Kadosa Pál

	Kadosa Pál
	Életrajzi adatok
Születési név	Veisz Pál
Született	1903. szeptember 6.; Léva
Elhunyt	1983. március 30.; (79 évesen); Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Iskolái	Országos Magyar Királyi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola (–1927)
	Pályafutás
Hangszer	zongora
Díjak	Kossuth-díj (1950, 1975), Érdemes művész (1953), Erkel Ferenc-díj (1955, 1962), Kiváló művész (1963)
Tevékenység	zongoraművész, zongoratanár, zeneszerző
	A Wikimédia Commons tartalmaz Kadosa Pál témájú médiaállományokat.
	Sablon • Wikidata • Segítség

Kadosa Pál (Léva, 1903. szeptember 6. – Budapest, 1983. március 30.) kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiválló művész zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus. A magyar zenei közélet fontos szereplője és zenepedagógusként több világhírű művész tanára volt.

Élete

Veisz Pál néven született. Apját korán elvesztette, ezért kisgyermekként nagyszüleinél élt Nagyszombatban, az elemi iskolát is ott végezte, és már zongorázni is tanult. 1918-ban, tizenöt éves korában Budapestre költözött édesanyjával, aki ismét férjhez ment. A fővárosban komolyabban kezdett foglalkozni a zongorával, előbb Pál Ilonánál tanult, majd 1921-ben, érettségije után felvételt nyert a Zeneakadémiára. A főiskolán Székely Arnoldnál és Keleti Lilinél tanult zongorázni, emellett Weiner Leótól kamarazenét, Kodály Zoltántól zeneszerzést tanult. Mindeközben festeni és rajzolni is tanult, és a kor képzőművészeti, irodalmi társaságaiban is megfordult. Baráti kapcsolatot ápolt például Berény Róberttel, Bortnyik Sándorral, Dési Huber Istvánnal, Sugár Andorral, Pátzay Pállal és Goldmann Györggyel. A főiskolán 1927-ben szerezte meg diplomáját.

Zongoraművészként – saját művein kívül – kiemelkedően fontos feladatának tartotta a kortárs zene bemutatását. Zongorajátéka erősen emlékeztetett Bartókéra, előadásmódjára a telt hangzás és a lüktető ritmika volt a jellemző.

Egész életében a magyar zenei közélet fontos szereplőjeként tevékenykedett. Alapítója volt az 1928-ban létrejött Modern Magyar Muzsikusok zenei csoportosulásnak, amely később beleolvadt az újjászervezett, és az Internationale Gesellschaft für Neue Musik tagszervezeteként működő Új Magyar Zene Egyesületbe. 1932-től az Új Magyar Zeneegyesület meghatározó alakja is volt. 1945 után négy évig volt Művelődési Tanács elnökhelyettese, elnökségi tagja, több ízben ügyvezető elnöke volt a Magyar Zeneművészek Szövetségének. Elnöke volt a Szerzői Jogvédő Hivatal és a nemzetközi szerzői jogi testület zenei bizottságának is. A Londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagjává, a Deutsche Akademia der Künstel pedig tagjává választotta.

Tanári munkája

Jelentős zongorapedagógus volt. Végzés után, 1927-től 1943-ig a Fodor Zeneiskolában tanított, ahonnan a fasizmus előretörése, illetve a második zsidótörvény és a harmadik zsidótörvény miatt kellett távoznia. 1943–44-ben a Goldmark Zeneiskolában oktatott, de a munkaszolgálat majdnem teljesen félbeszakította pályafutását. A Zeneakadémián 1945-től haláláig tanított, illetve volt a zongora tanszak vezetője. Az ő tanítványaként ért el a világhírig Jandó Jenő, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Ránki Dezső, Schiff András és Kiss Gyula.

Zeneszerző

Zeneszerzői stílusát is elsősorban Bartók és Kodály határozta meg, de sok szempontból volt rá nagy hatással a korai avantgárd és a német neoklasszicizmus is. Művei között a klasszikus zenei repertoár minden formája megtalálható, egyaránt komponált zenekari műveket, nyolc szimfóniát és egy kamaraszimfóniát, négy zongora-, két hegedűversenyt és más versenyműveket, operát (Huszti kaland), kamaraműveket, zongoradarabokat, de írt kórusműveket és dalokat is.

Zongoraművészként és zeneszerzőként 1923-ban lépett először a nyilvánosság elé, I. zongoraszvitjével. Első önálló szerzői estjét 1933. május 2-án tartotta. Ugyanebben az évben aratta első nemzetközi sikerét is, Amszterdamban játszotta I. zongoraversenyét. Ezt követően sorra mutatta be kompozícióit itthon, Európában és az Egyesült Államokban: II. zongoraszonátáját a pyrmonti és a casseli fesztiválon, I. divertimentóját Velencében, II. vonósnégyesét New Yorkban adta elő. Műveinek kiadója az egyik legnevesebb európai zeneműkiadó, a mainzi Schott volt.

Művei

Opera: Huszti kaland. Jókai Mór novellája nyomán, Szabolcsi Bence szövegére, 1950 (bemutató: Operaház, 1951)
Szimfóniák: nyolc szimfónia (op. 33, 1942; op. 39, 1948; op. 50, 1955; op. 53, 1959; op. 55, 1961; op. 62, 1966; op. 64, 1967; op. 66, 1968); Kamaraszimfónia (op. 10, 1929)
Versenyművek: négy zongoraverseny (op. 15,1931; op. 47, 1953; op. 63, 1966); két hegedűverseny; Brácsaverseny; Versenymű vonósnégyesre és kiszenekarra; két versenymű hegedűre, brácsára, zenekarra
Egyéb zenekari művek: Goriot apó, Modri sziklák (rádió-hangjátékok kísérőzenéje); Győztesek (dráma kísérőzenéje, 1951); Becsület és dicsőség (film kísérőzene, rendező: Gertler Viktor, író: Örkény István, 1951) Zenekari darab; Gyászóda (1945); Március nyitány; Mezei csokor; Concertino; Szimfonietta; Sérénáde; két divertimentó
Kamarazene: Szólóhegedű-szonáta; Hegedű-zongoraszonáta; Vonóstrió; Fúvósötös; Zongoratrió; három vonósnégyes (op. 22, 1935; op. 25, 1936; op. 52, 1957); négy zongoraszonáta
Vokális művek: Irren ist Staatlich – „Lehrstück” szólóhang(ok)ra, kórusra és zenekarra, op. 17, 1931), kantáták, kórusművek, tömegdalok, dalok

Könyvei, tanulmányai

Beethoven és Magyarország. Új Zenei Szemle, 1952
Beszámoló a német zenei plénumról. Új Zenei Szemle, 1952
Emlékezés Bartókra. Új Zenei Szemle, 1955
Így láttuk Kodályt. Harmincöt emlékezés; szerk. Bónis Ferenc; Zeneműkiadó, Budapest, 1979

Díjai

Kossuth-díj (1950, 1975)
Érdemes művész (1953)
Erkel Ferenc-díj (1955, 1962)
Kiváló művész (1963)

Emlékezete

A Csemadok OT és a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága 1993-tól amatőr zongoristáknak kétévenként zongoraversenyt rendez Léván Kadosa Pál Zongoraverseny címen.^[1]

Jegyzetek

↑ [A (cseh)szlovákiai magyarok lexikona Csehszlovákia megalakulásától napjainkig Kadosa Pál; Veisz [1]]

Források

Dalos Anna: Kadosa Pál; Mágus, Budapest, 2003 (Magyar zeneszerzők) ISBN 9639433152
Szabolcsi Bence, Tóth Aladár: Zenei lexikon 2. Zeneműkiadó, Budapest, 1965. 289–290. old.
Magyar Nagylexikon 10. Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2000.ISBN 9639257028. 406. old.
Magyar életrajzi lexikon IV: 1978–1991 (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6422-X
BMC – Kadosa Pál

További információk

Kadosa Pál a PORT.hu-n (magyarul)
Fidelio.hu^{[halott link]}
Bónis Ferenc: Kadosa Pál; Zeneműkiadó, Budapest, 1965 (Mai magyar zeneszerzők)
Breuer János: Tizenhárom óra Kadosa Pállal; Zeneműkiadó, Budapest, 1978