Nevének első említése egy 1328-as csébi határjárásból ismert Hassaagh,[5] majd 1440-ből Hassagh alakban. A 19. századtól neve leginkább Hashágy, 1873–1882 között Hárshágy volt, végül a településnév-rendezés során, 1908-ban nyerte el a Zalaháshágy nevet.[6] A név etimológiája – a baranyaiHásságyhoz és Somogyhárságyhoz hasonlóan – a hárs fanév -gy képzős származékára vezethető vissza, jelentése ’hársfás terület, hárserdő’.[7][8]
A település már az Árpád-korban jelentős hely volt, temploma 1230 körül épült (bővebben).[9] A középkorban a mai Zalaháshágy területén fekvő falvak közé tartozhatott Banacsfalva (említései: 1361, 1375).[10] 1440-ben királyi adománnyal a később Háshágyi nevet felvevő Dénes, 1438–1439-ben zalai alispán lett Háshágy és Vaspör birtokosa. Fia, István (Stephanus de Hassaghy) 1470-től 1493-ig kúriai ítélőmester volt. További birtokszerzéseik (Lövő, Hahót, Szerdahely, Kehida stb.) a 16. század közepére Zala megye előkelő nemesi családai sorába emelték a Háshágyiakat.[5]
Pesty Frigyes adatai alapján 1864-ben még őrizték a település déli részén állt egykori, hihetőleg a törökdúlással elpusztult kisebb erődítés, vár emlékét, nem csak a környékbeli dűlőnevek szintjén (Békavár, Dongóvár), de akkor még láthatóak voltak a négyszögletes területet körbevevő egykori vizesárkok nyomai is.[11] Noha a török időkben a falu az oszmán katonai felvonulási területen feküdt, továbbra is lakott, a Portának adózó hely maradt. A falut később a Perneszy család birtokolta, 1790-ben a Bessenyei család birtoka lett.[12]
Vályi András az 1700-as évek végén írta a településről: „Magyar falu Szala Várm.[egyében]. Földes Ura B.[áró] Senyei Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Lővőhöz 1 mértföldnyire, határja homokos, és a’ víz mosások között sovány.”[13]
A falu a salomvári körjegyzőséghez tartozott, amelyből 1922-ben kiválva Vaspörrel és Ozmánbükkel megalakították a vaspöri körjegyzőséget.[14]
A 2011-es népszámlálás idején a nemzetiségi megoszlás a következő volt: magyar 99,1%. A lakosok 84,7%-a római katolikusnak, 2,26% reformátusnak, 2,8% evangélikusnak, 1,13% felekezeten kívülinek vallotta magát (7% nem nyilatkozott).[23]
2022-ben a lakosság 92,5%-a vallotta magát magyarnak, 2,2% németnek, 0,6% cigánynak, 0,6% szerbnek, 0.3% ukránnak, 0,3% románnak, 0,3% lengyelnek, 1,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (7,2% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 37,7% volt római katolikus, 3,9% református, 3,6% evangélikus, 0,3% görög katolikus, 0,8% egyéb keresztény, 21,3% egyéb katolikus, 8,3% felekezeten kívüli (24,1% nem válaszolt).[24]
Nevezetességei
A templom apszisa a támpillérekkel és a befalazott középkori ablakkal
A falu fő nevezetessége a központban álló, Szentháromságnak szentelt római katolikus templom. A művészettörténeti kutatások szerint 1230 körül épülhetett, és a késő román téglaépítészet körébe tartozik. Rómer Flóris már 1863-ban leírta az északi hajófal fülkéjében másodlagosan elhelyezett, 13. századi félköríves, alakos kőfaragványt, az 1975. évi kutatáskor pedig a félköríves záradékú, rézsűs román ablakok, valamint a déli kapu nyílása került napvilágra. A hajó belső falát lizénák és falba süllyesztett fülkék tagolták. Az épületet már a 13. században érték nyugati irányú bővítések. A protestánsok használatába került templom a 17. század végére romos állapotba került, majd miután 1737-ben ismét a katolikusoké lett, 1745-ben újjáépítették. Tornya és sekrestyéje 1863 után épült.[9][25]
A nyeregtetős, egyhajós templom szentélye keletelt, egyenes záródású, sarkait harántolt támpillérekkel erősítették meg. A gúlasisakos torony a nyugati homlokzatnál épült, a félereszes tetővel ellátott sekrestye pedig a szentély déli oldaláról nyílik. A hajó déli oldalának félköríves ablakai középkori eredetűek, de itt látható az első építéstörténeti fázishoz kapcsolódó, befalazott szegmensíves déli kapu, valamint itt és az apszison a szintén befalazott román kori ablakok. A templom belső szerkezeti kialakítását a hajó csehsüvegboltozatos és a szentély élkeresztboltozatos térszervezése jellemzi. A berendezés nagy része újkori, a 19–20. századok során került a templomba, ahogy a falképek is a 20. században készültek. A középkor emléke a szenteltvíztartó, amely vélhetően egy keresztelőkút átalakításával nyerte el mai formáját.[25]
Rajz a zalaháshágyi templomban látható kőtimpanonról
A faragással, állatfigurákkal kitöltött félköríves kőfaragvány vagy timpanonkő egykor a déli kapu záróköve lehetett. Bár a művészettörténeti szakirodalomban nem egyértelmű e kőemlék ikonográfiai besorolása, hasonló ábrázolások ismertek a közeli Zalaszentmihályfa és Domonkosfa Árpád-kori templomkapuzatainak ívmezőjéből. Egyes kutatások szerint a sárkányok (a Gonosz allegóriái) felett győzelmet arató, hátán keresztet vivő állatfigura esetleg az Agnus Deit, Isten bárányát, vagyis a diadalmas Jézust jelképezi (hasonlóan Ják, Csempeszkopács és Nagysitke ívmező-ábrázolásaihoz). A központi állatfigura testfelépítése, a visszakunkorodó hosszú farok, a hegyes fülek és a karmos mancsok azonban több kutató számára inkább ragadozót sejtetnek, ami vagy az ősmagyar hitvilág tarsolylemezekről ismert motívumaira vezethető vissza, vagy a II. András korában kialakult királyi oroszlánábrázolások mintáján jelképezi a diadalmas Krisztust. Ezek a feltevések az ún. oroszlános kapuzatok körébe sorolják a zalaháshágyit, az esztergomiporta speciosa, Sopronhorpács, Litér, Bercse, Karcsa kőfaragványai mellett.[26][27][28][29] Az ívmező felső részén látható, egymással kiöltött nyelvvel szembeforduló sárkánypár előképei lehetnek az i. e. 4–3. századi szkíta leletek egyes „sárkánypáros” kardjai, de a 13. századi szeldzsuk-török díszítőművészetből is ismert a motívum.[30]
Híres emberek
1901-től itt élt Stevanecz Antal (1861–1921) magyarországi szlovén kántortanító.
↑ abBilkei Irén: Egy hivatalvállaló köznemes família a későközépkori Zalában, a Háshágyiak. Zalai Múzeum, XXI. évf. (2013) 137–146. o.
↑Magyarország történeti helységnévtára: Zala megye (1773–1808). Szerk. Szaszkóné Sin Aranka, Breinerné Varga Ildikó. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. 1996. 320. o. ISBN 963-215-130-5
↑Pais Dezső: Helynévmagyarázatok. Magyar Nyelv, VII. évf. (1911) 166–170. o.
↑ abValter Ilona: A magyar keresztény államiság építészeti emlékei a Dél-Dunántúlon – Zala, Somogy, Tolna megyében. In Kereszténység és államiság Baranyában: Pécsvárad 2000–2001. Szerk. Huszár Zoltán. Pécs: Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága. 2000. 111–137. o. ISBN 963-7211-50-0
↑Magyarország történeti helységnévtára: Zala megye (1773–1808). Szerk. Szaszkóné Sin Aranka, Breinerné Varga Ildikó. Budapest: Központi Statisztikai Hivatal Könyvtár és Dokumentációs Szolgálat. 1996. 53. o. ISBN 963-215-130-5
↑Fettich Nándor: Az átmeneti kor emlékei a magyarszecsődi románkori templomon. Művészet, XVII. évf. 8. sz. (1976) 33–35. o.
↑Valter Ilona: Románkori falusi templomok Zala megyében. Művészet, XVIII. évf. 4. sz. (1977) 5–9. o.
↑Adorján Imre: Hold és sárkány: Adalékok Árpád-kori állatalakos faragványaink közel-keleti párhuzamaihoz. Művészet, XXVI. évf. 8. sz. (1985) 24–29. o.
↑Takács Miklós: Az oroszlánosi monostor oroszlánja. Archaeologiai Értesítő, CXX. évf. 1–2. sz. (1993) 47–61. o.
↑Adorján Imre: Hold és sárkány: Adalékok Árpád-kori állatalakos faragványaink közel-keleti párhuzamaihoz. Művészet, XXVI. évf. 8. sz. (1985) 24–29. o.
További információk
Románkori templomkapuk: Régi és új műveltség egymásrarétegződése a románkori templomok épületszobrászatában, kapukon és oszlopokon. Gyűjtötte és válogatta Bérczi Szaniszló, Bérczi Katalin, Bérczi Zsófia. Budapest: ELTE TTK Kozmikus Anyagokat Vizsgáló Űrkutató Csoport. 1997. ISBN 963-00-6320-4
.svg)
