Suffolkban született, édesapja molnár volt. Vidéki környezetben nőtt fel, akárcsak Rembrandt. Korán elkezdett rajzolni, 21 éves korától azonban atyja munkáját kellett segítenie, majd csak 1800-ban ment el Londonba tanulni. Romantikus házasságot kötött, azaz szerelmi házasságot. A fiatal leány Maria Bicknell – evangélikus lelkész nagyapja ellenkezésére nem hallgatva – feleségül ment a festőhöz. Házasságukból született néhány gyermek, de 1828-ban a feleség tüdőbajban meghalt.
Constable kiváló arcképfestő is lehetett volna, erről tanúskodik felesége képe 1816-ból. Constable sokkal fontosabbnak tartotta a tájképfestést, mint a portréfestést. Művészeti hitvallása szerint a természet közvetlen és beható tanulmányozása a legfontosabb.
Próbálkozott történelmi és vallási témák feldolgozásával is pályája kezdetén, de mindig visszatért a tájképfestéshez. Pályájának kezdetén több 17. századi holland festő (Ruisdael, Koninck, Claude Lorrain (1600–1682), Rubens) és egy 18. század]i angol tájképfestő (Thomas Girtin (1775–1802) volt rá hatással. Azonban e hatások nem voltak tartósak, Constable saját megérzései és meglátásai alapján festett. Constable két jeles kortárs tájképfestővel Turnerrel és Boningtonnal indította el a 19. századi modern tájképfestészetet.
Az 1824-ben A fehér ló, A szénásszekér c. és még pár tájképe két francia kereskedő révén eljutott Párizsba, kiállították a Salonon, óriási sikere volt. Az angol tájképfestészet közvetlenül hatott Eugène Delacroix francia romantikus festő művészetére, aki 1825-ben el is utazott Angliába tanulmányozni a kortárs angol tájképfestészetet. Constable hazájában 1829-ben[1] felvételt nyert a Királyi Művészeti Akadémia (Royal Academy of Arts, London) tagjai sorába, de otthon nem volt akkora elismertsége, mint a kontinensen.
Constable a természet közelében élt gyermekkorában és fiatal éveiben, ösztönös – festészeti szempontból alapvető – megfigyeléseket végzett, ismerte a felhőket, azok kialakulását, s szétterülését az égbolton, a nap és a felhőkfény-árnyék hatását a táj színvilágára és hangulatára. Erre építette festészeti elméletét, kifejtette, hogy a természet fények és árnyékok játéka, a természetben nem létezik vonal. Jóval később elméletét a barbizoni iskola néven ismert festői csoportosulás, majd az impresszionisták és a pointillisták is elfogadták.
Constable a látvány hiteles megragadására törekedett, ezért tájképein nem ábrázolt idealizált vagy fantasztikus elemeket. Kompozíció-teremtő képességét számos megfigyeléssel, előtanulmánnyal, vázlatok készítésével fokozta. Vásznainak barnás-vöröses (mint Goyánál) alapozást adott az Angliában addig szokásos szürke helyett. S ezen a barnás-vöröses alapon széles színskálával dolgozott, igyekezett a színeket kiegyensúlyozni, ezzel mintegy ritmust adott képeinek. Új technikai eljárást is alkalmazott, nemcsak ecsettel, hanem festőkéssel is dolgozott.[2]
Művészetének csúcsát salisbury-i tájképeinek sorozatával érte el, amelyek közül a leghíresebbek a város székesegyházáról festett képei.
![Stonehenge[3] (1836)](F%C3%A1jl:John_Constable_Stonehenge.jpg)
