Zuckmayer egy iparos fiaként született Nackenheimban és Mainzban nőtt fel. Nem igazán rajongott az iskoláért és gyakran összetűzésbe került tanáraival, majdnem kiutasították a tanintézetből. 1914-ben szükség-érettségit (vagy más néven háborús érettségi; 1914-től Németországban és Ausztriában az első és a második világháború idején bevezetett könnyített érettségi, melynek letétele után a fiatalemberek beléptek a hadseregbe) tett a mainzi Rabanus-Maurus-Gimnáziumban és háborús önkéntesnek jelentkezett. 1918-ig a nyugati fronton szolgált katonaként. A háború után 1920-ig jogot, irodalomtudományt és szociológiát tanult Frankfurt am Mainban és Heidelbergben.
1917-től jelentek meg versei expresszionista folyóiratokban, mint például a Franz Pfemfert által kiadott Die Aktion című lapban.
Berlin
1920 decemberében mutatták be Kreuzweg című drámáját a Berlini Állami Színjátszóházban (Staatliches Schauspielhaus Berlin), de három előadás után lekerült a színről: csupán Herbert Iheringtől és Siegfried Jacobsohntól kapott dicsérő szavakat.
1920-ban házasságot kötött fiatal szerelmével, Annemarie Ganz-cal, de egy év múlva elváltak, miután Zuckmayer szenvedélyes szerelmi kapcsolatot kezdett Annemarie Seidel (Mirl) színésznővel. 1922-ig kocsmákban és bárokban énekléssel, majd alkalmi munkákkal (statisztaként filmekben, sőt rövid ideig mint kábítószer-kereskedő, amiért majdnem le is tartóztatták) kereste kenyerét, míg dramaturgként nem alkalmazták Kielben, Münchenben és Bertolt Brechttel együtt a Berlini Német Színházban (Deutsches Theater Berlin). Itt ismerkedett meg Alice Frank bécsi színésznővel, akit 1925-ben feleségül vett; házasságukból lányuk született, akit Zuckmayer Winnetounak nevezett el, annak ellenére, hogy ez férfinévként szerepel Karl May könyveiben.
Az irodalmi áttörés 1925 decemberében a Der fröhliche Weinberg (A vidám szőlőhegy) című parasztkomédiával következett be; az alkotást nem sokkal korábban Paul Fechter a Kleist-díjjal tüntette ki.[10] A komédia – elsősorban egy diákegyesületi tag parodisztikus ábrázolása miatt – számos botrányt okozott, mégis ez lett az 1920-as évek egyik leggyakrabban játszott darabja. Tiszteletdíjából 1926-ban a Salzburg melletti Henndorfban házat vásárolt; itt töltötte idejének nagy részét, annak ellenére, hogy továbbra is Berlinben dolgozott.
Következő színházi sikerét a Schinderhannes című darab bemutatása hozta 1927-ben. A darabot Erwin Piscator politikai színházának félreérthetetlen ellensúlyozásául szánta:
„A vidám szőlőhegyben sikerült elérnem azt, hogy az emberek szívből jövően nevessenek, amit egy színházban ritkán tehetnek meg. Nos fontos volt számomra, hogy egyszer meg is ríkassam őket. Az érzések oldaláról akartam megközelíteni az embereket, az úgynevezett új tárgyilagossággal, az oktató-politikai színházzal szemben, ami mostanában kezdődött.”[11]
1929-ben nagy népszerűségre tett szert a nézők körében egy kötéltáncos-komédiával, a Katharina Knie darabbal, de a kritikusok között megbukott, mint ahogy minden más darabja a Fröhliche Weinberg után. Ebben az időben kezdett el dolgozni A kék angyal(Der blaue Engel) című film forgatókönyvén, Heinrich Mann Ronda tanárúr (Professor Unrat) című regénye alapján; a film 1930-ban került a mozikba.
Legnagyobb sikerét a Weimari Köztársaság idején 1931-ben érte el a Berlini Német Színházban A köpenicki kapitány (Der Hauptmann von Köpenick) című négyfelvonásos színdarabjával, nevettető és leleplező szatírájával. Köpenicki kapitány, akinek szélhámosságán annak idején az egész világ kacagott, magára veszi a tiszti mundért, hogy megpróbáljon útlevelet szerezni, munkához jutni, mert a Vilmos-császári Németországban az egyenruha teszi az embert. A mű a polgári erkölcsöt és igazságszolgáltatást leplezi le. Tiszteletdíjként, csak a bemutató utáni első évben 160 000 márkát kapott (akkoriban egy fizikai munkát végző ember egész életében keresett ennyit), de magára vonta a nemzetiszocialisták gyűlöletét is, akiknek nem kerülte el a figyelmét a darab katona ellenes irányzata, a porosz alattvalói szellem katonai aspektusának klasszikus kifigurázása. A színdarabból később Heinz Rühmannal a főszerepben nagy sikerű film készült.
A nemzetiszocialisták hatalomra kerülése után, Zuckmayer munkája Berlinben egyre nehezebbé vált, ezért visszavonult a Wallersee melletti Henndorfba. Háza, a politikai üldözések elől menekülő, nyugalmat kereső vagy éppen anyagi nehézségekkel küszködő írók és művészek találkozó helye lett: az úgynevezett henndorfi körhöz tartozott többek között Stefan Zweig és Ödön von Horváth is.
Száműzetés
Az Anschluss, Ausztria Harmadik Birodalomhoz csatolása után 1938-ban Zuckmayernek el kellett hagynia az országot, mivel édesanyja egy asszimilálódott zsidó családból származott. Először Svájcba emigrált, majd az Amerikai Egyesült Államokba ment, ahol Hollywoodbanforgatókönyvíróként dolgozott. A német emigránsok közösségében a „félemigránsok” prototípusának számított (Alfred Döblin). Amikor úgy érezte, hogy művészként nem tud megélni, 1941-ben bérleti tulajdonba vett egy farmot Vermontban, ahol a háború végéig gazdálkodott.
1943-ban az első amerikai külföldi titkosszolgálatnak (Office of Strategic Services, OSS) írt jelentéseket, illetve aktákat színészekről, rendezőkről, kiadókról és újságírókról, akik a Harmadik Birodalom idején Németországban sikeresek voltak. A dossziékat 2002-ben hozták először nyilvánosságra, mint „titkos jelentéseket”.
Zuckmayer 1946-ban, egy évvel a háború vége után tért vissza először Európába, mint az amerikai hadügyminisztérium civil kulturális megbízottja. Az öt hónapos ellenőrző út után részletes jelentést írt Németországról, amelyben számos politikai intézkedést kritizált és egy sor konkrét változtatási ajánlattal állt elő. A jelentést csak 2004-ben publikálták.
1946-ban Zürichben bemutatott darabja, Az ördög tábornoka (Des Teufels General), amelyet Ernst Udet halálának hatására írt) lett a háború utáni legnagyobb sikere a nyugat-német színpadokon: csak az 1948/49 évadban 2069-szer játszották el. Rezignáltan vette tudomásul, hogy színpadi sikere nem annyira az antifasiszta irányzatának, mint inkább a darab háborús hősének köszönhető, akivel a nézők azonosulhattak. Zuckmayer az 1950-es évek egyik legsikeresebb német drámaírója lett, olyan művekkel, mint a Der Gesang im Feuerofen című dráma (1950), amely a második világháború alatti francia ellenállásról és kollaborációról szól; vagy a Das kalte Licht (1955), amely egy atomkémkedés története. Számos darabját megfilmesítették. Az 1960-as évek elején csökkent a darabjai iránti érdeklődés, mert formális tradicionalizmusa nem felelt meg többé a rendezők és filmigazgatók ízlésének.
1946 januárjában megkapta az – 1943-ban kérvényezett – amerikai állampolgárságot.
Svájc
1957-ben házat vásárolt a svájci Wallis kantonban található Saas-Feeben és visszaköltözött Európába. 1966-ban svájci állampolgár lett. Ekkor jelent meg önéletrajza Als wär’s ein Stück von mir címmel, mely „long time seller”-nek bizonyult, napjainkig több mint egy millió példányt adtak el belőle.
1967-ben kezdődött Zuckmayer és Karl Barth, az akkor világhírű bázelievangélikusteológus barátsága, melynek hatására Zuckmayer a teológia kérdéseivel kezdett el foglalkozni. Magát hívő, de kritikus katolikusnak tartotta.
„De ha szerzőtársaimnak bevallanám, hogy számomra vigaszt nyújt az eucharisztia – a múlt vasárnap is részt vettem rajta és ezen a vasárnap is ezt fogom tenni – őrültnek tartanának.” (Levél Karl Barth részére, 1968. április 10.)[12]
Hagyatéka
Zuckmayer hagyatéka a Német Irodalmi Archívumban (Deutsches Literaturarchiv / Marbach am Neckar) található. Emigrációs idejéből származó anyagok Dr. Richard Albrecht privátarchívumában Bad Münstereifelben vannak összegyűjtve.
Zuckmayer emlékére 1979 óta minden évben, halálának évfordulóján Carl-Zuckmayer-díjat adományoznak. Ez az irodalmi díj „a német nyelvvért és a művészi szóért” tett szolgálatot dicséri.
↑„Im Fröhlichen Weinberg war es mir gelungen, die Leute so von Herzen zum Lachen zu bringen, wie sie selten im Theater lachen können. Nun lag es mir am Herzen, die Leute auch einmal flennen zu lassen. Ich wollte wieder Menschen vom Gefühl her auf dem Theater ansprechen, gegen die sogenannte neue Sachlichkeit, gegen das lehrhaft-politische Theater, das in dieser Zeit begann.“
↑„Aber wenn ich einem meiner literarischen Kollegen gestehen würde, daß für mich die Eucharistie ein echter Trost ist – ich habe am letzten Sonntag daran teilgenommen und werde es an diesem wieder tun – so würden die mich für hirnverbrannt halten…” (Levél Barth-hoz, 1968. április 10.)
↑Pour le Mérite: porosz érdemrend, mely két osztályban mint katonai és polgári érdemrend adományoztatik. A rend katonai osztályát 1667. alapította Frigyes választó-fejedelem, a későbbi első porosz király, mint «Ordre de la générosité». II. Frigyes porosz király pour le mérite nevet adott neki és katonák s polgároknak adományozta... A nem katonák részére a tudomány és művészetek terén szerzett érdemekért adományozni szokott osztályt 1842 máj 31. Nagy Frigyes trónra léptének 102. évfordulója alkalmából IV. Frigyes Vilmos alapította... A rend jelvénye aranyszegélyű kék karikagyűrű, kívülről négy arany koronával ékítve, benne a rend jelmondata. A Pallas nagy lexikona
.jpg){kind=small}
