A pancsen láma megnevezés hibrid kifejezés, mely a szanszkritpandita (tudós) és a tibeticshenpo (nagy) szavakból áll össze, és ily módon jelentése „nagy tudós láma”. Mandzsu hatásra a cím ismert még pancsen erdeni[3] formában is, ennek jelentése „kincses nagy tudós”.[4]
A pancsen lámát Amitábha (tibetiül Öpagme), a mahájánabuddhizmus egyik legnépszerűbb buddhája megtestesülésének tartják.[5] Akárcsak a többi jelentős tibeti vallási vezető esetében, a cím öröklődése a tulku (mongolul: kubilgán) öröklési rendszer, azaz reinkarnációs láncolat keretében történik. Az előző pancsen láma a halála után ismét testet ölt a földön, és az így megszületett személy lesz a méltóság következő viselője. Ahhoz, hogy a reinkarnáció „érvényes” legyen, a mindenkori dalai lámának is el kell ismernie.[6] A reinkarnációs láncolatot Szubhúti indiai buddhistáig, a történelmi Sákjamuni buddha tanítványainak egyikéig vezetik vissza.[7][8] Őt további három indiai követi, majd Gö Locava személyében az első tibeti reinkarnáció.[9][10]
A pancsen láma fontos szerepet tölt be a dalai láma reinkarnációjának megkeresésében és kiválasztásában, illetve a felnőtté érett dalai láma felszentelésében. Ezzel párhuzamosan a dalai lámának hasonló feladata van a pancsen lámával kapcsolatban. Loszang Trinle Lundub Csöki Gyalcen, a X. pancsen láma egy hivatalos kínai tudósítás szerint így nyilatkozott erről: „a tibeti hagyomány szerint a dalai lámának és a pancsen lámának kölcsönösen el kell ismerniük egymást.”[11] A pancsen láma a dalai lámával együtt részt vesz a tibeti-mongol buddhizmus harmadik legmagasabb egyházi méltóságának, az urgai székhelyű bogdo gegen megtestesülésének a felkutatásában is.
A pancsen láma hivatalát a tibeti teokratikus államot kiépítő 5. dalai láma hozta létre, mikor 1645-ben[12] a pancsen láma címet adományozta mesterének, Loszang Csöki Gyalcennek (1570–1662). Loszang Csöki Gyalcen ugyanakkor sorban a negyedik pancsen láma lett, minthogy utólag még több fontos gelug rendi szerzetest iktattak be elé a reinkarnációs láncolatba, akik életük során soha nem viselték a méltóságot, de akként tekintenek rájuk. Az utólagosan elismert pancsen lámák közül az első Kedrubdzse (1385–1438), a gelug rendet megalapító Congkapa tanítványa. A Loszang Csöki Gyalcent soron követő pancsen lámák életkortól függően tanító-tanítványi viszonyban álltak a dalai lámával: a 4. pancsen láma például az V. és a VI. dalai láma mestere volt, az V. dalai láma pedig a VI. pancsen lámáé.
1713-ban a mandzsu származású Kanghszi kínai császár az eredetivel kevert mandzsu terminussal pancsen erdeninek nevezte a pancsen lámát. A 18. században a Tibet feletti mandzsu befolyás erősödésével párhuzamosan a mandzsuk megkísérelték számukra kedvező módon alakítani a tibeti vallási vezetők kiválasztásának folyamatát. Ennek fényében 1792-ben Csien-lung kínai császár a Tibet kormányzásáról kiadott dekrétumában új módszert vezetett be a reinkarnációk megtalálására.[13] Szemben az addigi gyakorlattal, mely szerint jósok segítségével keresték meg a főlámák megtestesüléseit, a császár az urnás módszer használatát írta elő: a lehetséges jelöltek nevét egy arany urnából húzták ki.
A 9–12. dalai lámák fiatalon elhunytak, így uralmuk alatt megnövekedett a pancsen lámák hatalma és jelentősége.[14] Különösen a VI. pancsen láma, Loszang Palden Jese (1738–1780) játszott kiemelt szerepet: tárgyalt a britekkel a kereskedelmi kapcsolat kiépítéséről, és a mandzsu császári udvarban a dalai lámának kijáró tisztelettel fogadták.[15][16] Utódja, Palden Tenpe Nyima (1782–1853) 1844-ben felépíttette a pancsen lámák nyári palotáját a Tasilhunpo kolostortól nem messze; az épületet a X. pancsen láma ideje alatt bővítették ki.
A mandzsu dinasztia megdöntése után az országa függetlenségéért küzdő, erőskezű 13. dalai láma és a kínaiakkal barátibb viszonyt ápoló 9. pancsen láma között egyre feszültebbé vált a viszony, mely kiváltképp akkor éleződött ki, mikor szóba került egy önálló, modern tibeti hadsereg felállítása. 1923-ban a pancsen láma a kínai fennhatóság alatt álló belső-mongol területekre menekült, és ott-tartózkodása „folyamatos fenyegetésnek bizonyult a dalai láma kormánya számára, mivel félő volt, hogy majd erős kínai segítséggel tér vissza.”[17] A 9. pancsen láma csak élete végén térhetett vissza Tibetbe. 1937-ben bekövetkezett halála után utódlása miatt a tibeti kormány összeütközésbe került a kínai hatóságokkal: mindegyik félnek saját jelöltje volt a pozícióra, és egyik sem volt hajlandó elismerni a másikat. A kínaiak által támogatott Loszang Trinle Lundub Csöki Gyalcent (1938–1989) eleinte a Kuomintanghoz fűzték szoros szálak, később viszont a kommunista párttal kezdett szimpatizálni, akik a pancsen láma hatalmát, szerepét és státuszát arra használták fel, hogy szembefordítsák a dalai lámával.[18] Az 1959-es tibeti felkelés és a dalai láma Indiába történő menekülése után a kínai kormány vezető pozícióba helyezte a pancsen lámát, azonban 1962-es, az ország helyzetének javításáért benyújtott folyamodványa nemkívánatossá tette a pártban: nyilvánosan meghurcolták és bebörtönözték. Szabadulása után feladta szerzetesi esküjét és megnősült, de rehabilitációjára csak 1982-ben került sor.
A 11. pancsen láma
1989. január 28-án a 10. pancsen láma máig tisztázatlan körülmények között hunyt el.[19] A reinkarnáció megkeresése hamar ellentétekhez vezetett az indiai emigrációban élő dalai láma és a kínai kormány között. 1995. május 14-én a dalai láma Gedun Csöki Nyimát, egy akkor hatéves tibeti kisfiút nyilvánított a pancsen láma újjászületésének,[20] a kínai kommunista kormány viszont ezt figyelmen kívül hagyva ismét a mandzsu fennhatóság korából származó urnás választási módszerhez folyamodott, valamint érvénytelennek nyilvánították a dalai láma határozatát. Három nappal később, május 17-én Gedun Csöki Nyima és családja is eltűnt; a kínai hatóságok nyilatkozata szerint azóta az ország más vidékén él hétköznapi emberként.[20] Semmilyen médiához tartozó személy vagy emberjogi szervezet nem találkozhat vele.
↑ Mullin, Glenn H: The Fourteen Dalai Lamas: A Sacred Legacy of Reincarnation. Új-Mexikó, Santa Fe: Clear Light Publishers. 2001. 175. o. ISBN 1-57416-092-3
↑ Hilton, Isabel: Spies in the House of Faith. The New Yorker, (1997. augusztus 23.) 170. o.
↑ Mackerras, Colin – Bucknall, Kevin B: The New Cambridge Handbook of Contemporary China. (hely nélkül): Cambridge University Press. 2001. 1994. o. ISBN 0-521-78143-4
↑Das 1970: Das, Sarat Chandra: Contributions on the religion and history of Tibet. Újdelhi: Manjuśrī Pub. House. 1970.
↑Hoffmann 2001: Hoffmann, Helmut: A tibeti műveltség kézikönyve. (ford.) Csatlós Péter. Budapest: Terebess Kiadó. 2001. ISBN 963-9147-44-3
↑Smith 1997: Smith, Warren W., Jr: Tibetan Nation: A History Of Tibetan Nationalism And Sino-Tibetan Relations. (hely nélkül): Westview press. 1997. ISBN 978-0-8133-3280-2
↑Stein 1972: Stein, Rolf Alfred: Tibetan Civilization. (hely nélkül): Stanford University Press. 1972. ISBN 0-8047-0901-7
