Ahhoz képest, hogy milyen ősi nyelv, a tamil szinte nem változott vagy alkalmazkodott a környezetének nyelveihez az elmúlt évek alatt, ezért a klasszikus tamil még mindig eléggé érthető a modern nyelvet beszélők számára. Erre az ősi tamil nyelvű könyvet, a Tirukkuralt szokták példaként felhozni. A könyv versszakait gyakran tanítják az általános iskolákban, ahol a tanulóknak láthatóan nem okoz gondot az ősi dialektus megértése.
A tamil független a szanszkrit nyelvtől (ami az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik) de abból kölcsönzött szavakat az elmúlt századok alatt. A nyelvnek igen kicsi a fonémakészlete. Mint a legtöbb indiai nyelv, ez is fonetikus természetű: a betűk hangokat reprezentálnak, szótagos bontásban. Ez azt jelenti, hogy az íráshoz a hangokat először szótagokká rendezzük és utána minden szótagot a megfelelő jellel leírunk. Vannak karakterek a különálló magánhangzókhoz és mássalhangzókhoz is.
A nem fonetikus írású nyelvekkel (például az angollal) ellentétben, ahol az írás alapján nehéz a kiejtést kikövetkeztetni, a tamilt nagyon egyszerű kiejteni az írást elolvasva.
Az „l” betű a „tamil” szó végén egy retroflex „r” hanghoz hasonló, bár néha „z” vagy „zh” módon is átírják. …(SAMPA példa?)
Ruzsa Ferenc: A tamil nyelv és az indoárja hangfejlődés. In Felföldi Szabolcs (szerk): Tanulmányok a hatvanéves Wojtilla Gyula tiszteletére. (hely nélkül): Szegedi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékének kiadványa. 2005. 265–273. o. ISBN 963482711-X
