A humán tripszinek közé 3 fehérjebontó enzim tartozik, melyek a vékonybélben működnek. Ezek a tripszin-1 (kationos tripszin), a tripszin-2 (anionos tripszin) és a tripszin-3 (mezotripszin). Sok hasonló enzim van jelen emlősökben, rovarokban, halakban és gombákban, melyeket szintén tripszineknek neveznek.
A tripszin-1-hiány fehérjehiányhoz vezet. Ennek oka lehet a TRY1 gén mutációja, mely hasnyálmirigy-gyulladást okozhat, ahol a saját tripszin-1 nem tud lebomlani, így a hasnyálmirigyet bontja. A tripszin-2 génjének mutációja krónikus hasnyálmirigy-gyulladáshoz vezethet.[1]
Bioszintézis
A tripszin, chimotripszin és a karboxipeptidázok inaktív zimogénként jönnek létre a hasnyálmirigyben. A bélhámhoz kapcsolódó enteropeptidáz irányítja a tripszinogén tripszinné alakulását. A tripszin magától aktiválódik (pozitív visszacsatolás) és a chimotripszinogént, a proelasztázt, a prokarboxipeptidázt és további inaktív enzimeket aktív változatokká (chimotripszin, elasztáz, karboxipeptidáz) alakít.
Funkció
A tripszin endopeptidáz: a fehérjéket meghatározott helyeken bontja. A tripszin szerinproteáz. A bázikus aminosavakat, a lizint, az arginint és a módosult ciszteint választja le a fehérjéről. A proteinázok nem adott fehérjékre specializálódnak, hanem meghatározott aminosav-sorozatokra (szerkezeti jellemzőkre), ami az emésztés szempontjából fontos, különben a vékonybélben minden adott fehérjéhez önálló enzim kellene.
Az endopeptidázok fontos anyagok a kémiai-analitikai fehérjeszekvenáláshoz. A denaturált fehérjék könnyen hidrolizálnak, vízmolekulákat megkötve.
Hasonló a gyomorfal által elválasztott pepszin funkciója.
A tripszin pH-optimuma 8-8,5.[2] Gyakori tévhit, hogy a tripszin pH-optimuma a vékonybélnek felel meg.[3] A vékonybél kémhatása ugyanis savas–enyhén lúgos.[4][5]
A tripszint 1857-ben fedezte fel Lucien Corvisart, 1867-ben Wilhelm Kühne izolálta és nevezte el.[7]:90 1955-től garat-, orr- és felső légúti gyulladásoknál használatos.[6]
1954-ben Irving Innerfield intramuszkuláris tripszininjekcióval kísérelt meg diabétesz okozta szöveti gyulladásokat és fekélyeket gyógyítani.[6]
1862-ben Alekszandr Jakovlevics Danyilevszkij a tripszint homokkal és kovafölddel való dörzsöléssel és kolloidba helyezéssel izolálta. 1875-ben Rudolf Heidenhain felfedezte, hogy a hasnyálmirigy sejtjeiben inaktív formában van jelen a tripszin, és a duodenumba való ürüléskor válik csak aktívvá.[7]:90 Wilhelm Kühne nevezte el végül a fehérjét.[6]
1941-ben McClean és Hale felismerték, hogy a tripszin képes a bakteriális fertőzés előrehaladását egy szövetben lassítani a bakteriális hialuronidáz gátlásával. Így antibiotikumokkal es die bakterielle Hyaluronidase inaktiviert. So wurde es in Kombination mit Antibiotika erfolgreich gegen lokale Entzündungen angewendet. Aufzeichnungen hierzu gibt es bei Greuer und Hess aus dem Jahr 1954.[6]
Rákterápia
1906-ban tripszint használt John Beardneopláziákra, eredményeit The Enzyme treatment of cancer című munkájában írta le. Ugyanekkor intratumorális injekciót alkottak Ferdinand Blumenthal, William Allan Pusey és P. T. Hald tumorok enyhítésére. A brit orvosok ipari preparátumot hoztak létre, további betegeket kezelve velük. Mivel az enzimek szobahőmérsékleten aktivitásukat elvesztik, nem történt hatás, így a terápiás javaslatot elvetették.
Használat
A sejtkultúra-laboratóriumokban a tripszint tripszinizációra használják adherens sejtek kultúraedények aljáról való feloldására, illetve sejtek szétválasztására. Ha a sejtek tripszinkezelése nem túl hosszú, nem károsodnak, és csak a sejteken kívüli fehérjék denaturálódnak.
A kariogram formájában történő kromoszóma-analízishez a GTG-sávozási technikához a kromoszómákat tripszinnel kezelik, és Giemsával színezik.[8]
A gyógyszerészetben a tripszint csak kombinált készítményekben használják. Példák erre az Alphintern, a Phlogenzym és a Wobenzym N.[6]
Ellenőrző reakció
A tripszinaktivitás N-benzoil-d,l-arginin-p-nitroaniliddel (BAPNA) ellenőrizhető. Ekkor a BAPNA-t a tripszin az argininnál csapja ki, és p-nitroanilin keletkezik. Az így megnövekedő p-nitroanilin-koncentráció405 nm hullámhossz mellett követhető spektroszkópiával.
↑Tibor Sipos, Joseph R. Merkel (1970). „Effect of calcium ions on the activity, heat stability, and structure of trypsin” 9 (14), 2766–2775. o. DOI:10.1021/bi00816a003.
↑ abcK. Zimmermann.szerk.: Franz Xaver Sailer, Friedrich Wilhelm Gierhake: Bauchspeicheldrüse. Deisenhofen bei München: Dustri-Verlag (1973). ISBN 3-87185-021-7
Ez a szócikk részben vagy egészben a Trypsine című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.