Székely földműves családból ered, Székelyudvarhelyen elvégzi a kő- és agyagipari iskolát (1916), két évet tölt az első világháború frontján, az 1919-es Magyar Tanácsköztársaságban vöröskatona; hadifogság után Kolozsváron az épületasztalos szakmát tanulja ki, munkakeresés közben Galacon ismerkedik meg a kikötőmunkások szakszervezetével, s a kolozsvári famunkások szakszervezetében válik marxistává, egyben a proletárkultúra propagandistájává. 1928-tól a Munkássegély titkára, népkonyhát, sztrájktanyát szervez, ingyenes orvosi rendelőket és napközi otthonokat állít fel a külvárosokban. Művészi hajlamainak megfelelően szociofotó-felvételeiből kiállításokat rendez (1928–30), egyben az 1920-as évek agitációs költészetének hatására megverseli munkástársainak életét és harcát. 1932 tavaszától az őszi betiltásig a Szolidaritás című folyóirat szerkesztője; ebben az évben részt vesz a Nemzetközi Munkássegélyberlini kongresszusán.
A második világháború kitörése után két éven át mint a KRP, ill. Békepárt szervezője illegálisan irányítja az észak-erdélyi háborúellenes mozgalmakat, a 48-as Erdély írói csoportosulásának névtelen vezetője, a népi írók határozott antifasiszta magatartását sürgeti, az olasz fasizmus összeomlása után „Egy névtelen magyar munkás” (valamint Székely Béni, illetve László Béni) aláírással levelekben fordul az erdélyi magyar közélet vezetőihez, és a hitleri Németországgal való szakítást követeli; új Vásárhelyi Találkozót készít elő. 1943 novemberében a katonai hatóságok letartóztatták és a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt. Halála hírére a kommunisták vezette BékepártBudapesten háborúellenes kiáltványt bocsátott ki.
Művei
Mozgalmi versei nemcsak történelmi értelemben dokumentációs értékűek, hanem a kiadásaikat gondozó Szabédi László és Farkas Árpád elemzése szerint sajátos székely népi jelleget is képviselnek; közismertté vált közülük a Zúg az erdő (1942), a Székely tél és a Számadás (1943). Tizennégy verse a Csehi Gyula ajánlásával megjelent 57 vers című antológiában (1957) Brassai Viktor, Korvin Sándor és Salamon Ernő verseivel együtt szerepel.
„…publicisztikai stílusa egyszerű és világos. Nem használ fellengős szólamokat, cikkei nem stílusgyakorlatok, hiányzanak belőlük a bonyolult és virágos mondatok. Munkáspublicista írja munkásoknak, s éppen ezért mindig a nyílt beszédre és közérthetőségre törekszik. Nyilván ez okozza, hogy feltételezett szövetségeseitől is ugyanezt a nyíltságot követeli, s az ingadozókkal és visszahúzódókkal szemben gyakran kíméletlen. Publicisztikájában mindenesetre tükröződnek a hazai és nemzetközi politikai események, s így a történésznek is kiváló támpontot nyújtanak.”
A kolozsváriSzakszervezeti Tanács székhelyén már 1945 májusában ünnepélyesen leleplezték A. Havas Béla róla készült olajfestményét. Hodgyán emlékkiállítása nyílt a Művelődési Házban. Elfogatását festette meg Nagy Albert az MNSZ 1948-as vértanú-pályázatára, bányászok közt mutatja be Agricola Lídia és Andrásy Zoltán; szobrát készítette el Lövith Egon, egy másik szobra – Orbán Áron műve – a székelyudvarhelyi agyagipari iskola előtt áll; szülőfalujában 1979. június 1-jén avatták fel bronzszobrát, Ferencz Ernő alkotását; az 1989 előtti időszakban Erdély több városában utcát neveztek el róla; Budapest XII. kerületében ma is létezik a Józsa Béla köz.
1989 utáni értékelése még nem történt meg. Ezzel kapcsolatban írta Gáll Ernő önéletrajzi naplójában: „Mennyire tekinthető erkölcsi értéknek a bátorság, helytállás, a szenvedések hősies elviselése – egész a mártíromságig –, ha ez utópisztikus, téves politikát szolgált?”[1]
.svg){kind=small}