A Magas-Tátra (szlovákulVysoké Tatry, lengyelülTatry Wysokie, németülHohe Tatra) a Kárpátok legmagasabb hegyvonulata, s egyben a világ legkisebb magashegysége a Tátra keleti részén, Szlovákia és Lengyelországhatárán. Egész területe a lengyel és szlovák Tátrai Nemzeti Parkok védett övezetében található. A hegység látogatását a nemzeti parkok látogatási rendje szabályozza. Vannak területei, melyek teljes védelem alatt állnak, s a turisták elől teljesen el vannak zárva.
A szlovákiai Tátra-aljai terület két fő régióra oszlik – Szepesi és Liptói –, ezekben sok természeti és turisztikai látványosság található, amelyek a Magas-Tátrához közvetlenül vagy közvetve kötődnek.
A hegység nevének eredetével kapcsolatban többféle vélekedés látott napvilágot. Először 675-ben, a görög Karpathos elnevezésként találkozhatunk a hegyvonulatra történő utalással. A következő utalás a római időkből származik, amikor Montes nivium, vagyis „Havas-hegység” néven jelölték. A IV. Béla korából fennmaradt első magyar oklevelek Tarczal vagy Tatur néven említik, míg a magát „a néhai Béla király” jegyzőjeként aposztrofáló Névtelen (Anonymus) Gesta Hungarorum (A magyarok cselekedetei) c., 1210 körül megjelent, a honfoglalás regényes históriáját közreadó művében Trytur néven említi az ország e részét, míg a későbbi SzepességetZepus néven jelöli. Kosmas cseh krónikás 1125-ből származó, kézzel írott művében Tritri vagy Tryti néven szerepel. A 12-14. század között kelt magyar források Turtur, Turtul, Tortol, Tarczal elnevezéseket használnak, míg egy 1255-ből fennmaradt lengyel okirat mai nevén, Tatry név alatt említi a hegységet. Georgius Wernher (1497–1567) német származású lengyel tudós és költő 1549-ben kiadott De admirandis Hungariae aquis hypomnemation című munkájában találkozunk először a Tatri elnevezéssel. Ezt a névhasználatot erősíti meg Frölich Dávid1639-ben megjelent Medulla geographiae practicae című műve, amelyből megtudhatjuk, hogy a hegységet a szláv népek Tatry-nak, a szepességi németek pedig Schnee-Gebürgnek hívták. Egy 1778-ban megjelent latin nyelvű kiadvány Tatur, magyarul Tátra néven említi a hegységet.
A jégkorszakban gleccserek vájtak teknőket és mély völgyeket a hegybe
A Kárpátok (és ezzel együtt természetesen a Tátra is) az ún. alpi hegységképződés egyik fázisaként mintegy 100 millió évvel ezelőtt, a Föld középidejében (250 és 66 millió év között), az alsó (140 és 97 millió év között) és felső kréta (97 és 66 millió év között) földtörténeti kor határán gyűrődött fel. Ekkor a megelőző 100 millió év alatt ott hullámzó tenger által lerakott üledék és alatta a hegység kristályos magja más jelentős hegységekkel (Alpok, Kaukázus, Kordillerák, Andok) együtt a magasba emelkedett, de lábait még hosszú időn át a tenger hullámai verdesték. Az ekkor kialakult Tátra hegység azonban nem nagyon hasonlított a manapság ismert hegységre, hiszen az ekkor még viszonylag gyenge gyűrődés folytán a Tátra lankásan domborodó, szabályos alkatú hegység lehetett.
A következő jelentős változás a Tátra arculatának kialakulásában a földtörténeti újkor (66 millió évtől máig) kezdetén, a paleocén (66 és 55 millió év között) és eocén (55 és 36 millió év között) korban zajlott le, amikor is hevesebb alpi hegységképződés ment végbe. A földtörténet újkorának következő időszakában, az oligocén korban (36 és 24 millió év között) a tenger visszahúzódott a Kárpátok lábaitól, és ezután több hegymozgás már nem érte a hegységet. Ezzel tulajdonképpen elérkeztünk a Tátra mai arculatának kialakításában egyik legfontosabb szerepet játszó korba. A földtörténeti újkornegyedidőszakában, az alsó (1,7 millió és 720 ezer év között) és felső pleisztocén (720 ezer és 10 ezer év között) időszakában (ezeket az időszakokat nevezik jégkorszaknak) többször erősen eljegesedett a Föld felszíne. Ezekben a hideg időszakokban Kelet-Európa nagy részét elborították a skandináv magashegységekből származó jégtömegek, amelyek aztán a jégkorszakok közötti melegebb (interglaciális) időszakokban visszahúzódva kialakították a hegység mai arculatát.
A Tátra mai felszínének kialakulására leginkább a legutóbbi jégkorszak volt hatással. A sziklás csúcsok, éles gerincek, kártornyokat és -piramisokat hordozó gránitmasszívum glaciális formái a jégkor riss és würm időszakában alakultak ki. Az északon összefolyó jégárakból keletkezett a Magas-Tátra leghosszabb gleccserét, amely bizonyos korban 20–25 kilométer hosszú is lehetett. Délen sugarasan széttartó kisebb jégárak alakultak ki, amelyek 1000 méter körüli magasságig ereszkedtek. Ezek vésték ki a hegység legszebb teknővölgyeit (Menguszfalvi-, Nagy- és Kis-Tarpataki völgy). A jégkorszak után maradt lépcsőkön zuhatagokat alkotva futnak le a patakok. A teknővölgyek völgyfőiben számos sziklamedencés tó, tengerszem alakult ki, a legnagyobbak az északi völgyekben. A déli tavak kisebbek. A Csorba-tó medencéjét is moréna gátolta el.[1]
Napjainkra, amikor a földtörténeti negyedidőszakholocén időszakát (10 ezer évtől napjainkig) éljük, már egyetlen gleccser sincs a Tátrában, a szabad sziklafelületek azonban még mutatják a gleccsercsuszamlások nyomait. Csupán a mély völgyek, a szaggatott sziklaszirtek emlékeztetnek erre az időszakra, valamint a gleccserteknőkben kialakult tengerszemek. A Magas-Tátrában összesen 21 gleccser volt. Ezek közül a legnagyobb a Poduplaszki-völgyben elterülő Fehérpataki-gleccser volt, a maga 14 km hosszúságával és 1,5 km szélességével. A déli oldalon a Menguszfalvi-gleccser volt a legnagyobb kiterjedésű, ennek hossza 11,5 km, szélessége 1,7 km volt.
A Tátra hegység 786 km²-nyi területen fekszik, ebből 550 km² Szlovákiában, a többi Lengyelországban a Lengyel-Tátra. A Tátra keleti részét a magasabb Magas-Tátra és az alacsonyabb Bélai-havasok (Bélai-Tátra, szlovákul Belianské Tatry) alkotják, a Tátra alacsonyabb nyugati része a Liptói-havasok (más néven Nyugati-Tátra, szlovákul Západné Tatry). A Liptói-havasok a Tátra legkiterjedtebb, 400 km² területű része. Főgerincének hossza 32 km, anyaga főleg gránit. Nyugati és északkeleti részében vannak kisebb mészkőszakaszok. A Bélai-havasok a Magas-Tátrától eltérő földtani szerkezete, s az ebből adódó domborzati képe miatt is elkülönül. Területe lényegesen kisebb, mint a Magas-Tátráé, 67,5 km². Az egyes részek páratlan volta főként földtani szerkezetüknek és domborzati formáiknak köszönhető. Feltűnőek az eljegesedések nyomai. A mészkőalapon lúgos a talaj, s csoda szép magashegyi virágok tenyésznek rajta.
A Magas-Tátra területe kisebb, mint a Liptói-havasoké, főgerince kelet-nyugati irányban mindössze 26 km hosszúságú, a legkisebb területű magashegység a világon. 371 km²-nyi területen fekszik, ebből 260 km² Szlovákiában van. Nyugati irányból a Liliom-hágó(Liliové sedlo) (1947 m) húzódik keletre a Kopa-hágóig (1749 m). Legnyugatibb hegye a Svinica (2307 m), s keleten az utolsó hegycsúcsa a Fehér-tavi-csúcs (2229 m). A fő gerinc alakja dél felé domborodó ív, amely alig csökken 2000 méteres magasság alá. A fő gerinc legmagasabb pontja a Jég-völgyi-csúcs (2627 m). Ez a hegység is jobbára gránitból áll, de északi részében mészkőmaradványok is fellelhetők.
Itt található a Kárpátok 1200 km hosszú hegyvonulatának második alpesi jellegű része a Déli-Kárpátok avagy „Erdélyi Alpok” után. A hegységnek több mint 30 csúcsa haladja meg a 2500 méter tengerszint feletti magasságot. Legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs (2655 m), legismertebb orma egyben a hegység negyedik legmagasabb bérce, a Lomnici-csúcs (2634 m). 1940. október 1-jétől a csúcs drótkötélpályán, kabinos felvonóval érhető el a nagyközönség számára. Az állomás épületében egy meteorológiai obszervatórium is helyet kapott. A második és harmadik legmagasabb csúcsok a Gerlachfalvi masszívum két további csúcsa, a Középső-Gerlachfalvi-csúcs és a Nagy-Gerlachfalvi-őrtorony.[2]
Földrajzi kiterjedése: északi szélesség 49° 5' – 49° 17′, keleti hosszúság 19° 55′ – 20° 21′.
A Magas-Tátra túlnyomó része a Tátrai Nemzeti Parkhoz (TANAP) tartozik. A Nemzeti Park területén turistajelzésekkel ellátott ösvények vezetnek. Teljes hosszuk csaknem 600 km, a hegység úgyszólván minden nevezetes része elérhető rajtuk – a zárt területté nyilvánított Bélai-havasok és a szigorúan védett természetvédelmi területek kivételével. Környezetvédelmi és biztonsági okokból november 1-jétől június 15-éig a magashegyi övezetet is lezárják. A legismertebb, leglátogatottabb, s egyben a legkényelmesebb közülük a Felső-turistaút (Magistrála, tátrai főútvonal).
Éghajlata
A Tátrának külön vagy különleges éghajlata nincsen – hacsak a gyors változást, kiszámíthatatlanságot nem tekintjük annak –, de a hegység tömege és magassága hatással van az időjárás alakulására. A déli oldal védett az északi és északnyugati hűvös és csapadékot szállító szelektől, ezért az északi oldalon több a csapadék, és az évi átlaghőmérséklet 2-3 °C-kal alacsonyabb. A magas hegyek klimatológiai befolyása miatt a tél melegebb, a nyár hűvösebb, mint a lábainál elterülő síkságokon és völgyekben. A sokévi átlaghőmérséklet a déli oldalon 1000 m magasságban télen – 5-6 °C, nyáron 13-15 °C között ingadozik.
A hó 1300 m felett átlagosan négy-öt, 1800 m felett hat hónapig képez összefüggő takarót.
Május közepétől már vannak hómentes utak, június elejétől a déli oldalon már sok ilyen van, de nyári körülmények csak a hónap végére alakulnak ki. Szeptember végén, október elején kezdődik az esőzés és az ősz.
Turistaszempontból igen fontos jellegzetesség, hogy nyáron a hegység belsejében a reggeli égbolt tiszta és derült, déltájban azonban beborul és gyakran esik. A rövidebb, hosszabb eső után ismét szép idő következik. Tanácsos tehát kora reggel indulni.(!) Júniustól augusztusig sok az eső. Átlag másodnaponként esik, a legtöbbet júliusban, a legkevesebbet szeptemberben és október elején. A napok ilyenkor már rövidebbek, de derültek.
Időjárása
A tátrai időjárás néhány jelentős jellemzője.
Mivel a Magas-Tátra a világ legkisebb területű magashegysége, ezért az időjárási ciklonokat hosszú időre nem képes magához bilincselni. Így elképzelhetetlenül kiszámíthatatlan tud lenni az időjárása. Sok esetben nyáron az erős napsütés miatt kell magunkon tartani, pár nap múlva pedig lehet, hogy elő kell venni a hátizsákból a téli meleg holmit.
Méretéből kifolyólag sokan lebecsülik, s emiatt arányaihoz képest nagy számban szedi áldozatait. Eddig több mint ezren vesztették életüket a hegységben.
Ha estefelé erősödni kezd a szél, úgy valószínű az időjárás-változás. Ha a szél iránya erőteljesen megváltozik, irányt vált, szintén időjárás-változásra kell számítani.
Esőt jelenthet:
ha többszintű és többrétegű a felhőzet;
ha a felhők színe sötétszürke;
ha a felhők gyorsan gomolyognak, tornyosulnak;
ha a páradús levegőben portölcsérek keletkeznek;
ha a füst felszáll, majd a felszínen gyűlik össze;
ha a csillagok erősen ragyognak, sziporkáznak;
ha a napközben képződött gomolyfelhők estére nem oszlanak el;
ha a hőmérséklet nappal nem emelkedik, vagy éjszaka nem csökken;
ha a távoli hangok is jól hallhatók;
ha a légnyomás zuhanásszerűen csökken, a konzervdoboz teteje kifeszül, domborodik.
Jó időt jelenthet
ha a felhőzet láthatóan egyrétegű, magas és fátyolos (jégtűk);
ha a bárányfelhők nem tornyosulnak, és estére eloszlanak;
ha a szél estére elül;
ha erős az éjszakai harmatképződés;
ha lapos helyeken, völgyekben estére köd képződik, s csak reggelre oszlik el;
ha éjszaka melegebb az erdő, mint a környezete;
ha kéklő párába vesznek reggel a távoli hegyek.
Vízrajza
A tátrai régión halad át a Fekete- és a Balti-tengerbe ömlő folyók fő vízválasztója. A Tátra vizét 40 patak vezeti le, amelyek a terület határán túl 4 fő folyóba egyesülnek. A Fekete-Dunajec és a Poprád-folyó északi irányt vesz, s a Visztulával egyesülve a Balti-tengerbe folyik. A Fehér-Vág és az Árva a Vággal és a Dunával egyesülve a Fekete-tengerbe torkollik.
A bőséges csapadék, a csekély párolgás és a domborzat tagoltsága okozza a Tátra magas vízhozamát, amely meghaladja a másodpercenkénti 50 litert 1 km² területen. Főleg a Magas-Tátra képes gyűjteni a csapadékot és lassítani a lefolyást. Nagy mennyiségű víz gyűlik össze a törmelékkúpokban, a morénákban és a törpefenyővel benőtt helyeken. Ennek a víznek nagyon sekély a körforgása, ezért ásványi anyagokban szegény.
A helyi patakokra a magashegységi vízhozam ingadozás a jellemző, s ez érvényes a rájuk jóval a hegység határain túl is. A legkisebb vízhozam a téli hónapokra esik, mivel ilyenkor a csapadék túlnyomó többsége hó vagy jég alakjában fordul elő. A vizek szintjének hirtelen emelkedése az első áprilisi olvadás idején jelentkezik, és a nyár elején tetőzik.
A 2004. november 19-i szélvihar terület vízrajzára is jelentős hatással bír, hiszen a hatalmas terület fák nélkül nem képes a csapadékot megtartani.
Növényvilága
A Magas-Tátra növényvilága igen gazdag. Az e tárgyban közzétett munkáknak csupán felsorolásával tucatnyi oldalt lehetne kitölteni.
A hegység növényvilágának első, tudományos igénnyel vizsgálódó kutatója Mauksch Tamás (1749–1832), nagyszalóki lelkész volt. Az ő munkájára épült G. Wahlenbergnek 1814-ben megjelent Flora Carpatorium című könyve, az első összefoglaló mű a Tátra növényvilágáról. Azóta is sokan foglalkoztak e kérdéssel, és ma már a feltárás befejezettnek mondható. Sajnos a legjobb magyar nyelvű mű, Györffy István: A Magas-Tátra növényvilága (Budapest, 1914) nehezen hozzáférhető, napjainkban könyvritkaságnak számít.
Fenyőerdő a Tátrában
A Tátrában több mint 3000 növényfaj fordul elő. Egy részük azonban mészkedvelő, a gránithegyek savanyú talajain nem tenyészik. A magashegységek jellegzetes virága, a havasi gyopár is ezek közé tartozik: csak a Lengyel-Tátra és a Bélai-havasok vidékén található.
A Magas-Tátra tájképileg talán legszebb, virágokban gazdag területe a Zöld-tavi- és a Kis-Tarpataki-völgy, valamint a Felkai-völgy Virágoskertje. A legtöbb virág nyáron, június-júliusban bontja szirmait.
A Tátrában több mint 1300 magasabb rendű növényfaj honos. Egy részük európai, magashegységi elterjedésű. Ezek a harmadidőszak óta vannak jelen – a Pireneusoktól a Kaukázusig – a magasabb hegyvidékeken.
Számos sarkköri–havasi faj is akad a Tátra növényei között. Ezek a jégkorszak hideg időszakaiban Közép-Európában elterjedtek voltak, a melegebb időszakokban (mint például korunkban is) az északi tájak tundráin, illetve Közép-Európa magashegységeinek havasi övezetében leltek menedékre. Ilyen például – a Tátrában jégkori maradványfaj – a nyolclevelű magcsák.
A botanikusok szerint a Tátrában kéttucatnyi, csak itt, illetve az Északnyugati-Kárpátokban honos, bennszülött növényfaj fordul elő.
A Tátra növényzetét a következő növényzeti övekhez sorolhatjuk:
1. középhegységi övezet (600–900 m a tengerszint fölött). A Tátrai Nemzeti Park (Tatranský národný park – TANAP) alsó határánál az övezetre jellemző lomboserdőket jórészt letarolták. Az egykori erdők helyén mezőgazdasági területeket találunk.
2. magashegységi övezet (900–1500 m a tengerszint fölött). A lucos erdők övében a névadó lucfenyő elegyetlen állományai uralkodnak.
3. alhavasi övezet (1500–1800 m a tengerszint fölött). Az erdőhatár fölötti keskeny övben elsősorban a havasi törpefenyő bozótja tenyészik. Imitt-amott előfordul, elsősorban az erdők határánál, a havasi cirbolyafenyő, a vörösfenyő és a madárberkenye egy-egy csoportja, illetve magányos, gyakran törpe növésű vagy lecsepült példánya is.
4. havasi övezet (1800–2300 m a tengerszint fölött). A havasi törpecserjések és havasi gyepek birodalma. Jellemzőek a törpecserjék (pl. az áfonya), illetve a pázsitfű-, sás- és szittyófélék, valamint a törpe növésű, színpompás havasi virágok. A kedvezőtlen körülmények ellenére mintegy 300 növényfaj tenyészik itt, s ezek közül 40 a hóhatár körül is képes megélni, illetve növekedni, termést érlelni. A leggazdagabb havasi növényzetet a Bélai-havasok és a Liptói-havasok meszes kőzetein találjuk.
5. hóhatár alatti övezet (2300–2655 m a tengerszint fölött). A mostoha időjárási viszonyok miatt a törmelékes talajt a növényzet már csak foltokban képes beborítani. A hóhatár körül jellemzően párnás szegfűfélék, kőtörőfüvek, mohák tenyésznek.
A Tátra környéki alacsonyabb hegyvidéken, mintegy 1250 m magasságig, a bükk alkot erdőket. A középhegységek bükköseit azonban sok helyen a gyorsan növő lucfenyő állományaival helyettesítették. A Tátrában csak a Bélai-havasok északi felén található bükkerdő maradványa. Másutt, 800–1550 m magasságban, elegyetlen lucosok tenyésznek. A lucfenyőt helyenként a jegenyefenyő állományai váltják fel.
Az erdőhatár a Tátrában 1550–1620 m magasságban húzódik. A múltban a pásztorok az erdőhatár vidékén kitartóan irtották a fenyvest, hogy növeljék a legelők nagyságát szaporodó szarvasmarha csordáik és juhnyájaik számára, így az erdőhatár a Liptói- és a Bélai-havasok területén valamivel lejjebb ereszkedett.
Tátrafüred környékén a megsemmisült fenyves
Amikor a terület a Felvidék részeként Magyarországhoz tartozott, a Tátra alján a fenyvest elsősorban a jegenyefenyő állományai alkották. A trianoni döntést követően az új gazdák haszonszerzés céljából a mélyebben gyökerező, szívós, ám lassú növekedésű – így csekélyebb gazdasági haszonnal kecsegtető – jegenyefenyőt kivágták, helyére sekélyebben gyökerező, de gyors növekedésű lucfenyőt telepítettek. A telepített fenyves nagy részét a 2004. november 19-i szélvihar szinte teljesen megsemmisítette.
A 2005. év nyarán, nemzetközi összefogás keretében, cseh, román, szlovák, osztrák, holland, olasz, francia önkéntesek mellett számos magyar is részt vett a szélvihar okozta károk felszámolásában. Néhány évvel később 2014. májusában az Yvette nevű szélvihar újabb százezer fát döntött ki.
A cirbolyafenyő magashegységi faj, dísze a tátrai tájnak. A zárt erdők övének felső határa mentén tenyészik, gyakran meredek, sziklás hegyoldalakon. Nagyon szívós fa. Ennek ellenére nincs belőle sok, az erdészek becslése szerint állományai csupán 200 hektárnyi területet foglalnak el. A legnagyobb cirbolyafenyves a Tátrában a Furkota-völgyben található.
Az erdőhatár fölött nem egyszer találkozhatunk a Tátra legismertebb, és egyik legnagyobb emlősével, a zergével. Hajnalban és napnyugta előtt legel, ilyenkor közelíthető meg leginkább. Óvatos állat, egy közülük mindig őrködik, s ha veszélyt érez, rekedtes füttyentéssel jelez. Mindig csapatosan él, s ha a jelzés elhangzik, a csapat minden tagja felkapja a fejét, körülnéz, és ha a legidősebb tapasztalt nőstény megindul, valamennyi állat menekül. Nagyszerű látvány egy ilyen csoport mozgása: az ügyesség, erő és vakmerőség csodálatos összhangja. Amióta a zergék védelem alatt állnak, kevésbé félnek, jobban megközelíthetők, lefényképezhetők.
A Tátrában mintegy 900 zerge él. C. Coututier szerint e népesség nem tartozik a zerge egyik ismert alfajához sem. (11 alfajt különböztetnek meg) Az elismert francia szakember a tátrai zergét önálló alfajnak tartja, amely a jégkorszak után elszigetelten fejlődött. Ezért különböztetik meg alpesi, appennini és balkáni rokonaitól. Sok olyan jegye van, melyek nincsenek meg más kárpáti hegységek zergéinél sem. Ezért elmondható, hogy olyan zerge, amilyen a Tátrában él, csupán kb. 900 egyed van a földtekén. A tátrai zerge a hegység szimbóluma.
A második jellegzetes állat a mormota. Ürgéhez hasonló, hosszú téli álmot alvó, félénk, de kíváncsi állat. Téli szállását mélyen a föld alatt építi meg. Amint a havasokon kisarjad a friss tavaszi növényzet, a magasabb régiókba vándorol. Jóízű húsa és gyógyhatásúnak tartott hája miatt a déli oldalon csaknem teljesen kiirtották. A Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) a Tátra északi oldaláról telepített át állatokat, amelyek elszaporodtak, s a mormota napjainkban már mindenütt megtalálható.
A Magas-Tátra sziklás bércein honos a szirti sas, amely a sziklafalak hozzáférhetetlen helyein fészkel. Nevezett ragadozót a vadállomány pusztítása miatt még a háború előtt oly mértékben irtották, hogy ma csupán 2–3 pár fészkel az egész területen.
A magas hegyek legszebb madara a hajnalmadár. Csak a sziklák között él, és ott keresi táplálékát, a repedésekben rejtőző rovarokat, álcákat, petéket. Repülő rovarokat is fog. Szépsége csak repülés közben bontakozik ki igazán. Az apró hamuszürke madár tollai a szárnyak alatt bíborvörös színűek, s repülés közben igen szép látványt nyújtanak. Főleg a hegymászók találkoznak e madárral. Sok állat él még a Tátrában, de legnagyobb részük kerüli az embert; rejtőzködő életmódjuk miatt nemigen kerülnek szem elé.
A Tátra alján fészkel a fehér gólya, és Zúgó(Podspády) környékén, a Ždiari-törésben előfordul a ritka fekete gólya is. A sűrű erdőkben számos őz, szarvas, vaddisznó, róka, borz, vadmacska, valamint sok apró rágcsáló él. Ezen a területen olyan ritka állatfajok is előfordulnak, amelyek Nyugat-Európában már rég kipusztultak, mint a barna medve, a farkas, a hiúz és a vidra. Sok erdei vad, mint például a medve, nyáridőben az erdőövezet felső határán túli fátlan területeken is otthonra talál. Az alhavasi és a havasi öv több olyan ritka, s szigorúan védett állatfaj élőhelye, melyek az utolsó jégkorszak idejéből valók. Ilyen a tátrai zerge, a havasi mormota, továbbá kevésbé ismert emlősök, mint például a tátrai havasi pocok és a hegyi cickány.
A magashegységi madárvilág jellemző képviselője az erdőövezet felső határán tanyázó fenyőszajkó, félénk magtörő, amely leginkább a cirbolyafenyő magvaival táplálkozik.
Nyaranta keresztes viperák sütkéreznek a sziklákon: ez az egyedüli kígyófaj, mely előfordul a Tátra magasabb fekvésű helyein. A tátrai patakok hala a pisztráng, a pénzes pér, a kölönte és a küllő. Csak az alacsonyabban fekvő tátrai tavakban élnek halak: a Poprádi-tó természetes élőhelye a pisztrángnak. A Csorba-tóban élő halak nagy részét mesterségesen telepítették.
A Furkota-tavak hideg vizének egyedüli lakója az átlátszó kérges északi tócsarák.
viszonylaton köti össze. Mely lehetővé teszi, hogy a túránkat ne a kezdőhelynél fejezzük be, mert a „villamossal” visszajuthatunk a kiindulásunkhoz, amennyiben szükséges.
A Fogaskerekű a Tátracsorba feletti Lieskovec megállóhelyen
1908-ban helyezték üzembe a drótkötélpályát, az eredeti nyomvonalán egészen 1967-ig üzemelt.
A sikló nagyjavítását 1967-ben végezték el. Az egész közlekedési rendszer technológiáját az olasz Ceretti-Tanfani cég szállította.
2007 novemberében cserélték a két szerelvény újakra. [1], képgaléria [2]
Műszaki paraméterek:
Alsó állomás: Ótátrafüred (Starý Smokovec) – 1025 m
Felső állomás: Tarajka (Hrebienok) – 1263 m
A pálya teljes hossza: 1937 méter
Szintkülönbség: 238 méter
Menetidő: 7 perc (2007-ig a régi sikló)5 perc(2008-tól az új szerelvények)
Max. emelkedés: 149‰
Max. szállítási férőhely: 128 személy (2007-ig a régi sikló)160 személy(2008-tól az új szerelvények)
Vázseci-cseppkőbarlang(Važecká jaskyňa) – Magas-Tátra és az Alacsony-Tátra közötti völgy; teljes hossza: 530 m; A látogatási útvonal 235 m hosszú.
A Tátraaljánál fekvő Vázseci-karsztban, Vázsec(Važec) község nyugati peremén, Liptószentmiklós(Liptovský Mikuláš) és Poprád között található. A barlang bejárata 8 méterrel a Fehér-Vág szintje felett, 784 m tengerszint feletti magasságban nyílik. 1934-től látogatható, 1954-ben újjáépítették a barlang látogatási útvonalát és bevezették a villanyvilágítást.
Nem látogatható, lezárt barlangok:
(Mesačný tieň (Holdárnyék)) – Magas-Tátra; hossza: 9 500 m; mélysége: 433 m
(Javorinka) – Magas-Tátra; hossza: 8 457 m; mélysége: 360 m
Tomko-barlang(Tomkova jaskyňa) – hossza: kb. 7 m; 1947. július 11-én fedezte fel Anna és Krzysztof Tatarkiewicz.
Jávor-völgy
Jég-barlang(Ľadová jaskyňa) – hossza: 15 m; 1955-ben lengyel barlangászok – W. Chodorowska, A. Chodorowski, L. Dzięgiel, K. Grotowski, K. Kowalski, M. Mielcarski, A. Ostrowicz és J. Tomaszewski – fedezték fel. Nevét belseje erős eljegesedése miatt kapta.
Jávor-barlang(Jaskyňa nad Javorom) – hossza: 26 m; 1955-ben lengyel barlangászok – W. Chodorowska, A. Chodorowski, L. Dzięgiel, K. Grotowski, K. Kowalski, M. Mielcarski, A. Ostrowicz és J. Tomaszewski – fedezték fel. Nevét a bejárata közelében lévő hatalmas jávorfáról kapta.
Medve-barlang(Medvedia jaskyňa) – hossza: 25 m; 1955-ben lengyel barlangászok – W. Chodorowska, A. Chodorowski, L. Dzięgiel, K. Grotowski, K. Kowalski, M. Mielcarski, A. Ostrowicz és J. Tomaszewski – fedezték fel. Nevét a barlangban talált nagy mennyiségű medvecsontról kapta.
Medve-odú(Medvedia diera) – hossza: kb. 10 m; 1955-ben lengyel barlangászok – W. Chodorowska, A. Chodorowski, L. Dzięgiel, K. Grotowski, K. Kowalski, M. Mielcarski, A. Ostrowicz és J. Tomaszewski – fedezték fel. Nevét a közeli Medve-barlangról kapta.
Zöld-barlang(Zelená jaskyňa) – hossza: kb. 10 m; 1955-ben lengyel barlangászok – W. Chodorowska, A. Chodorowski, L. Dzięgiel, K. Grotowski, K. Kowalski, M. Mielcarski, A. Ostrowicz és J. Tomaszewski – fedezték fel. Nevét a közeli Jávorvölgyi-Zöld-patakról kapta.
Szűk-barlang(Tesná jaskyňa ) – hossza: 121 m; 1955-ben lengyel barlangászok – W. Chodorowska, A. Chodorowski, L. Dzięgiel, K. Grotowski, K. Kowalski, M. Mielcarski, A. Ostrowicz és J. Tomaszewski – fedezték fel. Nevét folyosója szűk jellege miatt kapta.
Nedves-barlang – Víz-lyuk (Mokrá diera – Vodná jama) – hossza: kb. 100 m; A legszebb tátrai vizes barlang. A kb. 100 m hosszú folyosóján egy vízér folyik végig, amely egy különös vízesésen keresztül zuhan le. A barlangnak két nyílása van, mindkettő a Jávor-patak felé néz, amely a barlangól egy földalatti vízéren keresztül jelentős vízmennyiséget kap. Genersich Keresztély, a késmárki Líceum tanára, létrával jutott át a barlang vízesésén. 1827-ben Albrecht Sydow német földrajztudós kutatta át és írta le a barlangot. Az 1863-tól megjelenő turistakalauzok némelyike is említést tett róla. Az újabb kutatások kimutatták, hogy hajdan kincskeresők, aranyásók dolgoztak a barlangban.
Száraz-barlang(Suchá diera) – A barlangot a kincskeresők már régen ismerték. 1873-ban Kolbenheyer Károly hőmérsékleti méréseket végzett benne. 1879-ben a barlangot Róth Samu, lőcsei tanár és barlangász kutatta át és írta le. Neve jól jellemzi a barlangot és egyben ellentéte a szomszédos Nedves-barlang elnevezésének.
Felső-Mormota-barlang(Vyšná svišťová jaskyňa) – hossza: 15 m; 1958. szeptember 3-án K. Grotowski lengyel barlangász fedezte fel.
Javorinai-Siroka-völgy (Széles-völgy)
Csendes-lyuk(Tichá diera) – hossza: kb. 10 m; mélysége: 5 m; 1958-ban K. Grotowski és K. Kowalski lengyel barlangászok fedezték fel és írták le. Nevét a közeli Csendes-tóról kapta.
Kápolna-barlang – Kosculek-barlang (Kostolík) – A főterme 16 m hosszú, 5–6 m széles, falai függőlegesek. A barlang belsejében az átszivárgó víz hosszú jégcsapokat alkot, amelyek templomi hangulatot ébresztenek. Innen a barlang neve. A barlangot 1881-ben Róth Samu lőcsei tanár fedezte fel.
Szepesi Miska-völgy
Szepesi Miska-barlang(Spismichalova jaskyňa) – A Horváth-lejtő alatti Szepesi Miska-barlangnak hatalmas bejárata van, de folyosója egyszerű, kb. 25 m hosszú. A barlangot régóta ismerik. Télen sót helyeztek ide a zergék számára. Nevét a Szepesi Miska-völgyről kapta.
Fülöp-völgy
Alsó-Fülöp-barlang(Nižná Filipčianska jaskyňa) – Kb. 1180 m tengerszint feletti magasságban, közel a Fülöp-hegy ormához, a hegy d. oldalán található kis, mintegy 6 m hosszú barlang.
Felső-Fülöp-barlang(Vyšná Filipčianska jaskyňa) – Kb. 1200 m tengerszint feletti magasságban, közel a Fülöp-hegy ormához, a hegy d. oldalán található kis, mintegy 8 m hosszú barlang.
Gąsienica-völgy
Jobb oldali-barlang(Pravá jaskyňa) – Kb. 2250 m tengerszint feletti magasságban a Gąsienica-torony d. csúcsfalának lábánál, a Zawratról a Svinicára vezető jelzett ösvénytől kissé feljebb két kis barlang található. Közülük a k., a nagyobbik a Jobb oldali-barlang. A barlang egy óriási üreg a gránitkőzetben, méretei: 2,5 m széles, 3 m magas és 4 m hosszú. Az alja ferde, emelkedő.
Bal oldali-barlang(Ľavá jaskyňa) – Kb. 2250 m tengerszint feletti magasságban a Gąsienica-torony d. csúcsfalának lábánál, a Zawratról a Svinicára vezető jelzett ösvénytől kissé feljebb két kis barlang található. Közülük a kisebbik a Bal oldali-barlang.
Tátraalji települések
Magastátra városA Grandhotel épülete ÓtátrafüredenA Szent Egyed tér PoprádonA késmárki Thököly-vár kapujaSzepesváralja
Bölényfalutól 7,5 km távolságra található füves tisztáson épült fel 1949-ben a menedékház. A Rohács-völgy napos hegyi lejtőjén, az Obsita-csúcs (1687 m) alatti épületet műúton is meg lehet közelíteni. 35 személy a főépületben, további faházakban 30 főnek tudnak szállást biztosítani.
Zsári menedékház (1325 m)
Žiarská chata
A Zsári-völgy – Žiarska dolina középső részén található, egészévben nyitva tartó menedékház. A téli idényben előszeretettel látogatják a síelők a környékbeli felvonók miatt. Jelenleg hét szobában összesen 28 személyt tudnak elszállásolni.
Rudolf trónörökös vadászháza
Rudolfova chata
A Necfer-völgy a 19. században legfelső körök vadászterülete volt. Maga a tragikus sorsú trónörökös, Habsburg Rudolf főherceg is a itt a Necfer-réten építette 1880-ban vadászházát, egy három helyiségből álló földszintes faépületet, mellette fészerrel a lovak és a személyzet részére. A fészert a turisták bármikor használhatták, ha nem voltak jelen a tulajdonosok. Rudolf halála után, 1889-ben a kincstári erdőgazdaság a turisták részére a házat is hozzáférhetővé tette. A kulcs a podpanszkói erdésznél volt. A ház közelében állt egy pásztorkunyhó, ahol a turisták szintén megszállhattak. A vadászház 1909-ben leégett, és ugyanilyen sorsa lett a pásztorkunyhónak, hat évvel később.
Nefcer-völgyi vadászkunyhó
Mühlmann-menedékház
Mühlmannova chata
Az erdőgazdaság 1912-ben nem messze a Necfer-patak torkolatától felállított egy erdészházat; ezt a Csehszlovák Turista Klub menedékházzá alakította, és a szervezet vezető egyéniségéről Mühlmann-háznak nevezték el. A gyér látogatottságú, kb. 40 fekvőhelyes ház a körülmények szerint egész évben nyitva volt, főleg lengyel turisták látogatták.
A Kriván alatti Három-forrás közelében, Vázsec községtől szerzett telken Kertész J. épít (1933) emeletes, étteremmel, két hálóteremmel és hét vendégszobával bíró, összesen 58 személyt befogadó menedékházat. A menedékház 1999 telén leégett. Tervek vannak az újraépítésére.
Rašo kpt. menedékház
Chata kpt. Rašu
A Vázseci menedék ház viselte egy időben ezt a nevet.
Nedobry-menedékház
Nedobrého chata
A példát követve Nedobry G. Vázseci menedékház K-re, mintegy feleúton Csorba-tó felé, a Jami-tónak nevezett apró morénatavacska partján épít turistaházat (1935) s ezt az addig jóformán teljesen ismeretlen zugot néhány év alatt komoly teleppé kívánta fejleszteni.
Furkota-völgyi menedékház
Lonek-menedékház
Furkotská chata
Lonekova chata
Chata kpt. Rašu
József-menház
Jozefova chata
A Csorba-tónak a partján az egyesület 1875-ben Szentiványi József támogatásával (aki telket, fát és 400 K-t adott), mintegy 2900 K költséggel felépíti a róla elnevezett József-menedékházat, a tátrai fejlesztéseknek köszönhetően a forgalom úgy megnőtt, hogy 1877-ben a menedékházba vendéglős költözhetett be, a menedékházhoz az egyesület istállót, a tóparton pedig Szentiványi újabb villát (Miklós-lak) építhetett.
1879-ben nőtt ki a földből a Magyarországi Kárpát Egyesület kisebb fa turistaháza, a Poprádi-tó partján az első un. Majláth ház, (az MKE Liptói Osztályának I. alelnökéről, Majláth Béláról, Liptó vármegye alispánjáról nevezték el) de egy évvel később 1880. július 18-án teljesen leégett. Állítólag gyógynövénygyűjtők gyújtották fel mivel azt hitték, a turistákról, hogy valamiféle konkurenciát jelentenek a számukra.
Békás-tavi kunyhó
Békás-tavi menedékkunyhó
Hincova koliba
A Majláth-menedékház 1880. évi elvesztését néhány hét múlva egy fakunyhóval pótolták, amely eleinte a Hincó- és Békás-völgy elágazása fölött volt, majd 1885-ben a Békás-tavak katlanába (1680 m) helyezték át, ahol a patak partján állt, míg 1895-ben össze nem dőlt.
1881-ben egy azonos méretű kőházzal helyettesítették, ahol Záborszky Pál, volt kalauz lett a gondok, aki élelmet is felszolgált a turisták részére. 1890-ben ez az épület is a tűz martalékává vált és vele együtt a vendégek névsorával teleírt falak, ajtók és ablakok is, melyek a turistaforgalom tanúi voltak. A ház kétszeres elvesztése kedvét szegte az MKE-nek a pótlásra, így harmadik házat 1892-ben építette a terület tulajdonosa Máriássy Ferenc. Az épület három helyiségből állt, kőből és fából épült. Később a terület új tulajdonosa Hohenlohe herceg teljesen kitiltotta a területről a turistákat és a menedékházat is, elbontatta. Hohenlohe herceg a Poprád-tavi menház elbontásával nagy felháborodást váltott ki, és kénytelen volt felépíteni egy földszintes faépületet, mely több átépítésen és bővítésen esett át, míg végül 25 helyiségében 150 férőhely lett később turistaszállóval bővítették. Az épület 1961-ig működött mikor összedölt a nagy mennyiségű hó súlya alatt. A helyén épült munkás szálló (mely a Poprád-tavi Hegyi Szálló építőinek épült) 1964-ben leégett.
A régi menedékház mellett már 1958-ban kezdték építeni L. Bauer és F. Čapka építészek tervei szerint az új Hegyi Szállót, mely a mai napig szolgálja a turistaforgalmat.
a Szoliszkóra vezető második ülőfelvonóval egy időben építették meg, ennek felső állomása közelében található.
1944-ben helyezték használatba, de valójában csak 1946-ban fejezték be. Azért építették, hogy menedékként szolgáljon a sízőknek rossz idő esetén. A legfiatalabb menedékház a Magas-Tátrában. [6] 2003-ban teljesen újjáépítették.
Útulňa pod Rysmi
Útulňa pod Váhou
Chata pod Váhou
Útulňa pod sedlom Váhy
A népszerű Tengerszem-csúcs alatt már a 19. század végén kezdett foglalkozni Ubald Felbinger osztrák hegymászó, de technikai és főleg anyagi nehézségek miatt az építkezést mindig elhalasztották. A megvalósítás ellen voltak a turistaszervezetek természetvédelmi részlegei is. A tervek szerint az építkezés helyszíne is változott a Békás-tótól a Hunfalvy-hágó-ig. A megvalósítást a Csehszlovák Turista Klub Poprádi osztálya bonyolította 1931–1933-ban az eredeti tervektől eltérően 100 méterrel lejjebb. A legmagasabban elhelyezkedő turistaház a Magas-Tátrában, csak a nyári időszakban (május-október) üzemel. 2000. február 2-án egy lavina erősen megrongálta. Újjáépítették. A többször lavinák által rongált épület modernizálására, bővítésére terveket készítettek.
Hincó-kunyhó
A Majláth-menedékház 1880. évi elvesztését néhány hét múlva egy fakunyhóval pótolták, amely eleinte a Hincó- és Békás-völgy elágazása fölött volt, majd 1885-ben a Békás-tavak katlanába (1680 m) helyezték át, ahol a patak partján állt, míg 1895-ben össze nem dőlt.
Blasy-menedékház
Felkai-tavi menedékház
Blasyho chata
Az első kőépület 1871-ben a Felkai-tó keleti partján állt. 1874 márciusában elsodorta egy lavina. Tátrafüred igazgatója építette, Blásy Ede a fürdővendégek anyagi támogatásával. Három év múlva a Gránátfalról lezúduló lavina elsodorta.
Hunfalvy-menedékház
Hunfalvy-kunyhó
Hunfalvyho chata
1878-ban a tótól délkeletre kisebb famenedéket építettek, melyet a híres geográfusról, Hunfalvy Jánosrók neveztek el. A házban volt egy társalgó és hálószoba, valamint konyha és kamra. A Sziléziai menedékház megnyitásáig a nyári hónapokban a háznak valamelyik kiszolgált kalauz volt a gondnoka. A fokozódó turistaforgalmat rövidesen nem bírta kielégíteni a szerény kis épület, melyről a lengyel Radzikowski 1886-ban így panaszkodik: „A házban tetőn, kenyéren és pálinkán kívül semmit sem kapni.” A közeli Sziléziai menedékház megépítése után a „régi háznak” (így különböztették meg aj „új háztól”) is nevezett épületben éjszakai menedék működött a hordárok és a hegyi vezetők számára, míg 1913-ban le nem égett.
Felkai turistalak (Felka)
A Felkai-tó közelében 1861-ben épült, de 1874-ben súlyosan megrongálódott.
1895-ben a Magyarországi Kárpát Egyesület sziléziai szekciója felépíttette a tó nyugati partján az első Sziléziai házat, először mint földszintes faépületet. Ez 1962. november 29-ről 30-ára virradó éjszakán egy autogén-hegesztőkészülék elővigyázatlan használata miatt az épület a léngok martaléka lett. Három év múlva kezdték építeni az új 9200 m3 térfogatú, városi szállodai berendezéssel ellátott, sok férőhelyes „Gerlach alatti palotát” ahogy az akkori lapok nevezték. 1968-tól fogadja mai formájában a látogatókat. [7]
Guhr-kunyhó
Guhrova chatka
A Sziléziai menedékház fele útjának táján, a Felka-patak nyugati partján az 1924-ben felépített síugrósánc mellett, a versenyzők és nézők kényelmére, de egyúttal turisták nyári használatára is Guhr M. dr. 1926-ban 15.000 csK költséggel menedékházat épít (Guhr-kunyhó).
Tátrafüred és a Tar-pataki-vízesések környékén a turistakultúra első jelei a MKE alapításakor már több évtizedes múltra tekintettek vissza. Itt épül 1875-ben az 1865 óta álló, de már romlásnak indult Rainer-kunyhótól mintegy félórányira a MKE első menedékháza, a Rózsa-menedékház; (Gräffl-Győrffy Róza bárónő tiszteletére keresztelték, aki a tátrafüredi vendégek sorából az egyesületnek sok barátot szerzett); építésére és bővítésére az egyesület mintegy 3350 K-t költ. A háború után a tarpatakfüredi Rózsa-szálló leégett (1926)
A MKE legelső menedékházának: a Rózsa-menedékháznak, illetőleg a tarpataki leégett Rózsa-szállónak helyén a KV 1934-ben a Guhr-család kezdeményezésére és annak messzemenő támogatásával (a telken felül 130000 csK-t adományoznak) emeletes turistaszállót épít. A 137000 csK költséggel épült "Guhr-diákotthon" földszintjén vendéglőhelyiségek és a bérlő lakása, emeletén pedig négy, egyenként 4-ágyas szoba és két hálóterem, összesen 16 hálóhellyel; kezelését a Tátra-Egylet vállalta. A Tarajka oldalában, 5 percnyire a siklóvasút felső állomásától. 1992-től szállóként működik.
A legrégebbi turistaház a Magas Tátrában. 1863-ban építtette Rainer János György(Ján Juraj Rainer). A Zerge-szálló megépülésével 1884-ben megszűnt. Miután a mellette lévő Zerge-szálló leégett, 1998-ban lett újraépítve.
Zerge-szálló (1300)
Zerge-lak
Zerge-vendéglő
Kamzík
Hôtel Divá koza
1884-ben a Rainer-kunyhó mellett épült, mint magán vállalkozás. Az államfordulatig a Magyar Kincstár tulajdona volt. Az I. világháború után a Csehszlovák Turista Klub vette át. Idővel a szállodát kibővítették, az utolsó tulajdonosa az Interhotel Tatry vállalat volt. A majdnem százéves, műemlék értékű, hangulatos épületet egy tűz pusztítást követően, higiéniai okokra hivatkozva elbontották 1980-ban. Jelenleg csak fűvel benőtt terméskő alapja látható.
1907-ben magyar erdészmérnök állíttatott itt egy vadászházat, majd kisebb javítások után 1910-ben átadta a turistaközönségnek. Az 1924-es bővítéssel alakult ki a mai turistaház, amelyet 1998. június 15-én tűzvész pusztította el. Újraépítették. [8]
A turistaházat az ismert hegyi vezető Štefan Zamkovský (1908–1961) építette feleségével Ludmilával, 1942–1943-ig, addig a Téry turistaházat bérelték. 1992-ben a kárpótlást követően a turistaház visszakerült Štefan Zamkovský leszármazottainak tulajdonába. [9]Archiválva2007. szeptember 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
A legmagasabban található egészévben üzemelő turistaház a Magas-Tátrában. A ház 1899-ben épült, kezdetek óta a selmecbányai "szegények orvosának" Téry Ödönnek (1856–1917) a nevét viseli. [10]
1841-ben és körülfalazásával 1877-ben létrejött egy egyszerűbb hajlék, majd további javításokkal 1941-ben egy beton turistaház. A turistaház egész évben fogadja a látogatókat. [11]Archiválva2007. november 12-i dátummal a Wayback Machine-ben
A Lomnici-csúcsra vivő drótkötélvasút Kőpataki-tó átszálló állomásával egybeépülve.
Gertrud-menedékház
Zsázsa-forrás melletti menedékház
Gertrúdina chata
Chata pri Šalviovom prameni
A majdani Tátralomnici drótkötélpálya alsó szakaszának középső (Start) állomásának közelében álló, egy helységből álló menedékházat 1912-ben építtette a lomnici fürdőigazgatóság.
Egyed-menház
Egyed-menedékházEgyed-kunyhóEgyedi-menedékház
Egidova chata
Egýdova chata
MKE a Weidau-rétjén 1876-ban épített, majd 1880-ban a Zöld-tóhoz áthelyezett egyszobás Egyed-menedékházát, (Egyed-menedékház, Berzeviczy Egyed, a MKE akkori elnöke tiszteletére), melyet ennek leégése után (1883) követett a kétszobás, előszobás második ház (1884); ezt 1887-ben a tó északi partjáról áthelyezték a védettebb déli partra s ugyanakkor (1887–88) a Fehér-víz-völgyében hozzá mintegy 3000 K költséggel új szekérutat építenek. E menedékház 1890-ben másodszor is leégett; fölépítik, de még ugyanazon év őszén harmadszor is a lángok martaléka lesz. E három menedékházra az egyesület mintegy 2300 K-t költ.
Brnčalova chata
Fridrichova útulňa pri Zelenom plese
Bedrichova chata
Az egyesület nem nyugodhatott bele a menedékház elvesztésébe s 1894-ben már országos gyűjtést indít az új menedékház építési költségeinek előteremtésére. Az eredmény igen szerény volt: adományokból 1040 K, előadásokból 1200 K, részjegyekből 4100 K gyűlt össze; emiatt az egyesület kénytelen az eredeti tervet elejteni s egy kisebbel megelégedni. A szerényebb menedékház 9700 K költséggel 1897-ben készült el s az egyesület védnökéről (Frigyes főhercegről, aki az építkezést 200 K-val támogatta) Frigyes-menedékháznak keresztelték. Benne 3 szoba, konyha, étterem, veranda. Építésével egyidejűleg (1894–95) a MKE a Weidau-ról a tóhoz 2 m széles, kocsival is járható utat épít s egyúttal a Zöld-tó tükrét is gáttal felemeli, úgyhogy felszíne egyharmadával megnőtt. A munkálatokat a szepesbélai Kaltstein A. vezette és ellenőrizte. 1899-ben a vihar lesodorta a menedékház tetejét; helyreállítása és javítása 1900-ban mintegy 2000 K-ba került; alapos javításon esett át a ház 1902-ben, de különösen 1913-14-ben, amikor az egyesület a menedékház javítására Es berendezésének kiegészítésére mintegy 3500 K-t költ; a további bővítési munkáknak a háború kitörése vetett véget. A háború alatt és után a Zöld-tavi menedékház évekig őrizet nélkül állott s emiatt betörésektől és romgálásoktól rendkívül sokat szenvedett. 1921-ben akadt csak újból bérlője, aki a menedékházat rendbehozta, 1925-26-ban pedig a KV 15.400 csK költséggel jelentékenyen kibővíti, befogadóképességét 36 személyre emeli s ekként lehetővé teszi állandó üzemét. Az új épületrész berendezésére 30000 csK-t költ; 1934-ben aztán a házat mintegy 54000 csK költséggel újból bővíti, úgyhogy ma tíz szobában és két közös hálóteremben 40-40 ággyal, azonkívül pedig 3 nappali helyiséggel és 9 gazdasági helyiséggel rendelkezik. [12]
Zsázsa-forrás melletti menedékház
Tardík-menedékház
Tardíkova chata
Tardíkova útulňa
A Fehér-víz-völgyi Zsázsa-forrásnál épült, de tönkrement régi famenedékház újjáépítését a KV évek óta tervezte s e célból a terület bérletét is (1925) megszerezte; az építkezéshez azonban nem lévén módja, ott a Tárgyik-fivérek építettek (1934) nyolcszobás, vendéglős, állandóan lakott turistaházat.
Votruba-menedékház
Votrubova chata
Votrubovka
A Fehér-tavak közelében a katonaság 1922-23-ban 20-személyes famenedékházat épített, (Votruba-menedékház, V. tábornok nevéről), melyet 1924-ben a KCST késmárki osztálya vett kezelésbe s 1932-ben jelentékenyen kibővített. A menedékház konyhából, étteremből, közös hálóteremből és négy szobából állt s 30 személynek nyújtott szállást.
Késmárki menedékház (1615 m)
Fehér-tavi menedékház
Kežmarská chata
A menedékházat tűzvész pusztította el 1973-ban. Nem építik fel újra, mivel túravidéke a Bélai-Tátra, melynek teljes területe állandóan zárt, tiltott terület.
A Jávor-völgyből kiágazó Hátsó-Rézaknák völgye középső szakaszán, a Fehér-tavi-csúcs alatt
Goldbergi síkunyhó (Késmárknál)
A Fehér-víz bal partján, a Késmárki Kosár közelében fakadó Studentenbrunn mellett a Tátraegylet szerez (1933) síkunyhó céljára telket.
Pod Viszoka alatti menedékházak
Chaty na Poľane pod Vysokou
A Poduplaszki-völgyben a Karám-réten (Pod Viszoka réten) lévő hegymászótábort csak szervezett hegymászók, és kizárólag a Tátrai Nemzeti Park Hegyi Mentőszolgálata írásbeli jóváhagyásával használhatják. A tábor kapacitása: 15 sátor 30 főre.
Frölich Dávid (1595, Késmárk – 1648. április 24., Lőcse) – Geográfus, kalendáriumkészítő, csillagász és matematikus volt, sőt jelentős fizikai ismeretekkel is rendelkezett. Magányos alakja e századnak, korát sok szempontból megelőzte, tanítványa, követője nem volt, és az utókor még sokkal mostohábban bánt vele, mint Honterus Jánossal, a tudós nyomdásszal és tanítómesterrel, akinek műveivel legalább a szorgalmas filológusok és egyháztörténészek foglalkoztak.
Augustini ab Hortis Keresztély (1598. december 6., Neisse, Szilézia – 1650. augusztus 21., Kakaslomnic, Szepes vm., sírja az evangélikus templomban) – Orvos és természettudós. Orvosi diplomáját 1620-ban szerezte Basel-ban, Svájcban, majd Sziléziában gyakorlóorvos. 1622-ben Késmárkon telepedett le, városi orvosként. 1623-ban megözvegyült, 1626-ban újranősült és Kakaslomnicra költözött. Ezután Bécsben II. Ferdinánd személyes orvosa lett, 1631-ben füvészkertet létesített, ezért 1631-ben II. Ferdinándtól magyar nemességet kapott (német nemessége már megvolt) és az ab Hortis nemesi előnevet (ab Hortis = füvészkerti). A császár 1637-ben bekövetkezett halála után visszatért a Szepességbe, Kakaslomnicra, bár III. Ferdinánd alatt is megvolt a királyi orvos címe.
Daniel SpeerMagyar Simplicissimus: 1683-ban kiadott, kalandos életét bemutató könyv XIII. fejezetében megemlékezett tátrai kirándulásáról is. Késmárkról indult, sajnos azonban útja nehezen rekonstruálható. Talán az akkor legmagasabbnak vélt Lomnici csúcsot mászta meg többedmagával. A történet egyébként tanulságos, megemlékezett az akkori "hegyivezetőkről", a mászások technikájáról, valamint a korabeli csúcskönyvről is: "Vezetőnk egy kiszögellő rettenetes szikla tövében néhány kődarabokból rakott halmocskát mutatott, amelyek alatt bádog dobozkákban pergamenre írt nevek voltak találhatók. Sajnáltuk, hogy emlékünk megörökítésére mi nem hoztunk effélét magunkkal, mire vezetőnk megszólalt. "Nekem van íróhártyám és bádogskatulyám, mit adtok érte, ha átengedem, s tollat, tintát is adok hozzá?" Egy forintot ajánlottunk, de meg kellett ígérni, hogy meg is adjuk. Tehát felírta mindenki nevét, életkorát, születése helyét, évét és napját; e lapot betettük a dobozkába, s köveket raktunk rá, nagyobb halomba, mint a régi."
idősebb Buchholtz György (1643. április 1., Kisszeben, Sáros vm. – 1724. május 11., Kakaslomnic) – Tátra-kutató, 1665–1675 között tanár, 1675–1682 között mint evangélikus nem oktathatott, ekkor üzlettel foglalkozott, vízi úton szállított árut Szepességből Gdansk-ig. 1682-ben, amikor megszűnt az evangélikusok vallási üldözése, evangélikus lelkipásztorrá szentelték, lelkipásztor volt Batizfalván 1682–1688 között, majd igehirdető Késmárkon 1688–1705 között, Kakaslomnicon 1705–1709 között, itt szünetekkel 1716-ig volt lelkipásztor. Sírja a kakaslomnici katolikus templomban található (régebben evangélikus templom volt).
ifjabb Buchholtz György (1688. szeptember 3., Késmárk – 1737. augusztus 3., Késmárk) – Tanár, természettudós, evangélikus lelkész. Teológiát és más tudományokat külföldön tanult, többek között Gdansk-ban (1708). Először Kispalugyán, Liptó vm., 1714–1723 oktatott. Itt fedezte fel a Deményfalvi-barlangot és készítette el első rajzát, amelyet Bél Mátyás a Hungariae antiquae et novae prodromus, 1723 művében tett közzé. A barlangban talált barlangi medve csontjaiból összereakta e medve csontvázát, ezt elküldte Drezdába a szász királyi udvarba, amiért kitüntetésben részesült.
Bél Mátyás (1684. március 24., Ocsova, Zólyom vármegye – 1749. augusztus 29., Pozsony) – Apja Bél Mátyás mészáros, anyja a veszprémi származású Cseszneky Erzsébet. Losoncon, Alsósztregován, Besztercebányán kezdte tanulmányait, majd Pozsonyban az evangélikus líceumban végezte a "humaniórákat". Veszprémben nevelő, majd Pápán a református főiskolán képezi magát tovább. 1704-től 1707-ig Halléban a hallei egyetemen teológiát, orvostudományt és állattudományt tanul, majd Bergenben a gimnázium igazgatója. 1709-től 1713-ig Besztercebányán segédlelkész, utóbb a gimnázium rektora. Heister tábornok – mint Rákóczi-szimpatizánst – kevés híján kivégezteti. 1714-ben meghívják a pozsonyi evangélikus gimnázium rektorának. 1716-ban nőül veszi Hermann Zsuzsannát, akitől nyolc gyermeke születik. 1719-ben megválasztották a pozsonyi evangélikus egyház első lelkészévé, s ezt a tisztet töltötte be 30 esztendőn keresztül. 1742-ben szélütés éri, ezután rövidesen nyugalomba vonul. A 18. század legnagyobb magyar történet- és földrajztudósának köszönhetjük a Liptói-havasok első, meglehetősen pontos leírását.
Buchholtz Jakab (1696. december 29., Késmárk – 1758. május 14., Késmárk) A Tátra és környékének elhivatott kutatója. Elsajátított tudása csodákba és kincsekbe vetett naiv hitével keveredett. Késmárkon szűcsmester volt.
Czirbesz András (1732. szeptember 11., Szepesváralja – 1813. január 12., Igló) – 1757-től evangélikus lelkipásztor Iglón, 1791-től 13 szepességi város szenátora, természettudós (mineralógus), történész, érmegyűjtő. Nagy kőzetgyűjteménye volt. A legkorábban nyomtatásban megjelent, az egész Tátrát bemutató leírás az iglói cipszer evangélikus lelkésztől származik.
Robert Townson (1762, Spring Grove, Marshgate, Surrey, Anglia – 1827. június 27., Varro Ville, sírja Paramatta-ban, Ausztrália) – Angol természettudós, utazó, az edinburgi skót Királyi Társaság tagja (1791), az egyik első Tátra-kutató, elsőként végzett barometriai magassági méréseket. 1793-ban, öt hónapos magyarországi utazása során egy hónapot töltött a Magas-Tátra vidékén a már korábban is említett angol természettudós. 1793-ban járt a Tátrában, annak több völgyét kereste fel, ő az első ismert turista a Fehér-tavi-csúcson ("Grosser Hans" nevű zergevadásszal 1793. augusztus 9-én). Ő volt az első, aki az akkori modern műszerekkel számos csúcs magasságát megmérte, s megállapította, hogy az 1440 öl (2730 m) magas Lomnici-csúcs magasabb a Krivánnál. Járt a Mészárszékeken, a Krivánon is. A Tátra flórája és faunája érdekelte.
Göran Wahlenberg (1780. október 1., Skarphytta k. Filipstad, Värmland megye, Svédország – 1851. március 22., Uppsala, Svédország) – Svéd orvos, botanikus, földrajztudós, geológus. Az uppsalai egyetemen szerzett orvosi diplomát 1806-ban; 1826-tól az Uppsalai Egyetem botanika tanára majd 1829–1851 között botanika és orvostudomány tanára. Skandinávia, Finnország, a Kárpátok és az Alpok növényzetének kutatója.
Genersich Keresztély (1759. január 3., 4. vagy 8., Késmárk – 1825. április 30., Késmárk) – Mineralógus, történész, teológus, a késmárki Líceum tanára (1786–1795), 1789-től evangelikus másodlelkész Késmárkon. Egyetemi tanulmányait Jénában, Göttingenben és Utrechtben végezte. Kétkötetes történelmi munkájával (Merkwürdigkeiten der Königlichen Freystadt Késmark in Oberungarn, am Fusse der Carpathen (I.: Kassa 1804., II: Lőcse 1804.)) vált híressé. A mű nemcsak Késmárk, hanem az egész Szepesség és a Tátra múltjával, egyéniségeivel foglalkozik. E műben található az első írásban feljegyett tátrai kirándulás (Laszky Beáta késmárki polgárokkal 1565-ben).
Mauksch Tamás (1749. december 20., Késmárk – 1832. február 10., Késmárk) – Természetkutató, az egyik első tátrai kutató, tanár, evangélikus lelkész, kereskedő. A késmárki líceumban érettségizett, majd a lipcsei egyetemen tanult teológiát és természettant. 1776–1784 között a késmárki líceum tanára és igazgatóhelyettese volt, 1784–1786 között német evangélikus lelkipásztor Bártfán, 1786–1802 között ugyanaz Nagyszalókon, Szepes vármegye – itt kezdett borral kereskedni. 1802-ben lemondott lelkipásztori állásáról, Késmárkra költözött, kereskedett, többek között krakkói kereskedőknek bort árult.
Berzeviczy Gergely (1763. június 15., Kakaslomnic – 1822. február 23., Kakaslomnic) – Politikai gazdaságtannal foglalkozó közgazdász, ügyvéd, Kakaslomnic társtulajdonosa (ezzel a Magas-Tátra részének is), egyéb szepességi birtokok tulajdonosa, a tátrai turizmus egyik első úttörője.
Asbóth János (1768. december 13., Nemescsó – 1823. június 19., Zombor) – Természettudós (mineralógus, botanikus, zoológus), Göttingenben tanult, a lőcsei majd a késmárki gimnázium filozófia és természetrajz tanára. 1801-től a Festetich féle keszthelyi Georgikon igazgatója, a gazdasági tudományok tanára, közben egy ideig Festetics György jószágigazgatója is.
Genersich Sámuel (1768. február 15., Késmárk – 1844. szeptember 2., Lőcse) – Genersich Keresztély és Genersich János öccse, orvos, botanikus. Bécsi egyetemi évei után hat éven keresztül Késmárkon praktizált, aztán Lőcsere költözött, ahol élete végéig a városi fizikus (orvos) posztját töltötte be. Itt adta ki 1829-ben a jószág betegségéről szóló brosúráját. Fiatalkori éveitől főleg a botanika érdekelte. Botanikai célú kirándulásokra járt a Szepességben és a Tátrában, nagy növénygyűjteménye volt. Fő műve: Florae Scepusiensis Elenchus, seu Enumeratio plantarum in Comitatu Hungariae Scepusiensi, eumque percurrentibus montibus Carpathicis sponte crescentium (Lőcse 1798.)
Albrecht von Sydow (1799, Potsdam, Németország – 1861, Magdeburg, Németország) – Német földrajztudós, Tátra-kutató, a porosz hadsereg tisztje, topográfusa, tábornoki rangig vitte. Ritter Károly berlini geográfus előadásától inspirálva 1827-ben járt a Tátrában, akkor még hadnagyi rangban.
Blasy Ede (1820. május 3., Felka, Szepes vármegye – 1888. június 25., Felka) – Nagy zergevadász, felkai kereskedő és közbirtokos. 1869–1874 között az Ótátrafüredi szanatórium igazgatója. Közreműködött az MKE alapításában, később az MKE Magas-Tátrában végzett munkáiban: utak és menedékházak építése (ő építette az első menedékházat a Felkai-völgyben – saját költségén, közreműködött a Szalóki-tavak melletti kunyhó és a Menguszfalvi-völgyben a Hincó-tavi- és a Békás-tavi-patak összefolyásánál épült első menedékház felépítésében), hegyivezető szolgálat megszervezése.
Grósz Alfréd (1885. augusztus 25., Késmárk, Szepes vm. – 1973. március 1., Késmárk, Szepes vm.) – Minden idők egyik legjobb szepesi hegymászója, tevékenysége a hegymászáson kívül kiterjedt a turizmusra, sísportra, hegyimentésre, természetvédelemre, a tátrai hegymászás és turizmus történetének kutatására. A felsorolt területen számos cikk, könyv szerzője. Német anyanyelvű magyarnak vallotta magát.
Komarnicki Gyula Dr. (1885. február 22., Budapest – 1975. augusztus 27., Budapest, sírja a Farkasréti temetőben) – Lengyel származású édesapja a késmárki Nendtvich Karolinát vette feleségül (meghalt 1909-ben). Az egyik legjobb magyar hegymászó, a Magas-Tátra egyik legkiválóbb ismerője, magyar- és német nyelvű tátrai hegymászókalauzok szerzője, ügyvéd. 1928–1934 között a Magyar Államvasutak vezérigazgatója, 1934–1944 között a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság vezérigazgatója. A BETE alapító tagja, később elnöke (1909), majd tiszteletbeli tagja, a sajtó bizottsági tagja. 1906–1914 között a legjobb hegymászók közé tartozott a Magas-Tátrában. 1942-ig mászott, de még 1968-ban is turistáskodott. Kötéltársa legtöbbször öccse, Komarnicki Román és Grósz Alfréd volt, de nagyon sok magyar, német és lengyel hegymászóval is mászott. A Magas-Tátránban minden csúcsot megjárt, és 143 első megmászása volt.
A hegymászók „11 parancsolata”
Néhány szabály, amelyet még a legjobb hegymászóknak is szem előtt kell tartaniuk.
Mivel a Magas-Tátra a világ legkisebb területű magashegysége, ezért az időjárási ciklonokat, hosszú időre nem képes magához bilincselni, ezért elképzelhetetlenül kiszámíthatatlan tud lenni az időjárása. Sok esetben nyáron az erős napsütés miatt kell magunkon tartani a felső öltözéket, de pár nap múlva, pedig lehet, hogy a hideg, esős idő miatt kell elővenni a hátizsákból a téli meleg holmit.
Méretéből kifolyólag sokan lebecsülik, s emiatt arányaihoz képest nagy számban szedi áldozatait. Eddig több mint ezren vesztették életüket a hegységben.
Mielőtt túrára indulsz, gondosan tanulmányozd mindazokat a lehetőségeket és utakat, amelyeket a túra megszakítása esetén a visszafordulásra felhasználhatsz!
Időt bőven hagyj mindenre! Inkább a sátradban ebédelj, mint a sziklafalban vacsorázz! Soha nem indulhatsz túl korán!
Ha veszélybe kerülsz, ne habozz! Gyorsan, de megfontoltan döntsd el, mi módon kerülhetsz ki belőle! De a végrehajtás ne legyen kapkodó, nehogy emiatt még nagyobb bajba kerülj.
Ügyelj az objektív veszélyekre!
Bizonytalan idő esetén az indulás előtt készíts mérleget: az egyik serpenyőbe a vállalkozási kedved, a másikba a körültekintést és az óvatosságot vesd!
Hirtelen időváltozás vagy úttévesztés esetén ne erőszakold a túra véghezvitelét! Mindaddig megismételheted azt, ameddig élsz. De élve talán csak úgy maradsz, ha visszafordulsz! (Ne feledd: a hegy megvár!)
Tudod mikor kell a legjobban vigyáznod? Ha túljutottál a nehézségeken! Kiváló hegymászók lelték halálukat könnyű terepen könnyelműségük miatt.
Ha vezetsz, légy tekintettel túratársaid képességeire! Ha bárkitől többet követelsz, mint amit tud, ugyanúgy jársz, mint amikor saját képességeid becsülöd túl.
Az egyedül járás még a turistáknak sem ajánlatos! Az egyedül járó hegymászó az életét teszi fel tétként egy szerencsejátékban.
A menedékházba nem a pénzedért fogadnak be, ne lépj fel túlzott igényekkel! És ne alacsonyítsd le kocsmává! Az alkohol különben is veszélyes túratárs!
Meg kell tanulnod, hogy bajban hogyan segíthetsz másokon és magadon. A mentés módszerét és gyakorlatát hibátlanul kell tudnod. Ha jól alkalmazod, emberéletet menthetsz meg. Gondolj arra, hogy a legjobban felkészült hegymászó is kerülhet objektív veszélybe, vagy egyszer ö is elkövethet hibát!
Irodalom
Loysch Ödön 1899: A Magas Tátra orometriája - Die Orometrie der Hohen Tátra. Jahrbuch des Ungarischen Karpathen-Vereines 26, 56-90.
↑Eurföldr: Nemerkényi–Móga:Gábris Gyula – Horváth Erzsébet – Horváth Gergely – Kéri András – Móga János – Nagy Balázs – Nemerkényi Antal – Pavlics Károlyné – Simon Dénes, Telbisz Tamás: Európa regionális földrajza - természetföldrajz. www.tankonyvtar.hu. ELTE Eötvös Kiadó (2014) (Hozzáférés: 2016. április 1.) (pdf)
↑Szombathy:Szombathy Viktor: Csehszlovákia (nagyútikönyv). Budapest: Panoráma. 1976. 324. o. = Panoráma nagyútikönyvek, ISBN 963-243-076-X
.jpg)
.jpg)
