Share to: share facebook share twitter share wa share telegram print page

Verebélyi és szentgyörgyi érseki szék

Verebélyi és szentgyörgyi érseki szék (szlovákul Stolica Arcibiskupských Predialistov vo Vrábľoch a v Jure nad Hronom, latinul Sedes de Verebel et Sancti Georgii) az Esztergomi érsekség egyik katonai rendeltetésű széke, mely egészen 1855-ig nem tagozódott be a vármegyei rendszerbe.[1] Ezen székekben egyházi nemesek laktak, birtokaik (falvaik) Nyitra és Bars vármegye határán terültek el. Az élen álló nádor,[2] aki általában országos főnemes is volt, az érseknek felelt.

Története

Falvak kuriális predialista birtokokkal a verebélyi és a szentgyörgyi székben 1493-ban, a mai Nyitrai kerület vaktérképére vetítve. Verebélyi: 1. Néver (Neverice), 2. Kiscétény (Malý Cetín), 3. Nemespann (Paňa), 4. Dicske (Dyčka), 5. Zsitvagyarmat (Žitavce), 6. Kiskér (Veľký Kýr); Szentgyörgyi: 7. Nemesoroszi (Kukučínov), 8. Bernecebaráti[3]

A prediális nemes fogalma onnan ered, hogy királyaink (talán már Szent István idejétől) a főpapokat is felruházták a katonatartás kiváltságával, amely katonák aztán egyházi nemesekké váltak. Ezen réteg kialakulásával legalább a 13. századtól lehet számolni, amikor is a tatárjárás után újjászervezik az ország hadrendszerét.[4] A katonatartásra eredetileg azért volt szüksége az egyháznak, hogy a pogányokat ne csak Isten szavával lehessen vissza- és kordában tartani, hanem ha a szükség úgy kívánta, a fegyver erejével is. A fegyvereseknek a főpapok is birtokokat osztottak,[5] ha azonban újabb földeket kívántak prediális szolgálatba állítani, akkor a király jóváhagyását is kérniük kellett. Az érseki predialisták legkorábbi fennmaradt írásos említése 1255-ből, IV. Béla okleveléből származik.[6]

Az egyházi nemesek katonai ereje az ország védelmében is tényezővé vált. Ezek közül elsősorban az Esztergomi érsek fegyveresei játszottak nagyobb szerepet, akik magukat Szent Adalbert jobbágyainak is nevezték. Leszámítva egy 12. századi feltehetőleg hamisítványt, a 13. század második feléből származó forrásokban mint nobiles iobagiones ecclesie Strigoniensis exercituantes, nobiles iobagiones ecclesie, nobiles iobagiones és nobiles archiepiscopales gyűjtőnéven szerepelnek, amely elnevezések később még tovább cifrázódtak.[7] Megnevezéseikből a iobagio kifejezés a 14. századtól vész el,[8] amikor is ezen megjelölés a jobbágyok rétegére állandósult. Soraikban valószínűleg csak azon személyek maradhattak, akik az egyház (érsek) „szolgálatában” álltak. A 14. század elején Csák Máté az esztergomi érsekség birtokait sem kímélte. A század második felétől, főként Nagy Lajos 1351-ben kiadott törvényének hatására, a predialista birtokok száma növekedett, majd állandósult. Zsigmond király 1409-ben a kalocsai érsek egyházi nemeseinek kiváltságait erősíti meg,[9] 1411-ben pedig János esztergomi érsek kérésére az esztergomi érsekség egyházi nemeseinek régi jogait megerősítve kimondja a királyi nemesekkel való jogegyenlőségüket és sérelmeik orvoslását, II. Ulászló pedig 1498-ban mindezt megerősítette.[10] Országgyűlési képviseletük az egyházi székeknek valóban nem volt,[11] ez a kiváltságos kerületekre amúgy sem volt jellemző,[12] de jogaikat és érdekeiket azonban az adott főpap mint sajátját képviselte, hiszen minden sérelmük az ő jogainak sérelmét is jelentette.

Az egyházi nemesek közösségekbe tömörültek, amelyeknek az önkormányzataik is kialakultak. Ezen folyamat kikristályosodása valószínűleg a 15. századra vagy korábbra tehető.[13] Egymás közti ügyeiket saját széki bíróság intézte. Prediális telkeikre nézve adómentesek voltak, így a vármegyei portaösszeírásokba sem kerültek bele.[14] Mentesek voltak továbbá a vámoktól és a katonai beszállásolástól is, vérdíjuk azonban egyenlő volt az országos nemesekével.[15]

Az Esztergomi érsekség birtokain több szék alakult ki, ezek: érsekléli (Komárom vármegye – dél), (garam)szentgyörgyi (Hont és Nógrád vármegye – kelet), vajkai (Pozsony vármegye – nyugat) és verebélyi (Bars és Nyitra vármegye – észak).[16] A 16. század végére a pusztítások miatt elindult a két-két szék egyesülése.[17] A 18. század második felétől a négy széket csak két nádor igazgatta.[18]

1550-54 körül a verebélyi székben, Néveren 6, Kiskéren 2, Nemescétényben 3, Pannon 1, Gyarmaton 2, Kiscétényben 5, Pogrányban 10, Gúgon 2, Tardoskedden 10 predialista kúria volt. Barslédecen nem volt prediális telek.[19] A török korban ezen székeknek is nagy pusztításokban volt részük (például Verebély várának 1663-as felégetése, amelyben elpusztult a szék levéltára is,[20] több más egyházi szék pedig örökre el is tűnt,[21]) emiatt az intézményrendszernek szüksége volt Kollonich Lipót, Esterházy Imre és Batthyány József érsekek megújító tevékenységére.

A Habsburg abszolutista törekvések azonban újból megtépázták kiváltságaikat, a jozefinizmus időszakában teljesen háttérbe szorultak. Utána újból megélénkült a tevékenységük, de működésükben fokozatos fellazulás figyelhető meg, mely a birtok elaprózódásával és az elszegényedéssel is kapcsolatban állt. Egyes székek már az 1853-as a prediális intézményt felszámoló úrbéri pátens előtt felfüggesztették gyakorlati tevékenységüket. 1855-ben pedig az esztergomi érsek visszaháramlási jogának megszüntetését kimondó törvény végleg eltörölte az esztergomi érsek egyházi székeit is. Ekkor 29 667 hold érseki birtok jutott kárpótlás nélkül magánkézbe, pontosabban 1034 volt predialista személyhez.[22]

1822-től a verebélyi és szentgyörgyi szék is részt vállalt a bazilika és a szeminárium építésének költségeiből.[23]

Katonai részvételük az ország védelmében

Az esztergomi érsek bandériumai ott lehettek az érsekkel a muhi (tatárjárás), mint ahogy a mohácsi csata helyszínén is.

Feltételezhető, hogy szolgáltak az érsek bandériumaiban III. András 1291-es I. Albert osztrák herceg elleni büntetőhadjáratában.[24] Állítólag 1395-ben Kanizsai János érsek és Jolsvai Leusták csapatai akadályozták meg, hogy Hedvig lengyel királynő mellett kiálló felvidéki nemesség nyílt lázadást robbantson ki. 1428-ban a husziták betörtek az országba, Zsigmond pedig Pálóczi György esztergomi érsekre és Pálóczi Máté országbíróra bízta az országrész védelmét.[25] 1432-ben az érseki bandérium részt vett az előző évben huszita kézre került Nagyszombat visszafoglalásában. Zsigmond király 1435-ben hozott honvédelmi törvénye alapján - az érsekség két bandériumot, azaz ezer lovast volt köteles kiállítani.[26] 1452-ben miután az osztrák, cseh és magyar rendek katonai erejük folytán kiszabadították V. Lászlót német fogságából, példátlan módon Bécsbe hívtak össze országgyűlést. Szécsi Dénes érsek októberben Bécsben 250 lovas kiséretében jelent meg. Ebben csak Újlaki Miklós múlta felül.[27] Feltételezhetően az érsek bandériumaiba egyházi nemeseit hívta össze. Az 1498. évi országgyűlés az esztergomi érseknek két bandérium kiállítását írta elő (20 tc. 1. §), ami 400 gyalogost és 400 lovast jelentett.[28] Az 1498-1500. évi banderiális reformot követő 1504/24. tc. szerint először az egyházi bandériumokat kellett mozgósítani, s elviekben állandóan lent tarthatták őket a déli végeken. 1505-ben II. Ulászló egészségügyi gyengesége idején belső nyugtalanság uralkodott az országban, s a rendek fegyveres országgyűlést terveztek. A király erre Budára rendelte a főrendeket, s a főpapokat bandériumaikkal együtt. A király végül nem ragaszkodott az országgyűléshez, mégis mindkét gyűlés végbement.[29] Az 1512-es mozgosításról Forgách Péter és Désházy István írt jelentést.[30] A végvidéki harcokban leggyakrabban egyházi bandériumokat vettek igénybe, például 1519-ben az esztergomi érsek nehéz lovasai és huszárai uruk zsoldján Szlavóniában tartózkodtak.[31] Az 1521-es és 1522-es országgyűlés rendelkezései értelmében a tizedjövedelmekre hivatkozva a főpapok bandériumai teljes számban a végek védelmére és állandó készenlétre rendeltettek,[32] miközben II. Lajos 1521-ben Bakócz halálát követően, és 1524-ben Szatmári halálát követően is lefoglalta az érsek hagyatékát a török elleni harcok céljaira. Az esztergomi várnagy csak rövid ideig állt ellen a király akaratának.[33] A valószínűleg Werbőczy által készített újító támadó haditerv alapján, felismerve a gyalogság fontos szerepét, az esztergomi érseknek, akinek banderiális kötelezettsége 800 lovas volt, 500 gyalogost, 300 huszárt és 200 nehéz lovast lett volna köteles kiállítani. A bandériumokat azonban szinte sohasem állították ki teljes létszámban.[34] A mohácsi csata előtti mozgosítás idején az esztergomi érsek katonái már júniusban Tomori Pál mellett voltak, igaz a sereg élelmiszerhiányban szenvedett. Tomori július elején Péterváradról azt írta, hogy csak az esztergomi érsek 200, a pécsi püspök 87 és a szekszárdi apát 100 embere, valamint Ráskai és Török Bálint volt mellette.[35] Az egyházi bandériumok voltak leginkább bevethetők és legjobban igénybevéve.[36] A mohácsi csatában végül a fővezér és sokak mellett Szalkai László esztergomi érsek is elesett.

Érsekújvár és Verebély erődjeinek felépülése után a fő katonai szerepet ezen erősségek végvári katonái és zsoldosai vették át, bár valószínűsíthető, hogy egyházi nemesek is szolgáltak soraikban. Ez annál is valószínűbb, mert nem csak az egyes officiolátusok jószágkormányzói voltak gyakran katonák, illetve bérlői kötelesek voltak lovas katonát kiállítani,[37] hanem Érsekújvár fenntartását maga az érsek vállalta magára.

Forgách Zsigmond 1611 júliusától szeptemberéig sikertelen hadjáratot vezetett Erdélybe Báthory Gábor erdélyi fejedelem ellen, amelynek során sok barsi katona veszett oda,[38] valószínűsíthető, hogy a verebélyi szék katonái is részt vehettek ebben a hadjáratban.

A székek történetében fényes emléke maradt az 1683-as párkányi csatának, melyben a harcok sűrűjében hősiesen véreztek.[39] A csatában kevés szó esik a magyar részvételről, ám az érsek ekkor a király pártján állt, így az ő hadai is harcoltak Esztergom felszabadításánál.

Az inszurrekciók alkalmával, egyes esetekben a vármegyei hadhoz csatlakoztak.[40]

Részt vettek a győri csatában is. Az 1848–49-es szabadságharcban már nem szerepeltek katonai egységként.

Az esztergomi érsek bandériumai nem csak az ország védelmében, illetve az érsek hadi vállalkozásaiban vették ki részüket, hanem az inszurrekciók alkalmával és az érsek beiktatására is felálltak és részt vettek. Az új érseknek valószínűleg ajándékot is vittek, illetve egyéb a beiktatási ünnepséghez szükséges kelléket, például 1752-ben 8 akó óbort.[41]

Leírása monográfiai összefoglalásokban

  • A székház Verebélyen, 2016-ban
    A székház Verebélyen, 2016-ban
  • 2022
    2022

Dillesz Sándor: „…A verebélyi és szent-györgyi egyesült érseki nemesi székeknek, melyek a vármegyéktől függetlenül önálló törvényhatóságot képeztek, melyek fölött egy nádor állott, saját alispánjaik, főbíráik és választott tisztviselőik voltak, ép oly önkormányzattal, mint a vármegyéknek és hatóságuk hat vármegyére terjedt; volt házi és hadi adójuk és a saját kapitányaik és zászlóik alatt inszurgáltak. Ezen egyesült nemesi székek története, e mű általános történelmi részében külön van méltatva. De itt kell megemlékeznünk a székek vagyonáról, levéltáráról, történelmi emlékeiről s önkormányzatáról, saját végrendeletével megszüntető határozatáról.

A székház a 19. században

Rudnay primás idején, a székek megadóztatásával a kor igényeinek megfelelő emeletes székházat építettek a főutczán. Verebélyt 1849-ben a Grabbe orosz hadtestének egyik hadosztálya szállotta meg és a székek házát kórházi czélokra foglalta le. Volt is reá szüksége, mert a legénység „dinnye” helyett jóízűen falatozta a nyers tököt. Ennek és a félig nyersen fogyasztott kukoriczának következménye volt a fellépett vérhas, mely sűrűn szedte áldozatait. Veszélyben forogtak a levéltár, a hadi zászlók, valamint a teremben őrzött képek. A humánus parancsnok, Reeberg nevű finnlandi német, megértvén a ház rendeltetését, Gaál Alajos és Dillesz István közbenjöttével mindent a levéltárba hordatott, azt lezáratta s védelmére őrséget rendelt. E derék parancsnoknak a testvére, az orosz czár egyik szárnysegéde, Simonyi Ernőnek akkor a környéken portyázó guerilla csapatai elől menekülvén, saját pisztolya által súlyosan megsebesült s e sebében meg is halt s Verebélyen temették el. Komárom kapitulácziója után a székek juriszdikcziója megszűnt. Nagysokára, az 50-es években, kegyelemből engedelmet kaptak a székek, hogy vagyonuk felett való intézkedés czéljából egy császári biztos jelenlétében közgyűlést tarthassanak. Ez a közgyűlés, melyet a nemesség saját tisztikarának közbenjöttével tartott, valószínűleg az utolsó ily gyűlés az országban. Határozatai a következők:

1. A közgyűlések jegyzőkönyveit áttette Bars vármegyéhez. A folyó peres és árvaügyeket pedig azon megyékhez, melyek községeire vonatkoznak.

2. Régi levéltárát a szent-benedeki conventhez tette örök letét gyanánt.[42]

3. Pecsétjeit s hadi fölszereléshez tartozó tárgyait átadja az esztergomi primásnak.

4. Régi gazdag aranyhimzésű kamukából készült lovassági hadi zászlóját, továbbá egy Barkóczy- s egy Eszterházy-féle bandériális lobogóját letéteményezte a verebélyi templomban[43] s az összes gazdag keretekbe foglalt eredeti ókori képeit a verebélyi plébániába, azzal a kikötéssel, hogy ha Bars vármegye területén valamikor múzeum alakul, ezen tárgyak annak adassanak. E történelmileg is igen becses tárgyakat azonban Simor primás az általa alapított esztergomi primacziális múzeum részére utóbb lefoglaltatta.

5. A házra nézve pedig akkép intézkedtek, hogy az édes magyar nemzeti nyelv terjesztése és gyarapításának czéljaira fordíttassék.

Ezen rendelkezésének foganatosítására a közgyűlés egy végrehajtóbizottságot küldött ki tisztikarának még élő tagjaiból, mely Gyulai Gaál Alajos alispánból, Máriássy József főjegyzőből (48-as huszár-alezredes), Dillesz István főperceptorból, Cserebó Lajos főszolgabíróból és Bajchy István esküdtből állott. E bizottság a határozatot foganatosítván, a házat az akkor még igen fiatal intézetnek, a „Magyar Nemzeti Szinház nyugdíjintézetének” adta s azt akkori ügyésze, Rudnyánszky Béla törvényszerűen át is vette. Ettől nyilvános árverésen Bittó Ernő, majd 1882-ben Nécsey József vette meg, ki itt a házhoz tartozó kertben a Münchenben oly korán elhunyt fia, Nécsey István festőművész számára, a jól berendezett emeleten, műtermet építtetett, melyben most a művész után maradt érdekes néprajzi gyűjtemény van elhelyezve...”.[44]

Reiszig Ede: „A verebélyi szék.

A XVI. században egy másik közigazgatási szervezet alakult a vármegyében, mely hova-tovább, külön vármegyei szervet alkotott. Ez a verebélyi szék. Verebélyt a legrégibb időktől kezdve az esztergomi érseki egyház nemesei (praedialistái) lakták. A mohácsi vész utáni időben, az esztergomi érsek közbenjárására, az országgyűlés biztosította a verebélyi egyháznemesek kiváltságait. Az 1567: XIV. t.-cz. felmenti őket az adóztatás alól s az eskü letételére, valamint a törvényben megállapított díjak fizetésére nézve egyenlővé teszi őket a többi nemesekkel. Az 1599: VIII. t.-cz. pedig kimondja, hogy az esztergomi érsek egyháznemeseit a nádor és az egyháznemesek alispánjai fogják taksa fizetés alá venni. Csupán a portával nem bíró praedialisták díjainak a megállapítását bízta az 1647: XXVI. t.-cz. a vármegyei alispánra és a szolgabirákra. Az 1662: V. és az 1681: XLVI. t.-czikkek a hadi felkelés tekintetében is kiváltságokkal ruházzák fel őket. Ennyi szabadalom következtében nem csoda, ha a verebélyi szék gyakran összeütközésbe jött a vármegyével. Midőn Lipthay Imre alispán, a verebélyi szék kiváltságos községeit megbirságolta, Forgách Ferencz érsek 1613 október 20-án erős hangú levelet írt neki, sőt november 7-én a vármegye közönségéhez is tiltakozó iratot küldött. (Botka, i. m.) Sajnos, hogy a verebélyi szék iratai csak 1688-tól vannak meg és így teljes képet csak a XVIII. században alkothatunk felőle. 1688-ban Dicskei Kovács István volt a verebélyi szék alispánja és egyúttal a lévai őrség hadbirája.”[45]

Közigazgatás és társadalom

Jelvényei

Pecsét

  • A szék pecsétje 1612-ből
    A szék pecsétje 1612-ből
  • A szék pecsétje 1639-ből
    A szék pecsétje 1639-ből
  • A szék pecsétje 1642-ből
    A szék pecsétje 1642-ből
  • A szék pecsétje 1825-ből
    A szék pecsétje 1825-ből

A szék legkorábbi dokumentált pecsétlenyomatán Szent Adalbert alakja[46] és S ADALBERTVS felirat látható. Egy 1612-es dokumentumon volt található, azonban a megformázása alapján az eredeti pecsét a 14. és 15. század fordulóján készülhetett.[47] 1614-ben Forgách Ferenc érsek a széknek új pecsétet adományozott,[48] amelyen Szent Adalbert jobb kezében püspökbotot, rajta kígyót, bal kezében a Forgách címert tartja. Körirata SIGIL. NOB. PRAED. SEDIS. VEREBEL. Ezt a pecsétet használták egészen 1751-ig. 1751-ben a Verebélyi és Szentgyörgyi székeket jogilag is egyesíthették,[49] és Csáky Miklós érsek új pecsétet adományozott a széknek. A barokk kivitelezésű pajzsban Szent Adalbert alakja, N. C. (Nicolaus Csáky) monogrammal. Körirata: SIGIL: NOB. PRAED. DE VEREBELL: ET S GEORGIO: ANO 1751. Ezen pecsétet használták az 1848-as megszűnésig.[50]

Hadi zászlók

Az érsek banderiális zászlaja mellett, minden századnak külön lobogója volt. 1761-ben Barkóczy Ferenc esztergomi érsek beiktatásakor a három járás — verebélyi, nagykéri és néveri — szolgabírájuk, mint kapitány vezetése alatt lovagolt ki századonként, «in formam compagniae» zászlóik alatt. Ekkor azonban a széknek csak két lobogója volt, ami miatt egy vörös színűt vásároltak 43 forintért.[51]

Kuriális falvak a Verebélyi és szentgyörgyi székben

Feltételezhetően a középkorban egyéb települések és telkek is a székekhez tartozhattak, például Komárom és Esztergom vármegyében, illetve másutt (Bálványszakállas, Farnad ?, Gúg, Hetény, Lék, Pográny), melyek azonban a török korban elpusztultak és az érsekre visszaháromlottak.[52] Gúg és Lék esetleges érintettsége adhatta jogi alapját annak, hogy Érsekújvárott a későbbiekben is lehettek privilegizált egyházi nemesi telkek. Széki közgyűlést még 1837 októberében is tartottak Érsekújvárott.[53]

  • Verebély mezőváros, itt épült fel 1822–1832 között a székház,[54] amelyet 1862-ben elárvereztek.[55] A székház felépülése mutatja a székek reformkori erejét, fényét (párhuzamosan az esztergomi bazilika épülésével) és fellendülését, mindez a napóleoni háborúkat és következményeit (infláció, éhezés, járványok) követően. Az új "Curialis" épület leltárát 1833-ban vették fel.[56] Berendezéséhez a helyi nemesség külön is hozzájárult.[57] 1834-ben Várady József apjának, Eleknek felajánlása szerint Kontil magvaszakadásával háromolhatott a székház telke a prímásra, s akkori adományában egy új utcát is kijelöltek. A család saját gyűjteményeit (könyv, régiség, ásvány, csiga, növény, címer) is a szék és mezőváros gyarapítására ajánlotta fel.[58] Az épületet 1882-ben Nécsey József vásárolta meg, s fiának műtermet épített az udvarán.[59]
  • Garamszentgyörgy mezőváros

járásonként (19. század):

  • Kéri: Érsekújvár, Hetény, Kiscétény (Nemesség), Martos, Nagy-, Kis- és Apátikér, Naszvad, Szunyoghatár (Felső és Alsószőllős között), Tardoskedd, Zsitvatő
  • Néveri: Berzence, Garamszőllős, Németi, Néver, Pográny, Szentkereszt, Üzbég, Vágszerdahely
  • Verebélyi: Baráti, Bernece, Dicske, Füzesgyarmat, Iklad, Kéty, Nagyölved, Nagysalló, Nemesoroszi, Nemespann, Németszőgyén, Tild, Vadkert, Verebély, Veszele, Zsitvagyarmat

Igazságszolgáltatás

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Az egyházi nemesi székek bíráskodása független volt a vármegyék szervezetétől, hiszen az érsek joghatóságából adódóan, az érseki szék hatóságainak el nem ismerése árulással ért fel,[65] s a birtokadomány visszavonásával járhatott.[66] Ennek belső zavaraira csak hosszas széküresedés (sede vacante) és az ebből adódó hivatalnokréteg elsorvadása (hiszen az új nádort az érsek nevezi ki, a hivatalnoki tisztújítást pedig a nádor rendeli el) következtében kerülhetett sor. Elviekben a király még ekkor is orvosolhatta volna a bajt, ilyen megoldásokra azonban nincs adat.

A verebélyi szék alispánja hivatalból azonban bizonyos időszakokban részt vett a széken kívüli bírói eljárásokban is. Ilyenre volt példa 1642-ben a végvidéki főkapitány hadiszékén (Pálffy István),[67] illetve 1669-ben a lévai vár vitézlő törvényszékén.[68]

A szék ismert nádorai

A szék hivatalnokai és táblabírái

Alispánok

  • Kazy József verebély széki alispán pecsétje 1767-ből[78]
    Kazy József verebély széki alispán pecsétje 1767-ből[78]
  • Török Péter a verebélyi szék alispánja 1510-ben[79]
  • Babos Mihály a verebélyi szék alispánja 1592-ben
  • Török György a verebélyi szék alispánja 1602-ben[80] és 1611-ben[81]
  • Gyurolth Imre a verebélyi szék alispánja 1606-ban[82]
  • Szánthó Tamás a verebélyi szék alispánja (1608)
  • Csiffáry István a Verebélyi szék alispánja 1620-ban[83]
  • Török Zsigmond (17. század) Bars vármegye (1651-1656) és a Verebélyi szék alispánja (1628, 1636-1656[forrás?]).
  • Kovách Farkas 1650-ben verebélyi szék alispánja[81]
  • Névery Ferenc 1639-ben és 1644-ben jegyzője, 1651-ben és 1653-1654-ben a verebélyi szék alispánja.
  • Névery Miklós 1651-ben és 1653-ban szolgabírója, 1660-ban, 1671-ben és 1676-1677-ben a verebélyi szék alispánja.
  • Kovách István verebélyi széki alispán a 17. század végén, illetve lévai őrség hadbírája.[84]
  • Vass Miklós (?-1720[85]) Bars vármegye és a verebélyi szék alispánja.
  • Kazy László a verebélyi és szentgyörgyi szék alispánja 1744-ben
  • Ordódy Imre a verebélyi és szentgyörgyi szék alispánja 1745-1752 között[86]
  • Kostyán Sándor (1755)
  • Kazy József (1758-?)
  • Koron János (?-1786) a verebélyi szék alispánja a 18. század második felében (1761, 1766, 1768, 1771, 1773, 1774, 1777, 1783, 1784)
  • Endrődy Ferenc (1752-1818) Bars vármegye és a verebélyi szék első alispánja 1818-ig.
  • Kazy László 1818-ig a verebélyi szék másod-, 1818-tól 1831-ig első alispánja.[87]
  • Fába Simon 1818-tól másodalispán
  • Szánthó Nepomuk János (1772-1844) 1831-től első alispán,[87] táblabíró.
  • Mártonfalvay Liska Péter második alispán (1831-1832,[88] 1834[89])
  • Balogh Zsigmond (1797-1873) 1837-től verebélyi széki első alispán, kéri járásbeli főszolgabíró
  • Deák Nepomuk János Adalbert (1801-?) 1837-től a verebélyi szék néveri járásának főszolgabírája, 1841-1846 körül a verebélyi szék másodalispánja

További hivatalnokok

Predialista családok a székből

Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Akács, Alföldy, Ambrus, Apponyi, Ács, Babos, Bacskády, Bajcsy, Balogh, Bartha, Bába, Bánszky, Beliczay, Benke, Berecz, Biczó, Bíró, Blaskovics, Bogyó, Boronkay, Botlik, Czékus, Czibula, Cziglényi, Csekey, Cserebo, Cserge, Csiffáry, Csiszár, Csonka, nemespanni Csuthy, Deák, Dillesz, Egyed, Eölvedy (Gachal), Erdődy, Eskütt, Evetke, Fazekas, Fába, Fábry, Ferenczy, Fitos, Franyó, Füstös, Gaál, Galbavy, Gáspár, Hajnal, Hamar, Harangozó, Hárossy, Heringh, Héder, Horhy, cabaji Horváth, dicskei Huszár, Pap aliter Iffjú, Izsold, Jancsovics, Jankovics, Jánosdeák, Jósa (Németszőgyén),[98] Juhász, Kaszás, Kazy, Kernyi,[99] Komáromy, Kovács, Kövér, Kristóff, Leckés, Lendvay, Lestyánszky, Lipcsey, Lippay, Liska, Liszkay, Márkus, Mego, Menyhárt (Németszőgyén),[98] Mészáros, Mitosinka, Molnár (Nemespann),[100] Nagy alias Mészáros, Nehéz, kiskéri Nemes, Névery, Ocskay, Ordódy, Paczolay, Pallya, Pereszlényi, Pikó, kiskéri Pinke,[101] Polyák, Raffay, Rácz, Setéth, Sikos, Simon, Sipeky, Soós, Sütteő, Szabó,[102] Szakállas, nemespanni Szánthó, Szokoly, Szunyogh, Tajnai, Timoraczky, Tolvay, Tóth, néveri és nemespanni Török, Turnay, Tyukoss, Vass, Vály, Vámosy, Varsányi, Várady, Végh, Verebélyi, kiskéri Veres,[103] Vincze, Vöröss, Zsoldos.

Híres személyek a székből

Művelődéstörténet

A széknek volt levéltárosa és orvos tisztje[forrás?] is, illetve 1832-től új székháza, külön könyvtáráról azonban nincs információnk. Ennek ellenére 1840-ben Stáhly Ignác királyi tanácsos megajándékozta a széket is az Orvosi Tár kiadványával.[104]

A verebélyi széket Gyöngyösi István is említi a Török had leírása című költeményében.[105]

Irodalom

Szépirodalom

Források

Az esztergomi érsekség egyházi nemesi székeinek kutatottsága esetleges, de nem teljesen feltáratlan. Főként a középkori történetükről hiányoznak átfogó és részletes munkák, a források hiánya és feltáratlansága miatt, míg az újkori történetük forrásfeldolgozása is várat magára. A témában kiemelendő kutatók előbb Ozorai József, majd Ethey Gyula voltak, igaz Hamar Pál ezirányú kutatásai és kéziratai nem lelhetőek fel és ezáltal teljesen ismeretlenek maradtak. Érintettségük okán családtörténeti vizsgálatokat folytathattak Horánszky Pál és Vörösmarty Géza is. Az újabb kutatók közül elsősorban František Oslanský munkái említendőek, illetve Kocsis Aranka műve a vajkai székről (a fennmaradt hagyatéki leltárak közlésével). Újabban Csiba Balázs a Csallóköz középkori forrásainak vizsgálatai emelhetőek ki, elsősorban a vajkai székkel kapcsolatban. Fontosak természetesen a résztémák (településtörténet, nemesi családok) feldolgozásai is, ezek azonban nem adnak teljeskörű képet a székek működéséről egy-egy időszakban.

Bizonyos esetekben kedvezőtlenek a forrásadottságok is, mint például a vajkai és verebélyi szék kimaradt az első népességösszeírásokból (1780-ig),[106] illetve egyes községeik pedig az első népszámlálásból (bár ez valószínűleg a plébánia eltérő joghatósága miatt következhetett be) is.[107] A verebélyi szék újkori működésére vonatkozóan fontosak a Nyitrai Állami Levéltárban található források, míg az összesre vonatkozóan az Esztergomi Prímási Levéltár anyagai.

További információk

Jegyzetek

  1. ↑ Ethey XIII, 116.
  2. ↑ Ozorai 1887, 140–142.
  3. ↑ Ethey I, 100; Vö. Kuffart 2018, 1312. jegyzet
  4. ↑ Mályusz Elemér a hadrendszer változásához köti a nobilis szó megjelenését, nem pedig társadalmi változásokhoz (köznemesi réteg kialakulásához). Vö. Mályusz 1942, 283.
  5. ↑ Az adományozást elméletileg nem terhelte illeték, kivétel volt ez alól a füssi szék (Székely 1935, 35 44. jegyz.)
  6. ↑ Knauz, N. (ed.) 1874: Monumenta ecclesiae Strigoniensis I. Strigonii, 422-424 No. 553.
  7. ↑ Például: 1247 - villam Zeulus, quae est Nobilium, et populorum ad eundem Archiepiscopum pertinentium (DLDF 58386/1-2; Georgius Fejér 1829: Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis IV/1. Budae, 478-479; Bártfai Szabó 1910, 37, 661; Szentpétery 1927, 257-258 No. 854; Haiczl Kálmán 1932: Érsekujvár multjából. Érsekújvár, 6); 1309/1339 - Bedes filius Leonardi nobilis iobagio ecclesie Strigoniensis de Kued (DLDF 58502; Nagy Imre 1883: Anjoukori okmánytár III. Budapest, 546; Kristó Gyula 1992: Anjou–kori Oklevéltár II. Budapest-Szeged, 350 No. 799; Piti Ferenc 1999: Anjou–kori Oklevéltár XXIII. 1339. Budapest-Szeged, 132); 1328 - nbles jobagioes archiepatus Sto (DLDF 248833; Ethey 1942/VIII, 139-140; Almási Tibor 2001: Anjou–kori Oklevéltár XII. 1328. Budapest–Szeged, 92 No. 165b); 1351 - nobiliu jobagionu ecc Stgonyen (DLDF 238564; 1999 Monumenta ecclesiae Strigoniensis IV, 55-56 No. 23; Teiszler Éva 2019: Anjou-kori oklevéltár XXXV. 1351. Budapest-Szeged, 260 No. 322); További neveiket és azok fejlődéséről lásd Oslanský 1986, 489
  8. ↑ Oslanský 1986, 489 a végétől.
  9. ↑ Ozorai 1887, 20.
  10. ↑ DLDF 248610; Prímási Levéltár Esztergom, Acta radicalia; Ozorai 1887, 93; Ethey Gyula 1936: A Zoborvidék multjából. Nyitra, 52 (Ulászló!); Mályusz Elemér 1993: Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412) Budapest, 281-282 No. 1037.
  11. ↑ Kocsis 2011, 99.
  12. ↑ Jászkun kerület például csak II. József után 1791-ben szerzett követküldési jogot.
  13. ↑ Az első nádor említése 1337-ből való, ami alapján a kutatás legalább a 14. század első negyedétől bizonyítottnak látja önkormányzati szervezetük létezését. Azonban vö. Wertner 1916, 376; Kis 2000, 242-244 pati egyházi nemes Sukod fia László comesként szerepel, mint ahogy Fulko fia István is. Ha e címek akkor katonai szerepükre utaltak az érsek 2 bandériumában, akkor elméletben világi vezetőkként is felléphettek a székek rendszerének kialakulása idején.
  14. ↑ Lásd például az 1712-es királyi parancsot: Komárom-Esztergom Megyei Levéltár, Esztergom szabad királyi városi közgyűlési jegyzőkönyvei, IV.1.a.III.47. (1712.06.15.), illetve az 1715-ös összeírást, amikor külön számoltatta őket a szék (Borosy András–Kiss Anita–Szabó Attila 2003: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok III. 1717–1730. Budapest, 85, 91),
  15. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Nyitra vármegye, 599-600.
  16. ↑ Egyházasgelle nem minősült érseki széknek (Ethey, Gy. 1941-1942, I/ 101-103).
  17. ↑ Ethey I, 104.
  18. ↑ Ozorai 1887, 115.
  19. ↑ Ethey 1936, 51.
  20. ↑ Ethey gyűjtemény, 10. doboz, No. 85.
  21. ↑ Miklósy Zoltán 1923: A Pálffy-család oklevelei. Levéltári Közlemények 1, 350.
  22. ↑ Ozorai József 1887: Az egyházi vagy praediális nemesek és birtokuk. Esztergom, 66, 118 kicsit magasabb szám; Kocsis Aranka 1997: A vajkai szék nemesei. Pozsony.
  23. ↑ Vö. SAP, kr. 31 (1822), No. 25
  24. ↑ Beleházi Bartal György 1860: Csallóköz történeti vázlata. Pest, 63-64; Wertner Mór 1916: Az 1291. évi magyar–osztrák hadjárat. Hadtörténelmi Közlemények 17, 376. Vö. Kis Péter 2000: Az esztergomi érsekek uradalomszervezése a XIII. század második felében. In: Magyaroknak eleiről - Ünnepi tanulmányok a hatvan esztendős Makk Ferenc tiszteletére. 242-244 Sukod fia László comes
  25. ↑ Tóth-Szabó Pál 1917: A cseh-huszita mozgalmak és uralom története Magyarországon. Budapest, 357; Ethey 1941, 100.
  26. ↑ Csorba Csaba 1978: Esztergom hadi krónikája. p. 35.
  27. ↑ DLDF 44644; Áldásy Antal 1910: A magyar országgyűlés követsége V. Lászlóhoz 1452 október havában. Századok 44, 559-562; Daniela Dvořáková 2020: Ostrihomský arcibiskup Dionýz zo Seče, významný prelát, politik a diplomat 15. storočia. Studia Historica Nitriensia 24/2, 304.
  28. ↑ Csorba 1978, 48.
  29. ↑ Fraknói Vilmos 1918: Küzdelem a nemzeti királyságért. Századok 1918, 145.
  30. ↑ Bártfai Szabó László 1910: A Hunt-Paznan nemzetségbeli Forgách család története. Esztergom, 698; Kubinyi András 1981: A mohácsi csata és előzményei. Századok 1981, 78, 67. jegyzet.
  31. ↑ Kubinyi András 1978: A Szávaszentdemeter-Nagyolaszi győzelem 1523-ban - Adatok Mohács előzményéhez. Hadtörténeti Közlemények 25, 199.
  32. ↑ Holub József 1918: Az 1522-ik országgyűlés és törvényczikkei. Századok 1918, 501; Kubinyi 1981, 67. jegyzet.
  33. ↑ Csorba 1978, 48-49.
  34. ↑ Kubinyi 1978, 199.
  35. ↑ Kubinyi 1981, 98, 100. Vö. Katona Tamás-Kiss Károly (szerk.): Mohács emlékezete. Budapest, 89-94.
  36. ↑ Kubinyi 1981, 67. jegyzet.
  37. ↑ Buday-Csuthy-Fehér 2014, 27 Vö. Haiczl 1935, 45, ill. Laczlavik 2012, 164-165.
  38. ↑ Szerémi 1891: Emlékek Barsvármegye hajdanából. Budapest, 31.
  39. ↑ ŠA Ivanka pri Nitre, fond SAP jelöletlen doboz, Residua Fragmenta; 2009 Családban marad I/1, 13; Juhász Gyula 2023: Eddig nem publikált részletek az európai jelentőségű párkányi csatáról. Párkány és Vidéke; Csuthy András 2023: Vrábelskí predialisti v Parkanskej bitke. In: Historický zošit 2. Vráble
  40. ↑ Kocsis i.m.
  41. ↑ Ethey 1941, 132.
  42. ↑ A levéltár nagy része valószínűleg Aranyosmarótra, Bars vármegye levéltárába került be (Föglein Antal 1938: A vármegyei jegyzőkönyv. Levéltári Közlemények 16, 148; Föglein Antal 1945: A vármegyei levéltárak első állandó őrzőhelye. Levéltári Közlemények 20–23, 204; Tóth Róbert 1982: Komáromy András feljegyzései a vármegyei levéltárak helyzetéről - 1914–1916: Föglein Antal kései másolataiban és kiegészítéseivel. Levéltári Szemle 32/2–3, 397).
  43. ↑ Ozorai 1887, 133 végül Esztergomba kerültek (Simor János), ma a Keresztény Múzeumban őriztetnek, de a második világháború alatt megsérültek (Keresztény Múzeum, Történeti Főcsoport, 2002, 2339, 2387 sz. (Ip 58471-58472); Gerevich Tibor 1928: Esztergomi műkincsek. In: Prímás-album. Budapest, 258; Ethey 1941, 160; Genthon István 1948: Esztergom műemlékei. Budapest, 204; Presinszky 2002, 41). Kutathatóságuk iránt Vörösmarty Géza is érdeklődött 1985-ben, de rövidesen (1986) elhunyt.
  44. ↑ Dillesz, S. 1903: Verebély, in: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Bars vármegye, 80-81
  45. ↑ Reiszig, E. 1903, 377-378.
  46. ↑ Miroslav Glejtek 2011: Sv. Vojtech v ikonografickej skladbe cirkevnej pečate v Ostrihomskej arcidiecéze. In: Jaroslav Nemeš–Rastislav Kožiak et al.: Svätý Vojtech – svätec, doba a kult. Pozsony, 154.
  47. ↑ Ethey i. m.; 1936, 52.
  48. ↑ Ezt az eseményt egyes kutatók összekötik Forgách Zsuzsanna szerelmi ügyével (Miroslav Eliáš 2022: Hrad Sklabiňa. Sklabinský Podzámok, 83-84). Vö. Sörös Pongrác 1901: Forgách Ferencz a bíboros. Századok 1901, 718-719; Deák Farkas 1885: Forgách Zsuzsánna 1582-1632
  49. ↑ Ethey VIII, 272; Megjegyzendő hogy a dokumentumok alapján, a verebélyi és szentgyörgyi szék együtt való említésére már 1724-től biztosan van adat, miközben a verebélyi szék még pár évvel később külön is előfordul a hivatalnokok megjelölésében.
  50. ↑ Vráble symboly mesta
  51. ↑ Ethey 1941, 131.
  52. ↑ Vö. Ozorai 1887, 115-116.
  53. ↑ Ethey 1941, 181.
  54. ↑ SAP 2b, fasc. 2, No. 32; Borovszky Samu: Bars, 80; Ethey VIII, 275; Lopatková 2010, 364.
  55. ↑ Tekovská župa - župné písomnosti 1860-1919 I-II, 512; 1862 Politikai Ujdonságok 8/44 (1862. október 29.).
  56. ↑ SAP, kr. 7 jegyzőkönyv 1827-1837, p. 608-609
  57. ↑ Például Bujna Mihály 1830-ban bőrszékeket ajándékozott (Ethey gyűjtemény, 10. doboz, No. 85).
  58. ↑ SAP új rendezés 41. doboz, No. 106
  59. ↑ Fehér Sándor 2014: Ibolyáját a kelő tavasznak tegyük a honvéd sírjára, Nyitra fiai! Nyitra, 23.
  60. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Nyitra vármegye, 593
  61. ↑ DLDF 17214 (1471); Vö. Sitár 2020, 618-619.
  62. ↑ DLDF 47124 (1515); Vö. Sitár 2020, 401, 407.
  63. ↑ PLE, Proth. B. Olahi sancti Adalberti, p. 64; Nagymajtényi Jenő 1943: Szőgyén. Esztergom, 18 (1553)
  64. ↑ A birtokot a 18. század második felében báró kisszörényi Szörényi József ezredparancsnok birtokolta.
  65. ↑ Ez még a verebély széki 1837-es kisgyűlésen is újbóli téma volt: "Érseki szabad telkeket bíró tulajdonosok a külhatóságokhoz való folyamodásoktul eltiltva valának."
  66. ↑ Ennek ellenére több példa ismert az érsek joghatósága alól való szabadulási kísérletként értelmezhető esetekre, s főként széküresedésekkor az országos nemesség megszerzésére is törekedtek. Vö. Romsics Ignác (szerk.): Magyarország története
  67. ↑ MOL, P 287, Series II., Fasc. HH. fol. 197; Pálffy 1995, 120.
  68. ↑ MOL, P 125, No. 11368; Pálffy Géza 1995: Katonai igazságszolgáltatás a királyi Magyarországon a XVI-XVII. században. Győr, 137.
  69. ↑ Peter Keresteš 2015: K problematike vývoja Vrábeľ v stredoveku. In: Vráble - príspevky k histórii mesta. Vráble, 46.
  70. ↑ DLDF 242227; Mályusz Elemér 1957: A magyar rendi állam Hunyadi korában. Századok 1957, 533.
  71. ↑ UC 45:29, 96.. [2011. január 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. június 23.)
  72. ↑ ÖStA HKA Hoffinanz – Ungarn RN. 85. Konv. 1604. augusztus fol. 119-142; Vö. ÖStA HKA Hoffinanz -Ungarn RN. 73. Konv. 1602. május fol. 352-364.
  73. ↑ Lásd Névery Tamás
  74. ↑ Királyi Könyvek - 9.290/a Libri regii IX, 395-396 No. 290.
  75. ↑ Ľuboš Trubíni - Tibor Lieskovský 2019: História cisárskej pevnosti Vráble. Vráble, 306.
  76. ↑ zitava.sk
  77. ↑ Ozorai 1887, 142
  78. ↑ SAP, acta 580
  79. ↑ Ethey 1942, 141 No. 4.
  80. ↑ Keresteš 2020, 10 No. 2.
  81. ↑ a b ŠA Nitra - pracovisko Archív Levice, fond Nécsey
  82. ↑ Keresteš 2020, 10 No. 3.
  83. ↑ Családban marad 2009/1
  84. ↑ Magyar Katolikus Lexikon
  85. ↑ Lásd végrendeletét: ŠA Nitra - pracovisko Archív Levice, fond Nécsey (181. doboz)
  86. ↑ Komárom-Esztergom Megyei Levéltár, IV.a.V.405. (1751.10.28) [1][halott link]
  87. ↑ a b Ethey 1941, 182.
  88. ↑ SAP 2b, fasc. 3, No. 19; 1831 Magyar Kurir 45/53, 10 (1831. december 30.)
  89. ↑ SAP új rendezés 41. doboz
  90. ↑ SAP 2b, fasc. 1, No. 4a
  91. ↑ a b c d SAP, 9. doboz (új rendezés), Jegyzőkönyv 1838-1842, p. 5.
  92. ↑ SAP, 14. doboz 1846-47, fasc. 6.
  93. ↑ Vö. Hazai Tudósítások 1808/51, 403 (június 25.)
  94. ↑ Hazai 's Külföldi Tudósítások 1829/38, 298 (május 13.)
  95. ↑ SAP, 14. doboz 1846-47, fasc. 2, No. 15.
  96. ↑ Simon Katalin 2013: A budapesti Királyi Orvosegyesület a kezdetektől a forradalomig. Tanulmányok Budapest Múltjából 38, 131-174. (160)
  97. ↑ Tudományos Gyűjtemény 20. évfolyam, 1836/ 12. szám, 154.
  98. ↑ a b SAP 21, acta 814
  99. ↑ Kernyő. 1699-ben Kernyő Péter kapott adományt Zsitvagyarmaton, fiai Pál és Gáspár voltak (SAP, közgyűlési jegyzőkönyv 1777-1800, pag. 31 nn)
  100. ↑ SAP 21, acta 842
  101. ↑ Kempelen 1914 VIII, 317
  102. ↑ Minisztertanácsi jegyzőkönyvek 1900. április 3.; Kempelen Béla 1910 (szerk.): Magyar Nemesi Almanach. Budapest, 126.
  103. ↑ Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség Komárom p. 582
  104. ↑ Bugát Pál - Flór Ferencz: Orvosi Tár, Új folyamat 4. félév/ 25, 408.
  105. ↑ Lonkay Antal 1855 (szerk.): Olvasókönyv felsőbb tanodák használatára 1. kötet. A magyar irodalom ismertetése. Budapest, 212 (Kemény XXIII. Ének).
  106. ↑ Fügedi Erik 1966: A 18. századi lélekösszeírások története. Demográfia 9/3, 376.
  107. ↑ Lásd Nemespann esetét (Danyi Dezső - Dávid Zoltán 1960 (szerk.): Az első magyarországi népszámlálás. Budapest, 20.).
  108. ↑ Ethey (II, 129-130) alapján a jegyzőkönyvek a 18. század elejétől fennmaradtak.
  109. ↑ Vissi Zsuzsanna 2001: A királyi Magyarország kiváltságos kerületeire vonatkozó források a Magyar Országos Levéltárban. In: Vármegyék és szabad kerületek 1-2. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 27. Debrecen, 361.

Kapcsolódó szócikkek
Kembali kehalaman sebelumnya