Karl Renner egy szegény, dél-morvaországi borászcsaládban nőtt fel, szülei tizenhetedik vagy tizennyolcadik gyermekeként. A szülői házban kényszerült maradni, míg a családtagok az agrárválság következtében szétszóródtak a világban, különböző szakmákat voltak kénytelenek kitanulni, amely egy tipikus eljárás volt a szegényebb családokban a századfordulón. Míg szülei szegényházba kényszerültek, Renner tudatában volt, hogy középfokú tanulmányokat kell folytasson (egyik tanára Wilhelm Jerusalem szociológus és filozófus volt), így beiratkozott Nikolsburg (ma: Mikulov, Csehország) gimnáziumába, ahol kitűnő eredménnyel érettségizett. Ezután 1891–1896 között ösztöndíjasként jogot hallgatott a bécsi egyetemen.[2] A diploma megszerzése után sikerült állást találnia a Birodalmi Tanács (Reichsrat) könyvtárában.
Az első világháború után, 1918–1920 között államkancellárként (Staatskanzler) tevékenyen részt vett az első Osztrák Köztársaság felépítésében, és vezette az osztrák delegációt a saint-germaini béketárgyalások folyamán. 1920 és 1934 között tagja volt a Nemzeti Tanácsnak(Nationalrat), 1931 és 1933 között annak elnöke volt.
A második világháború befejeztével, az újraalapított Ausztriában ismét fontos szerepet töltött be. 1945-től 1950-es haláláig mint szövetségi elnök (Bundespräsident) szolgált.
Magyarul megjelent művei
Tisza István gróf és az általános választójog; szerk., ford. Fenyő Vilmos; Népszava, Bp., 1910
A Duna-medence gazdasági problémái és a szociáldemokrácia; ford. Szekszárdi László, előszó: Buchinger Manó; Népszava, Bp., 1934
Jegyzetek
↑Jacques Hannak: Karl Renner und seine Zeit. Versuch einer Biographie. Europa Verlag, Wien 1965, S. 398.
.svg){kind=small}
