal. A templom valószínűleg a 13. vagy a 14. században épült gótikus stílusban egy 5. vagy 6. századi ókeresztény templom helyére. A középkorban valószínűleg bencés kolostor állt itt, melyet a bencés szerzetesek elhagytak. A ferencesek miután a török lerombolta ljubuški kolostorukat 1563 körül ide menekültek. A templomot 1574-ben említik. A ferencesek a 16. század végén hagyták el a kolostort és a templomot, amikor a törökök meggyilkolták Petar Grupković rendfőnököt. A török uralom alóli felszabadulás után a templom a Nonković család családi temetkezőhelyéül szolgált. Miután felépült a blacei Keresztelő Szent János templom ezt a templomot elhagyták és az idő vasfoga pusztította. 1978-ban akkori tulajdonosa Jakov Nonković a Legszentebb Megváltóról nevezett spliti ferences rendtartománynak adta. Felújítása után az érsekség és a ferences tartomány közötti egyezmény keretében a slivno ravnoi plébániának adták. Ma csak augusztus utolsó vasárnapján mondanak misét benne.
A 6. századi bizánci erőd, az ókeresztény bazilika és a ferences kolostor romjai az Osinj-szigeten.

Gazdaság

A település gazdaságának alapját a mezőgazdaság adja. A II. világháborút követő vízrendezési munkák során nagy területeket hódítottak el a Neretva deltavidékét elfoglaló mocsártól, ahol intenzív mezőgazdasági termelés indult meg. Ezen a területen ma kiterjedt mandarin, szőlő, füge és olajfaültetvények találhatók.

Jegyzetek

↑ Popis stanovništva, kućanstava i stanova 2021. – stanovništvo prema starosti i spolu po naseljima. Horvát Statisztikai Hivatal, 2022. szeptember 22.
↑ - Republika Hrvatska - Državni zavod za statistiku: Naselja i stanovništvo Republike Hrvatske 1857.-2001.
↑ http://www.dzs.hr/Hrv_Eng/publication/2011/SI-1441.pdf

Források

Slivno község hivatalos oldala (horvátul)
A split-makarskai érsekség honlapja – Slivno Ravno (horvátul)
Hrvatska encikopedija – Osinj (horvátul)

További információk

Visitdubrovnik.hr: Slivno (horvátul)
Geni.com:Slivno (horvátul)
Prostorni plan uređenja općine Slivno II. izmjena i dopuna - Slivno község rendezési tervének II. módosított és kiegészített kiadása. Zágráb, 2013. november